Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Az igazgatósági tagok honossága

3. sz. KERESKEDELMI JOG 107 Alapos tehát a felperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróság ítélete ellen intézett az a támadása, hogy jogszabályt sértett a felebbezési bíróság, midőn a 30% biztosított lakbérpótlékot a nyugdíj kiszámításánál figyelmen kívül hagyta; mert az a körülmény, hogy az 1914. évben a Concern nyugdíj egyesületnél alapszabály szerint még csak 20% volt lakbérpótlék címén biztosítható s a törzsfizetéshez hozzászámítandó és hogy a II. r. alperes csak 1914. évi után és pedig csak 1916. évtől biztosított alkalmazottainak lakbérpótlékot, — nem szolgálhat jogszerű indokul a lakbérpótlék számításon kívül hagyására. A hivatkozott t.-c. 4. §. második bekezdésének utolsó mondata szerint ugyanis, az 1914. év július hó 1. napja után nyugdíjazottakra és így a felperesre is alkalmazni kell a nyugdíjazás előtti utolsó nyugdíjszabályzatnak azokat a rendelkezéseit, amelyek az illetmény összegének figyelmen kívül hagyásával a nyugdíj megállapításának feltételeit és módját (a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati időt, a nyugdíj emelkedésének fokozatosságát, a teljes nyugdíjra adó szolgálat idejét, stb.) szabályozzák. Ez a rendelkezés, — mint az a törvényhozási előmunkálatokból kitűnik, — az 1914 évi nyugdíjszabályzatnak később és az egyes alkalmazott nyugdíjazása előtt bekövetkezett módosítása esetén lehetővé kívánta tenni az illetmény összegével össze nem függő, hanem a nyugdíj előfeltételeire és kiszámításának módjára vonatkozó új rendelkezések figyelembe vételét, bárha ezek a rendelkezések a nyugdíjjárandóság összegére is nyilvánvalóan befolyással vannak. A felebbezési bíróság tehát, amint alkalmazta a felperes nyugdíjazása előtti utolsó nyugdíjszabályzatnak a nyugdíjemelkedés fokozatosságára vonatkozó azt a rendelkezését, mely szerint a 10 évet meghaladó szolgálat után a nyugdíj évenkint nem 2%-kai, hanem 2.4% kai emelkedik, éppúgy alkalmazni tartozott volna a hivatkozott nyugdíjszabályzat 11. §. c) pontjának a biztosított lakbérpótlék számításba vételére vonatkozó rendelkezését is. 44. Amennyiben a nyugdíjszabályzat csak az 1914. évet követően alkottatott, az aranyértékre való átszámításnak csupán a békeilletményeket meghaladó s a pénzromlás idejében felemelt illetményekre nézve van helye. (P. II. 3648/1928. sz. a. 1929 január 24-én.) Minthogy az alperes társaságnak az 1914. évben nyugdíjszabályzata nem volt, hanem első nyugdíjszabályzatát csak 1917. évi január hó 1. napján létesítette: az 1926 : XVI. t.-c. 4. §. 3. bekezdése azt rendeli, hogy az átértékelés alapjául a 4. §. 2. bekezdése értelmében kiszámított járandóságnak az időközi befizetésekre megállapított módon (3. §. 4. bek.) az 1914. évi értékre átszámított összege szolgál. E jogszabály megalkotásánál a törvényhozó nyilvánvalóan abból indult ki, hogy az 1914. évet követő időben felemelt illetmények a korona értékcsökkenése folytán már nem képviselik a békebeli értéket; ennek pedig természetszerű következménye az, hogy a nyugdíjfizetési kötelezettséget megállapító, de a pénzromlás idejeben keletkezett és azt már figyelembe vevő első nyugdíjszabályzat rendelkezései ezekre a felemelt illetményekre nézve nem vonatkozhatnak aranykorona értékre, hanem a koronának a szabályzat megalkotása idejében lecsökkent értékére; amiből folyik, hogy ez a koronaösszeg csak akkor tehető az aranyértéket feltételező átértékelés tárgyává, ha előbb aranykorana értékre átszámíttatik. Azt az illetményt azonban, amelyet a nyugdíjigényjogosult 1914. évi július hó í. napján, vagyis a pénzromlás bekövetkezése előtt tényleg élvezett, és amely békeidőben is aranyértéknek felelt, a nyugdíj átértékelése szempontjából továbbra is aranyértékűnek kellett tekinteni; mert nem lehet a feleknek azt a szándékát feltételezni, hogy ezt a békebeli illetményt tudatosan és szándékosan csökkenteni akarták volna. Ebből pedig következik, hogy ennek a békebeli értékű illetménynek aranykorona értékre átszámítására nincs szükség, mert az már amúgy is a békebeli aranyértéknek felel meg; miért is az illetmény eme része tekintetében az 1926. évi XVI. t.-c. 4. §. 3. bekezdésében és a 93.736/ 1926. P. M. sz. rendelet 1. és 5. §-aiban előírt átszámításnak nincs helye; hanem ez az átszámítás csak a békebeli illetményeket meghaladó és a pénzromlás idejében felemelt illetményekre alkalmazható. Vétel. 45. A mag csíraképességében való megtévesztés a magánjogi csalás fogalma alá esik s így a hat havi elévülési idő nem nyer alkalmazást. (P. IV. 2753/1928. sz. a. 1929. január 16-án.) A felperes arra alapította kártérítési keresetét, hogy az alperestől vásárolt vetőmagvakra vonatkozólag, amelyeket tovább eladott, ezen vevőjének engedményese által ellene indított perben bebizonyult, hogy azok csiraképtelenek voltak. A fellebbezési bíróság mellőzve a vetőmagvaknak az alperes által vitássá tett azonossága megállapítását és az alperes egyéb kifogásainak elbírálását, azon az alapon utasította el a felperest a követelésével, hogy az árú meg nem felelő voltára alapított kifogása a K. T. 349. §. 2. bekezdése értelmében elévült. Ez az állásfoglalása azonban téves. Az 1895 : XLVI. t.-c. 3. §-ának d) pontja szerint kihágásának minősül mezőgazdasági termékeknek, vagy cikkeknek — amelyek körébe a törvény végrehajtása iránt kibocsátott 38.286/ 1896. számú földmívelésügyi miniszteri rendelet 2. §-a értelmében a gazdasági vetőmagvak is tartoznak — oly elnevezés- vagy megjelöléssel forgalombahozatala, amely azokat természetük szerint meg nem említi: az említett rendelet 5. §-ának f) pontja szerint pedig ily megítélés alá esik azoknak megromlott vagy használati értékükben megfogyatkozott állapotban minőségük tekintetében való megtévesztésére alkalmas elnevezés vagy megjelölés alatt való forgalomba hozatala is. Ugyanezen rendelet 8. §-ának 6. pontja továbbá előszabja, hogy a vetőmagvak csakis a mag tisztaságának, úgyszintén csirázóképességének százalékban való határozott megjelölése mellett hozhatók forgalomba,