Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám - Az elfogadó részletfizetése felszabadítja-e a kényszeregyességi adóst

3. sz. KERESKEDELMI JOG 55 a részvényes osztalékjogosultságával szemben a vállalat érdekének az elsőbbségét. A 2-ik bekezdés számol azzal a körülménnyel, i hogy a tartalékolások szükségszerű voltának i és mértékének elbírálása sokkal inkább alkalmas a nyereség felosztása felett döntő közgyűlés, amely a szóbanforgó elhatározásokat indokoló konkrét gazdasági viszonyokat figyelembe vehet, mint az alapszabály . . ." Eszerint a közgyűlésnek elsősorban, a vállalat vezetőségének javaslata alapján, a vállalat belső erősítésére kell törekednie, hogy az osztalék állandósítható legyen és nehogy vélt nyereségek fiktív osztalék alakjában kiosztassanak. Mert hiszen a részvényes és a vállalat közötti ellentét e tekintetben csak látszólagos. A részvényes érdeke a vállalat erősítése és nem lehet érdeke az, hogy a fiktív osztalékok kiosztásával befektetett tőkéjét elveszítse. A Kuncz-féle Tervezetben és annak indokolásában pregnánsan kifejezésre jut az a szempont, amivel szemben a bírói gyakorlat nem egyszer az ellenkező álláspontot képviseli helytelenül és indokolatlanul. Nem mulaszthatom el azonban > a fentieken kívül még rámutatni arra, hogy a korlátolt felelősségű társaságokról szóló, még j ki nem hirdetett törvény ugyanazt az elvi I álláspontot foglalja el, amidőn a 57. §-ban nem nagyobb nyereség kimutatására, hanem i ellenkezőleg, a legóvatosabb mérlegelésre vonatkozó rendelkezéseket írja elő. Különösen [ ilyen jellegű az 57. §. 2-ik bekezdésének 1. pontja, amely — eltérőleg a KT. 199. §. rendelkezéseitől, nem engedi meg a beszerzési értéken felül a áruk, vagy értékpapíroknak j az évvégi árfolyamát, vagy forgalmi értékét a mérlegbe beállítani, vagyis a legszigorúbban tilalmazza az úgynevezett nem realizált nyereségeknek a tagok közötti felosztását. A törvénynek ezen rendelkezései, miként az erre vonatkozó vitákból és tárgyalásokból kitűnik, oly szigorúak, hogy azokat az illetékes gazdasági körök sem tartják helyesnek. A törvény indokolása szerint: „ennek a rendelkezésnek a főcélja az, hogy a nem realizált nyereség ne szolgálhasson a nyereségfelosztás tényezőjéül, hogy a mérleg alapján valódi eredményekhez lehessen eljutni, vagyis, hogy a mérlegben a nyereségmegállapító tendencia a valóságos helyzetnek megfelelően, visszaélések kizárásával, érvényesülhessen". Egyébiránt hasonló elvi álláspont jut kifejezésre a 7000 1925. P. M. számú, a kereskedői mérleg valódiságának helyreállításáról szóló rendelet 2. §-ában, amely szerint a megnyitó leltár és a megnyitó mérleg összeállításánál a cselekvő vagyontételek legfeljebb, a szenvedő vagyontételek pedig legalább abban az értékben veendők számításba, amellyel a rendelet szerinti forduló- | napon bírtak. Vagyis a felértékelési rendelet kifejezetten a latens tartalékok létesítésének álláspontjára helyezkedik, amelyeket a részvénytársaságok megerősítése céljából szükségesnek tart. Csodálatos, hogy amíg egyrészről a törvényhozás ily élesen foglal állást a nem realizált és a fiktív nyereségek fogalmával szemben, addig másrészről a cégbiztos és a cégbíróságok, a részvényesnek az osztalékhoz való jogára hivatkozva, az ellenkező elvi álláspont mellett szögezik le magukat nem egyszer. Alig hiszem azonban, hogy ezen utóbbi álláspontnak a vitatása, a korlátolt felelősségű társaságokról szóló törvény 57. §-ában foglalt rendelkezések életbelépte után, bíróságaink részéről komoly meghallgatásra tarthatna igényt. Az elfogadó részletfizetése felszabadítja-e y' a kényszeregyességi adóst. Irta: Dr. Pethö Tibor kir. tvszéki bíró. A kényszeregyességi kvóta fizetésére kötelezett váltóadós azon a címen kérte az alperes által foganatosított végrehajtás megszüntetését, hogy a kényszeregyesság hatálya alatt nem álló egyetemleges váltókötelezettek által teljesített fizetéseket az alperes hitelező a kényszeregyességi kvóta kiegyenlítésére tartozott volna elszámolni, nem pedig az eredeti tartozásnak a kényszeradóssal szemben elengedett részére. A Kúria a következő indokolással utasította el a végrehajtás megszüntetése iránt indított keresetet: A Cs. T. 199. §-a kifejezetten intézkedik olykép, hogy a csődeljárás során érvényesen létrejött kényszeregyesség a hitelezőknek az adóstársak és a kezesek elleni jogait nem érinti. A csődönkívüli kényszeregyességi eljárásról szóló 1410—1926. M. E. sz. rendelet 92. §-ában foglalt rendelkezés értelmében az egyesség bírói jóváhagyásával az adós felszabadul az egyességben vállalt kötelezettségeken túlmenő tartozásai alól a hitelezőkkel, továbbá a kezesekkel és egyéb visszkereseti jogosítottakkal szemben. Ez a rendelkezés tehát csak a kényszeregyességi adósnak a hitelezőkkel és illetve a kezesekkel és egyéb visszkeresetiekre jogosítottakkal szemben való jogviszonyát szabályozza, de a csődönkívüli kényszeregyesség joghatályának meghatározásánál nem érinti a hitelezőknek az adóstársak és kezesek elleni jogait, mert erről nem rendelkezik, már pedig kifejezett törvényes rendelkezés nélkül a kivételes joghatályú kényszeregyesség nem értelmezhető kiterjesztőleg oly irányban, hogy az a hitelezőt nemcsak a kényszeregyességi adóssal szemben, hanem azokkal szemben is kényszerítőleg kötelezi, akik a kényszeregyességi adóssal együttesen felelősek a követelésért. Ezért a csődönkívüli