Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - A német részvényjogi reform irányelvei (Bef.)

224 KERESKEDELMI JOG 11. sz. tevésből, hogy az Entwurf a maga egészében úgy amint van, már ma életbelépett törvény. Mennyiben lehet remélni tőle a részvénytársaságok regeneratióját és különösen a financiális segédforrásoknak azt a megnyilását, amelyre az E. számít? Tegyük fel, hogy valamennyi számottevő német r. t. alapszabályában a genehmigtes Kapital már keresztül van vezetve. Miképen reméli Dietrich pénzügyminiszter ez esetben a pénzügyi rekonstrukciót és vele együtt a részvénytársaságok felvirágoztatását? Hogy a jelenlegi pillanatnyi viszonyok között, amikor az államkölcsönkötvények alaptípusa 7%, (a kibocsátási árfolyamról és a folyton hanyatló kurzusokról nem is szólva) ilyesmiről még álmodni sem lehet, ez nem szorul bővebb magyarázatra. Egyéb momentumról e helyütt ne is beszéljünk. De még ha bekövetkeznék is váratlanul valamely kedvező átalakulás, honnan remélhető a pénzforrás a részvénypiac számára. A német belső tőkeképződés beláthatatlan ideig nem juthat el arra a fokra, hogy a nemzeti vagyonnak jelentős részét részvényekbe fektesse. Ennek nemcsak a YoungPlan állja útját, hanem az a nyilván nem pillanatnyi termelési válság, és bizalmi krízis is, amely az egész világra kiható jelenség. De önáltatás volna abban bizakodni, hogy a külföldi tőke fog belátható időn belül német részvényekbe elhelyezkedést keresni, akkor, amikor világpiaci relatióban hallatlanul magas kamatozású, nemzetközileg garantált államkölcsönök elhelyezése a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Megint nem szólva azokról a szomorú tapasztalatokról, amelyekre a Favag és egyéb afférokkal kapcsolatban ia külföldi tőke szert tett. Nem szeretnék semmiféle félreértést. Korántsem állítom azt, hogy a genehmigtes Kapital eszméje nem szép, nem értékes, vagy hogy annak törvénybeiktatása ellen komoly okok szólnának. Ellenkezőleg, alig tudnék ellene elfogadható érveket felhozni, pláne abban a formában, amint az megtisztítva az autoritatív alaptőkerendszerek gyakorta szédelgéseitől, az E. felépítésében jelentkezik. Amit én bizonyítani kívánok, az csupán annyi, hogy ez az intézmény sem ma, sem a jövőben belátható időn belül nem az a csodaszer, sőt egyáltalában nem is alkalmas eszköz annak a célnak elérésére, mit az Entwurf maga elé tűzött. Ennek kedvéért egy új részvénytörvény megalkotása éppoly kevéssé indokolt, mint az E. egyéb újításai kedvéért. A reformmal járó nyugtalanság és izgalom, mindenesetre sokkal több kárt okoz a nyugalomra szoruló gazdasági életnek, mint amennyi előnyt ezektől az intézményektől remélni lehet. Tegyük fel azonban azt, hogy mindezek a következtetések nem helytállók, és az az ellenvetés fog megnyilatkozni, hogy ezek jóslatok, amik nélkülöznek minden pozitívumot. Hogy tehát van pénzbőség, van vállalkozási kedv, vannak jó részvények, amelyek iránt úgy a bel- mint a külföldi tőke érdeklődik és elhelyezést keres, Menjünk vissza kissé a múltba, amikor boldogabb időket éltünk és ott állott a hatalmas, gazdaságilag nagyszerű és tőkeerős német birodalom. Nem volt meg a genehmigtes Kapital intézménye és mégis mit láttunk? Azt, hogy nem volt az a tőke, amelyet egy jó részvénytársaság nem tudott volna aránylag könnyű szerrel megszerezni. A legnagyobb könnyűséggel leküzdötte a közgyűlés nehézkességében rejlő akadályt és a tőkeemeléssel egybefüggő formalitásokat, stb. stb. A német részvénytársaságok hallatlan elszaporodása, felvirágozása és megizmosodása a jelenleg érvényben lévő részvényjog hatálya alatt történt. A fejlődés nem lehetett volna nagyobbszerű akkor sem, ha az elképzelhető legtökéletesebb törvényszabályozás szegődött volna segítségül. A gazdasági erők elementáris hatalma játszi könnyűséggel széttöri a jogi korlátokat, utat keres magának miként a földből feltörő természeti elemek. Ellenben a gazdasági erők működésére hatni jogi eszközökkel bizonyos mértékig lehet ugyan, de megteremteni ezeket az erőket a legművészibb törvényalkotás sem képes. Nagyon találóan mondta nemrégen Flandin, francia kereskedelemügyi miniszter egy interjú kapcsán, hogy a tőke sem a kormányoktól, sem a bankároktól nem hagy magának rendszabályokat előírni, hanem ott keres elhelyezkedést, ahol biztonságát és gyümölcsözőségét leginkább megtalálni véli. Gyakran halljuk hangoztatni azt, hogy a részvénypiac letörését és a tőkének a részvénytársaságoktól való visszahúzódását az idejét mult, elavult részvényjog okozta, amely bűnös abban, hogy az egyes részvényes és a kisebbségek a többség szabad prédájává váltak. Hogy visszaélések a részvénytársaságok körül voltak és vannak, kinek jutna eszébe tagadni. Amennyire azonban ez igaz, annyira helytelen volna ezekből oly általános jellegű következtetéseket levonni, mint aminőkkel gyakran találkozunk. A részvénypiac évek óta tartó majdnem kilátástalan sivárságát és a tőkének a részvénnyel szemben való aversióját egyedül és kizárólag az általános gazdasági világkrízis, a termelési anarchia, s az a nagyfokú bizalmatlanság okozza, amely az elmúlt évtized tapasztalataiból eléggé ismeretes, s amely a jövő kedvezőtlen megítélésének is szól. Ezen megállapítás helyességének sajnos olyan bizonyítékai vannak, amik erősebbek minden logikai, vagy jogi érvelésnél. Ha ugyanis ez a jelenség csak azokban az országokban volna észlelhető, amelyeknek részvényjoga elavult, vagy ahol a kisebbség hathatósabb védelme