Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - Csőd és kényszerfelszámolás

66 KERESKEDELMI JOG 2. sz. Ez a háborús létesítmény bizonyos tekintetben indokolva volt az akkori gazdasági viszonyokkal és azokkal a nagy nyilvános érdekekkel, amelyek ahhoz fűződtek és a „Pénzintézeti Központ" megalapításának nem egyedüli indoka, mert ennek célja a fenti törvény világos kijelentése alapján a közgazdaság érdekeinek ápolása és előmozdítása (1. §.). Az említett gazdasági tekintetek és érdekek azonban nem azonosak azokkal az érdekekkel, amelyek fennforognak akkor, ha nem pénzintézetről, vagy valamely pénzintézet koncernjéhez tartozó fizetésbeszüntetésről van szó. A háborúval kapcsolatos kivételes intézkedéseknél szemet lehet és szemet kell hunyni a jogásznak akkor, ha az intézkedés rést üt évszázadok óta megállapított helyes és a gyakorlat igényeit is kielégítő jogi elveken. Úgy tanultuk és úgy tanítják ma is úgy a katedrán, mint tudományos munkákban, hogy a csőd sem egyéb, mint kényszerfelszámolás, akár az adós, akár pedig a hitelezők kezdeményezésére lesz elrendelve. A különbség csak az elnevezésben fekszik annál is inkább, mert hiszen az 1920/1917. számú már fent említett rendelet kényszerfelszámolás elnevezés alatt folyamatba tett eljárásban is alkalmazza az 1881 : XVII.-iki csődtörvényt a már fent említett bár lényeges eltéréssel és megkülönböztetéssel. Mindenütt odatörekednek, hogy a csődeljárást minél egyszerűbbé tegyék. Elejtik a közönséges és kereskedelmi csőd közötti különbséget, egységes alapra fektetik a csődnyitás előfeltételeit stb. Ezeket az elveket elfogadtam én is az én javaslatomban és magáévá tette Meszlényi is. De az egyszerűsítés elvén a másik oldalon rést üt a Meszlényi-féle javaslat az által, hogy a csődeljárás mellett kényszcrfelszámolást is akar olyan kategóriákra, amelyek az esetek legalább 80—90 %-át kimerítik. Én kétségtelennek tartom, hogy a csődtörvény csakugyan kívánatos reformjánál és illetve egy egészen új csődtörvény megalkotásánál a gyakorlatbani is bevált jogi elvek újra érvényesülni fognak és lehetetlennek tartom, hogy egy új csődtörvény akár a pénzintézetekkel szemben fenntartsa azt a bifurcatiót, amely csőd és kényszerfelszámolás között fennáll és amelyet a Meszlényi-féle tervezet akar. Azt mondják és azt mondja nemcsak Meszlényi, hanem ennek a bifurcatiónak a megteremtője Dorogi Ervin, hogy az úgynevezett kényszerfelszámolás csakugyan nem akar egyéb lenni, mint egy commercíalizált csőd. Ha ez így van, akkor kérdem, hogy mi jogosultsága van ennek a bifurcatiónak? Ha a kényszerfelszámolás csakugyan nem akar egyéb lenni, mint egy commercíalizált csőd, akkor ejtsük el az egéjz csődeljárást, mint amelyre ez esetben szükség nincs és terjesszük ki az új elnevezés alatti konstrukciót az esetek mindegyikére kivétel nélkül. Ámde én kétségbe vonom, hogy az a kényszerfelszámolás, amelyet a Meszlényi-iéle tervezet akar megteremteni, csakugyan commercíalizált és olcsóbb csőd volna, mint akár a mai csődeljárás. Nem lesz az sem könnyebb, sem gyorsabb mozgású, sem pedig olcsóbb. Sőt, ami az olcsóságot illeti, többizben és több helyen hangoztattam és ma is hangoztatom, hogy a Meszlényi által codíficalt kényszerfelszámolás határozottan drágább lesz, mint a mai csődeljárás. Mert míg a mai csődeljárás csupán egy fizetett szervet, a tömeggondnokot ismeri, addig a Meszlényi-féle tervezet a tömeggondnok mellett ismeri a jogi tanácsadó szervét. Ez a jogi tanácsadó ismét új elnevezés alatt nem lesz más, mint a negyvenes évek csődtörvényeinek perügyelője, amit maga az eszme megteremtője, Dorogi Ervin tisztelt kartársam verbis expressis elismert. Már pedig miután kettő mindig több mint egy, két szerve is több mint egy. Odajutunk tehát, ahol a negyvenes évek csődtörvényei voltak, hogy t. i. a fizetett tömeggondnok mellett lesz egy fizetett perügyelő. És ebben a lényeges pontban eltér a Meszlényi-féle tervezet a hitelezők rovására és kárára a már többizben hivatkozott háborús rendeletektől. Az eszme megpendítője Dorogi Ervin tisztelt barátom, akinek jogászi nagy képességét és nagy felkészültségét készségesen elismerem, akkor amidőn e tárgyra vonatkozó eszméit a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál kifejtette, többek között azt mondotta, hogy ezzel a régi magyar jognak egy értékes intézményét fogjuk restituálni. Ténybeli tévedés. Mert a perügyelői intézmény nem magyar származású és csak annyiban értékes, hogy nagy értéket vont el a csődtömegből és ezáltal diminuálja a hitelezőkre jutó kvótát, amint ezt a negyvenes évek csődtörvényei gyakorlatánál fájdalmasan volt alkalma azoknak, akik már ezen csődtörvények uralma alatt praktizáltak, mint szerény magamnak — naponként tapasztalni és megállapíthatni. A magyar jelleget illetőleg pedig meg kell állapítani, hogy a mi régi táblabíráink bámulatos nagy jogi érzékkel oldották meg a legkomplikáltabb magánjogi kérdéseket. De hiteljoghoz, tehát a csődjoghoz épenséggel nem értettek és az akkori viszonyokat véve figyelembe, nem is érthettek. Amikor tehát a negyvenes években az akkori csődtörvényeket megalkották, egy bécsi ügyvédet kértek fel arra, hogy az erre vonatkozó tervezetet kidolgozza. A perügyelői intézmény tehát iminden, csak nem magyar eredetű. Az én álláspontom az, és ennek minden alkalommal és minden helyen adtam kifejezést, — többek között a legutolsó jogászgyűlésen is — hogy vagy csőd, vagy kény