Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám - Paritás, felmondás, rendelkezés a tőzsdei ügyleteknél. 2. [r.]

5. sz. KERESKEDELMI JOG 109 jában, hanem kerülő úton a fidutia, a pignus, stb. segélyével történt. Tudjuk azt is, hogy a római jog, sem a klasszikus, sem a későbbi, nem ismerte semmiféle formájában, mint jogintézményt sem a visszatartási jogot, sem a megtartási jogot, dacára annak, hogy a Corpus Jurisban elég sűrűn találkozunk a retinere, retinere posse kifejezésekkel. A visszatartási jognak ősformáját a római jogban a praetori jog szolgáltatja az exceptio doli generálisban. Ezzel a formulával adott jogot a praetor a szolgáltatásra kötelezett adósnak arra, hogy ellenigényét a vele szemben fellépő hitelezővel szemben érvényesíthesse abból a természetes felfogásból kiindulva, hogy az aequum ius szerint a hitelező csak akkor követelhet teljesítést, ha ő maga is teljesített vagy kész a viszontteljesítésre. Nem ismerték a visszatartási jogot, mint jogintézményt sem a későbbi glossatorok, sem a kommentátorok. A humanisták voltak az elsők, akik különös szorgalommal keresték a kódex azon intézkedéseit, ahol valamelyes formában retentióról van szó, úgyhogy a visszatartási jog, mint jogintézmény az ők kutatásaik alapján csak a 17. és 18. században kezd kibontakozni és az ezt követő időkben keletkezett polgári törvénykönyvek csaknem mindenikében fordul is már elő rendelkezés a visszatartás jogáról és pedig vagy csak abban a formában, hogy a szolgáltatásra kötelezett bizonyos ellenkövetelései megkapásáig a szolgáltatást visszatartani jogosított, vagy abban a formában, hogy adósának bizonyos tárgyait, melyek birtokában vannak, az ezen tárgyakkal összefüggésben lévő követelésének kiegyenlítéséig visszatartani jogosult. A legújabb időkben keletkezett polgári törvénykönyvek is az általános kötelmi jog visszatartási joga tekintetében ebben a körben mozognak és a visszatartási jogot tulajdonképen csak ezen két vonatkozásban ismerik el. Az egyik vonatkozás a kétoldalú jogügyletből származó viszonos teljesítéseket öleli fel és lényege az, hogy a szolgáltatásra kötelezett a szolgáltatását, ha a szolgáltatások sorrendje megállapítva nincs, a viszontszolgáltatásig visszatarthatja; a másik vonatkozásban pedig arról van szó, hogy a hitelező adósának azokat a dolgait, amelyek birtokában vannak, az ugyanazon jogviszonyból keletkezett vagy a dologgal egyébként kapcsolatban álló követelése kiegyenlítéséig visszatarthatja. Ezt az álláspontot foglalja el a készülőben lévő magyar magánjogi törvénykönyv javaslata is az 1130—1133. §§-ban. A magánjogi visszatartási jog tehát a visszatartott dolgokra nézve semmiféle dologi jogot nem enged, csak tisztán arra jogosítja fel a detentort, vagy a dolog kiadására egyébként kötelezettet, hogy a dolgot, amelyet különben kiadni tartoznék, mindaddig visszatarthassa, amíg követelése ki nem elégíttetik, nem ad azonban arra jogot, hogy magának a dologból követelése tekintetében eleget vehessen. A magánjog visszatartási joga ezért csak egy személyes természetű jogsegély, amely sem ius distrahendit nem nyújt, sem nem védelmezi meg a visszatartót harmadik személyek szerzett vagy szerzendő dologi jogával szemben. (Bef. köv.) Paritás, felmondás, rendelkezés a tőzsdei ügyleteknél. Irta: Dr. Móra Zoltán tőzsdebírósági titkár, II. A szokványok szerint a felmondás joga az eladót illeti meg. Ha tehát a szerződésben nincs rendelkezés arra nézve, hogy melyik felet illeti meg a jog a szolgáltatást lejárttá tenni, amint ezt jogászi műnyelven mondjuk, — akkor a szokványok pótolják a szerződésnek ezt a hiányát: a felmondás joga az eladót illeti meg. A szokványok szerint a felmondás egy egyoldalú és pedig formális ügylet; formális, mert annak ajánlott levélben vagy táviratban kell megtörténnie; sőt annak tartalma is tüzetesen meg van határozva. Lényegileg a felmondás az eladónak oly nyilatkozata, amelyben a kötlevél keltére hivatkozva az eladó közli a vevővel, hogy hol, mikor menynyi árút és mily vételár ellenében tart átadásra készen. Már ebből is láthatjuk, hogy a felmondás úgy, amint az a szokványokban szabályozva van, nem más helyről az eladó által a vevő rendelkezése szerint elküldendő árút tart szem előtt, hanem olyan árút, amelyért a vevő érte jön; különben az átadás helyére és idejére vonatkozó közlésnek semmi értelme sem volna. Bár a szokványok szerint a felmondás joga általában az eladót illeti meg, a szokványok dispozitív jellegéből következik, hogy ennek az ellenkezőjét is ki lehet kötni, nevezetesen azt, hogy a vevő állapítsa meg, mikor lesz az árú szállítandó; erre utal a szokványok 14. §-a, amely azt mondja: ez a kifejezés „a vevő választása szerint szállítandó" azt jelenti, hogy a felmondás joga a vevőt illeti meg. A szállítást a teljesítési határidő bármelyik napjára fel lehet mondani; annak tehát, aki ezt a jogot gyakorolja, joga van az illető időtartamon belül, bármely napot választani (hétköznapot). A szokványok gondoskodnak arról, hogy a szembenálló félnek ideje legyen az átadási, illetve átvételi cselekményekre előkészülni;