Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Felmondásos időre és a hátralévő szerződéses időre járó szolgálati illetmények viszonya

1. sz. KERESKEDELMI JOG 57 késett el és ezért nem sértett anyagi jogszabályt a felebbezési bíróság, midőn az egyes elbocsátási okok érdemleges elbírálásába bocsátkozott; miért is felperesnek erre vonatkozó csatlakozási kérelme nem helytálló. 6. Az alkalmazottak az 1884:XVII. t.-c. (Ipartörvény) 97. §-a alapján kialakult bírói gyakorlat szerint a törvényes felmondási időre járó illetményhez jogos igénye van tekintet nélkül arra, hogy a felmondásból öt külön kár érte-e és hogy a felmondási idő keresettel rendelkezett-e vagy sem. Ha azonban az alkalmazott nem csupán a törvényes felmondási időre járóan, hanem azontúl a szolgálati szerződésben kikötött és még le nem járt egész szolgálati időre kívánja igényét érvényesíteni, ez esetben az íd. törvény 97. íjának rendelkezése nem alkalmazható, hanem ez esetben az alkalmazott követelése mint kizárólagos kártérítési követelés jelentkezik. (P. II. 5332/1928. sz. a. 1928. nov. 30-án.). Azzal szemben pedig nem közömbös annak megállapítása, hogy az alkalmazott a szerződé ses idő hátralevő tartama alatt kárt szenyedett-e vagy sem, illetőleg, máshol hasonló javadalmazású állásban volt-e és hogy ez idő alatt mennyit keresett, mert ezáltal az alkalmazott kára kétségtelenül csökkent. A kártérítési követelés jogi természetéből folyik egyszersmind, hogy az alkalmazott is tartozik kárának minél kisebb terjedelemre szorítására nézve közrehatni, és máshol hivatásának megfelelő munkát vállalni. Kamat. Kamatkorlátozás váltónál. (P. VII. 8182/1927. sz. a. 1928. nov. 14-én.) 7. Az alperes felülvizsgálati panaszában a fellebbezési bíróság marasztaló döntését azért támadja meg. mert egyfelől a váltók és az ezeken alapuló marasztalás összegében az 1877 : VIII. t.-cíkk 4. §-a ellenére a 34%-os kamat is benfoglaltatik, másfelől pedig ugyanennek a törvénycikknek, valamint az 1923 : XXXIX. törv.cikknek a rendelkezéseit sértette meg a fellebbezési bíróság azzal, hogy a megítélt tartozás után 18%-os kamat fizetésére kötelezte. Az alperes panaszai azonban alaptalanok. Ugyanis a felperes követelése a nem vitás tényállásból kitünőleg váltókövetelés, már pedig az 1877 : VIII. t.-cikk 9. §-a értelmében a törvénycikknek a kamat korlátozására vonatkozó rendelkezései váltókövetelésekre nem alkalmazhatók s így az alperesnek az a jogcselekménye, amellyel a tőkébe foglalt 34%-os kamatkövetelést elismerte és az így meghatározott tőke után heti 2%-os kamat fizetésére kötelezte magát — utólag most már nem támadható meg. Váltó alapján a váltótörvényben meghatározott 6% -os, vagy a megkívánt előfeltételek fenforgása esetén az 1923. XXXIX. t.-cikkben meghatározott kárkamat Ítélendő meg. A fellebbezési bíróság tehát kárkamat megítélésével nem sértett jogszabályt már azért sem, mert a megítélt pénztartozás nem olyan, amelynek mindenkori összege terményárak mint értékismerő után igazodik, minthogy az alperes tartozása egy már régen elmúlt napon volt búzaár alapján számíttatott pénztartozássá; de nem sértett jogszabályt a fellebbezési bíróság azzal sem, hogy a törvény 2. §-ának 1. bekezdésében meghatározott nagyobb kárkamatot Ítélte meg, mert az alperes sem késedelmének vétlenségét, sem azt nem igazolta, hogy a tartozás összegével nem nyerészkedett. Átértékelés. 8. Az 1928 : XII. t.-c. 12. §-ának szabályához képest a pénztartozás átértékelt összegének meghatározásában a többi közt azt a gazdasági célt is figyelembe kell vonni, amelyre a pénztartozás keletkezésekor szolgált. (P. V. 340— 1928. sz. a. 1928. nov. 6-án.). 9. A váltón alapuló pénztartozás átértékelésének kizárása nem zárja ki az alapul fekvő jogügyletből eredő pénztartozás átértékelését. (Z. VII. 9262/1927. sz. a. 1928. nov. 7-én.) 10. Városi vízmű, illetve az ezt kezelő városi világítási vállalat a városnak gazdasági célú vállalata; erre tehát az 1928. XII. t.-c. 6. §-a alkalmazást nem nyer. (9. §.) (P. II. 2853/1926. sz. a. 1928 nov. 22-én.) Az irányadó tényállás szerint Debrecen város tanácsa a felperesnek a városi általános vízmű új vízgyűjtő és víztisztító berendezését illető műszaki munkálatok, nevezetesen az általános és részletes tervek elvégzése tárgyában tett ajánlatát 1916 június 27-én elfogadta.. Ezzel a felek között szerződés jött létre arra nézve, hogy felperest a munkálatok elvégzéséért 25.000 korona munkadíj illeti meg, amelyből 10.000 korona az egy hó alatt elkészítendő általános tervekre, 15.000 korona a három hó alatt elkészítendő részletes tervekre esik. Az általános terveket felperes még 1918. év nyarán elkészítette és az értük kiutalt 10.000 koronát felvette. A részletes terveket felperes csak 1923 augusztus 27-én adta át a város tanácsának. A perben egyedül eldöntendő kérdés az, hogy felperes jogosult-e a részletes tervekért kikötött 15.000 korona munkadíját alperestől átértékelten, és ha igen, milyen mértékű átértékelés mellett követelni. Az alperesnek a felülvizsgálati válasziratában előterjesztett csatlakozási kérelme alappal nem bír. Az egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló és 38. §-a szerint az életbelépésekor, 1928 április 1-én és az eljárás bármely szakában folyamatban levő ügyekben alkalmazandó 1928 : XII. t.-c. 9. §-a értelmében a törvényhatóságnak a 6. §. első bekezdésében nem említett kereskedelmi, ipari és általában gazdasági célú vállalatára a törvénynek a törvényhatóság magánjogi tartozását az átértékelésből kizáró 6. §-a alkalmazást nem nyer. Az irányadó tényállás szerint a felek között létrejött szerződés a városi vízvezeték kibővítése munkálatainak tervezésére vonatkozott. Az 1926 április 12-én tartott tanácsülésben hozott 7153/1926. VII. számú határozat szerint Debrecen város tanácsa a világítási vállalatot mint a vízművek kezelőségét utasította, hogy a fellebbezési bíróság által megítélt összegeket a vízmüvk költségvetésének terhére fizesse ki.