Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 2. szám - Vállalatjelző és védjegy oltalma a német gyakorlatban

52 KERESKEDELMI JOG 2. sz. a felek ügykötési szabadságát korlátozza és a törvénytől való eltérést a feleknek egyenesen tiltja. A nyugdíjrendezés kérdésében azonban ilyen tiltó és a felek ügyletkötési szabadságát kizáró törvényes rendelkezés nincsen. Az 1926. évi XVI. t.-c. rendelkezései ugyanis feltétlenül és általában csak akkor alkalmazandók, ha a felek között más megállapodás létre nem jött, ami kitűnik abból, hogy maga az idézett törvény is 4. §. 4. és 14. §. 2. bekezdésében világosan utal a felek között létrejött egyesség lehetőségére és hatályosságára. Nem lehet tehát szó arról, hogy a törvénynek a nyugdíjalapjául szolgáló illetmény kiszámítására vonatkozó 4. §. 2. bekezdése még eltérő megállapodás esetén is minden körülmények között alkalmazandó lenne. Ami pedig különösen a felhívott törvény 14. §-át illeti, e törvényhely csupán a törvény életbe lépte előtt, de az 1924. július l-e után a pénz értékcsökkenésének figyelembevételével kötött egyességek hatályosságát mondja ki, de viszont semmi oly rendelkezést nem tartalmaz, amely a törvény életbe lépte után a felek megegyezését bármely irányban kizárná vagy megszorítaná. Az ellenkező felfogás arra a mivel sem indokolható, elfogadhatatlan eredményre vezetne, hogy újabb nyugdíjszabályzat már az összes érdekeltek közös akaratával sem volna alkotható, sőt 1914 július l-e után megnyílt nyugdíjkövetelések iránti perekben még bírói egyesség sem volna köthető. Mindezekből kétségtelen, hogy a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amely a felek között 1926 november 11-én létrejött A 7. alatti nyugdíjmegállapodást egész terjedelmében hatályosnak és így különösen annak a legutolsó tényleges illetmény 80%-át nyugdíjszámítási alapul kijelölő 2. valamint a 70%-os arányszámot meghatározó 3. pontját is érvényesnek mondotta ki, — az anyagi jogot nem sérti, és így a felperes idevágó felülvizsgálati panasza alaptalan. Vétel. 32. A K. T. 349. §-a kikötött vagy törvényes kellékek hiányáról szól, tehát csak oly esetben nyerhet alkalmazást, ha a vétel tárgyául szolgált árúnak pusztán a minősége eshetik kifogás alá, de nem akkor is, ha az eladó egyáltalán nem a vételi szerződésben meghatározott, hanem más árút adott, mint amit a vevő tőle megvett. (P. VII. 7534/1928. sz. a. 1929. dec. 12-én.) Az irányadó tényállás szerint a jelen esetben káposzta mag volt a vételi szerződésnek a tárgya, az eladó alperes pedig nem káposztamagot, hanem repcemagot,' tehát más árút adott át a felperes részére. A K. T. 349. §-ában a vevő kereseti jogát illetően meghatározott 6 havi elévülési idő tehát a jelen esetben, amelynél az eladó alperes mást adott, mint amit a vevő felperes vett, a fentieknek megfelelően kifejlődött bírói gyakorlat értelmében alkalmazást nem nyerhet. Biztosítás. 33. A furtum usus a lopással egy tekintet alá esik. (P. VII. 8309/1928. sz. a. 1930 január 7-én.) A meg nem támadott tényállás szerint a keresetben megjelölt és törés, valamint lopás ellen biztosított bérautóban a kár olymódon keletkezett, hogy az autót egy harmadik személy az autó vezetésével megbízott soffőr tudta nélkül elvitte s az autó útközben egy gödörbe zuhant. Ebből a tényállásból a fellebbezési bíróság helyes okfejtéssel jutott arra a következtetésre, hogy az autó használatával furtum usus követtetett el és helyes az az álláspontja is, hogy a biztosítás szempontjából ez a cselekmény a lopással egy jogi megítélés alá esik, mert a feleknek ügyletkötő szándéka is — helyes értelmezés szerint — erre irányult. A fellebbezési bíróság tehát jogszabálysértés nélkül marasztalta az alperest az összeg szerint nem vitás kárösszeg megfizetésére. Váltó. 34. Igaz ugyan, hogy a váltóhitelező a váltó elfogadójával kötött egyesség folytán ennek elengedett hányadot a többi váltókötelezettől sem követelheti (312. sz. E. H.). azonban a joggyakorlat által követett ennek a szabálynak értelme az, hogy az elfogadó által kötött egyesség folytán a váltót célját értnek s ehhez képest az egyességet a többi váltókötelezett elleni jogokat megszüntető hatályúnak csak akkor lehet tekinteni, ha az egyesség nem szenved oly hiányban, mely miatt az anyagi jog szabályai folytán a kötelezettség alól az elfogadó mentesülése sem következett be.. Ebben az esetben ugyanis az elfogadóval kötött egyesség okából a kötelezettség alól a többi váltókötelezett sem szabadulhat. (P. VII. 7389/1928. sz. a. 1929. nov. 7-én.) A fennforgó esetben a felperes az elfogadóval oly egyességet kötött ugyan, hogy ezt 50,000.000 K s a költségek kifizetése mellett a kötelezettség alól mentesíti s az elfogadó ezt ki is fizette, azonban utóbb az ellene nyitott csőd folytán a tömeggondnok a kötött egyességet, úgyszintén a teljesített fizetést megtámadta s ez a jogügylet, illetve jogcselekmény a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak mondatván ki, a felperes — aki viszont időközben a hitelezőivel kényszeregyezséget köt — az elfogadótól kapott összegből a csődtömeggondnoknak 25,000.000 koronát visszatérített. Az egyesség ezek szerint az elfogadó váltói kötelezettségét teljesen meg nem szüntette s ezért annak a fennforgó esetben csak az a hatálya van, hogy amennyiben a felperes az általa ezt követően kötött kényszeregyességre, illetve utóbb a tömeggondnokkal kötött újabb egyességre való tekintettel a megtámadási perben hozott ítélet alapján a visszafizetendő összegnek csak egy hányadát fizette vissza, a nála visszamaradt összeget, mellyel végeredményben a váltóelfogadó tartozása kevesbbedett, az alperestől, mint a váltó kibocsátójától, nem követelheti. Ezt meghaladóan azonban az alperes kötelezettsége hatályban marad. Felelős kiadó: DR. SZENTÉ LAJOS. DUNÁNTÚL EGYETEMI NYOMDÁJA eéCSiiiT.