Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - A perviteli bizomány kérdéséhez

232 KERESKEDELMI JOG 11. sz. ban kifejeződő elvi kapcsolatok aligha tűrnek ily fordulatokat, amelyek lényegileg kauzális egymásutánt cserélnek fel. A perlési bízománynak az engedményből való levezetése szintén ily okozati kapcsolat megfordításában hibás s innen van, hogy sem logikai, sem dogmatikai szempontból nem igazolható. Miként egészében, úgy egyes tételeiben sem állja meg jobban helyét a döntvény indokolása. A hitelező cessionális rendelkező szabadsága nemcsak ama „különleges" tilalmak által szenved korlátozást, amelyekről a döntvény, mint egyes jogokra vonatkozókról, futólag megemlékszik. További, még pedig általában irányadó korlátozásokat foglalnak magukban azok a szabályok, amelyek az engedmény tárgyi körét határozzák meg. Habár e szabályok mindenben tételes kifejezést nem is nyertek, mégis az elmélet általában elfogadta s hazai bírói gyakorlatunk is jórészt elismerte a cessibilitás következekben foglalt feltételeit.3 1. A hitelező csak annyiban ruházhatja át a követelést, amennyiben az őt már eredetileg megillette. A ,,nemo plus juris ad alium transferre potest, quam ipsa habét" elvéből folyó s bírói gyakorlatunkban is magától értetődően alkalmazott ezen jogszabálynál fogva a hitelező nem jogosíthat fel mást az át nem ruházott követelés suo nomine perlésére, még pedig azon egyszerű okból, mert eredetileg őt magát sem illette meg oly jog, hogy követelését ama másiknak nevében érvényesítse. Ha a hitelező ily joggal élhetne, akkor egészében bizarr jogi helyzetek állhatnának elő. Nem volna ugyanis akadálya annak, hogy a hitelező a perlési jogosítványt A-ra, a követelést magát pedig B-re ruházza át, sőt megtehetné még azt is, hogy A-t feljogosítaná a követelésnek C nevében leendő perlésére. Már a római jog is felismerte az ilyen konstrukciók jogi képtelenségét s ebből magyarázódik, hogy a cessio actionis eredetileg csak perképviseleti meghatalmazást foglalt magában, később pedig a procurator in rem suam az utilis actiót egyenesen s csakis a saját nevében gyakorolhatta. Maga a precuratura tehát nem jogosított fel suo nomine perlésre, pedig ezt végtére is azzal az indokolással, amellyel a döntvény él, t. i. tiltó jogszabály hiányával, annak idején is meg lehetett volna indokolni. 2. Követelést csak annyiban lehet átruházni, amennyiben a cessio révén tartalmi változást nem szenved. Bírói gyakorlatunkban ugyancsak elfogadott jogszabály, hogy az engedmény már fogalmából folyóan csakis a kötelem alanyában :1 Curia 180/1908, 124/1908, 474/1902. hozhat létre változást, de tartalmában nem. Magától értetődően ugyané szabály irányadó a követelés részleges átruházásánál is, eszerint részlegesen is csak úgy ruházható át a követelés, Ihogy tartalma az egyes részeiben se változzék. A perlési jogosítvány elkülönített átruházása azonban e követelménynek meg nem felel, mert a hitelező és pervivő kötelmi viszonya oly módon lép az eredeti kötelem mailé, hogy utóbbinak tartalmát igen lényegesen befolyásolja. Az adós ugyanis perjogi viszonyba kényszerül valakivel, akinek perbenállása felett a hitelező egyoldalúan rendelkezik. A perviteli megbízás valóságában, fennállásában és terjedelmében a hitelező és pervivőjének jogcselekményei között támadó ellentét esetén olyan körülmények állanak elő, amelyek az eredeti kötelem tartalmától merőben idegen s mindenesetre kelletlen kihatással vannak az adós jegi helyzetére. Ily következményeket pedig a hitelező egyoldalúan nem háríthat az adósra, még akkor sem, ha reá nézve hátrányokkal nem is járnának. Másfelől vitathatatlan, hogy a perlési jogosítvány a követelés feletti rendelkezésnek egy módja s mint ilyen, feltételezi e rendelkezés jogát. A kettő viszonya jól szemlélhető a követelés lefoglalásának vagy a hitelező csődjének esetében, amidőn a követelés továbbra is a hitelezőt illeti meg ugyan, de a felette való rendelkezési jog a perlés jogával együtt átszáll a kirendelt ügygondnokra illetve tömeggendnokra. Szemléltető továbbá a naturális obligatio szerkezete, amelynél a követelés fennáll ugyan, sőt a rendelkezési jog is, de csak csonkán: a perlési jogosítvány anyagi feltétele híján. Mindezek elemzéséből arra az eredményre kell jutni, hogy a perlési jog a követelés nélkül át nem ruházható. Obligatio fennállhat actio nélkül, de fordítva nem; actoratust minden anyagi igény nélkül szerezni és gyakorolni nem lehet." Nincs ellentétben a most levont tétellel annak a hitelezőnek jogállása, aki az átruházott követelést a maga nevében érvényesíti. Könnyű kimutatni ugyanis, hegy az ilyen aktoratus nem az engedményestől nyert feljogosításon, hanem az eredeti hitelező fenntartott jogkörén alapszik; nem származékos, hanem eredeti jog. Aktoratusának fenntarthatósága pedig onnan van, hegy az eredeti hitelező egyedül az engedmény folytán a kötelmi viszonyból teljesen ki nem lép, amennyiben átruházni csak meghatározott követeléseket lehet, de az egész kötelmi viszonyt nem. Ily értelemben mindvégig személyhez kötött a kötelmi jogviszony, amihez képest a belőle elő' Windscheid—Kipp: Lehrbuch d. Pandektenrechts 9. kiad. II. köt. 363. 1. szerint a jus és actio teljes szétválasztását a modern j ogf elfogás elvileg kizárja.