Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - A Kúria munkaügyi tanácsának 1928. évi gyakorlata

94 KERESKEDELMI JOG 3. sz. kívánta lehetővé tenni, hogy a későbbi nyugdíjszabályzatnak a korona romlásával kapcsolatos összegszerű megállapításai, — amilyen pl. a nyugdíj legmagasabb vagy legalacsonyabb összegének megállapítása, — az átértékelés alapjául szolgáló járandóság meghatározásában figyelembe jöjjenek. E magyarázat helyessége mellett szól az a megfontolás is, hogy az újabb nyugdíjszabályzatnak a nyugdíj alapjául beszámítható illetményekre alkalmazása esetében az 1914. évi régi nyugdíjszabályzatnak semmiféle rendelkezése sem nyerhetne alkalmazást, és ekként a 4. §. 2. bekezdése első mondatának az 1914. évi szabályzatra vonatkozó rendelkezése elvesztené célját és értelmét. (P .II. 9051/1926. 1928. február 24.)" (Az álláspont helyessége nagyon is problematikus. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy az 1914. év utáni nyugdíjszabályzatoknak maximális nyugdíjat megállapító rendelkezései nem mindig voltak kapcsolatban a „korona romlásával". [L. különösen az 1915-ben készült nyugdíjszabályzatokat.] Továbbá: helyes-e ez az álláspont akkor, ha az illető nyugdíjas állásához és munkaköréhez hasonló állást és munkakört betöltő alkalmazottnak már 1914-ben annyi fizetése volt, mint a későbbi nyugdíjszabályzatban megállapított maximális nyugdíj, azonban kevesebb szolgálati ideje, mint az illető nyugdíjasnak?) A következőképpen dönti el a Kúria II. tanácsa azt a kérdést, hogy mi történik az esetben, ha nincs olyan alkalmazott, akinek 1914. évi nyugdíjba beszámítható illetménye a törvény 4. §. 2. bekezdése értelmében összehasonlítási alapul szolgálhatna? „Az 1926. évi XVI. t.-c. 4. §-ának 2. bekezdése nyomán kifejlődött állandó gyakorlat szerint abban az esetben, — ha a munkaadóvállalatnak nincs olyan hasonló állású és munkakörű, ugyanannyi szolgálati idővel bíró más alkalmazottja, akinek 1914. évi illetménye az összehasonlítás alapjául volna vehető, — a jogosultnak az 1914. évi nyugdíjszabályzat szerint járó és az átértékelés alapját tevő nyugdíja a saját békebeli illetményeinek figyelembevételével állapítandó meg, olymódon, hogy ehhez még a munkakör gyarapodásához és a szolgálati idő szaporodásához mérten a rendes körülmények között elérhetőnek mutatkozó fizetésemelkedés is hozzáadassék." (P. II. 9428/1927. 1928. XI. 29.)" Felmerült az a kérdés is, hogy az átértékelés alá kerülő nyugdíj összege meghaladhatja-e a nyugdíjas utoljára élvezett fizetését? A Kúria a kérdést igenlőleg döntötte el, ellentétben a fellebbezési bíróság ítéletével. (P. II. 144/1928. 1928. jún. 22.) Ugyanígy P. II. 5381/1928. sz. a. 1928. dec. 12-én. (Ker. Jog 1929. febr. sz.) Az 1914. utáni nyugdíjszabályzatoknak azok a rendelkezései .amelyek a nyugdíj kezdő % -át és emelkedésének fokozatosságát szabályozzák, figyelembevehetők, mert: „mert ezek a nyugdíj megállapításának feltételei és módjai közé tartoznak, amelyek a nyugdíj alapjául beszámítható illetmény összegét érintetlenül hagyják, de az említett illetmény alapján kiszámítandó nyugdíjjárandóság összegére befolyással lehetnek, és 3 Lásd Ker. Jog 1929 febr. számban közölt ítéletet. Szerk. amelyeket a felhívott törvény alkalmazni rendel. A törvényhozási előmunkálatokból kitűnően a törvény az új nyugdíjszabályzatnak csak azokat a rendelkezéseit nem kívánta alkalmazni, melyek a pénz romlására tekintettel a beszámítható illetmény összegét változtatták meg; ámde azok a rendelkezések, melyek a nyugdíjazás alapelveit módosítva, a nyugdíj megállapítás feltételeit és módját szabályozzák, mindaddig, míg magát a nyugdíj alapjául beszámítható illetmény összegét nem érintik, elvileg nem tartoznak ama nyugdíjszabályzati módosítások közé, melyek okát a pénz romlása képezte volna, hanem olyan kedvezmények, amelyek a törvény kifejezett rendelkezésénél fogva az illetmény összegének érintése nélkül magának a nyugdíjjárandóságnak összegét emelik fel." (P. II. 1334/1928. sz. a. 1928. június 27.) Azt a kérdést, hogy a törvény életbelépése előtt jogerőre emelkedett ítélet a nyugdíjas által az előfeltételek fennforgása esetén perújítással megtámadható-e, a Kúria II. tanácsa igenlően döntötte el, a következő indokolással: „Az 1926 : XVI. t.-c. 14. §-ának 5. bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy ha az 1924. év július hó 1. napja után hozott és a törvény életbelépése előtt jogerőre emelkedett bírói ítélet a járandóságot a pénz értékcsökkenésére figyelemmel megállapította, a törvény életbelépése után is a bírói ítéletben megállapított járandóságot kell fizetni, a törvényhozónak nyilvánvalóan azt a célját tünteti fel, hogy a nyugdíjas részére jogerős bírói ítélettel már megállapított járandóságot törvényes rendelkezéssel nem akarta leszállítani; azonban a fenti rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a jogerős ítélet Pp. 563. §-ában megjelölt törvényes előfeltételek fennforgása esetén a nyugdíjas által perújítással megtámadtassák és a jogerős ítéletben megállapított járandóság a nyugdíjas javára a törvény korlátain belül megváltoztattassák. Ezért a fellebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn a felperes által az alapperben nem használt, a perújítási keresethez csatolt, alperesi megnyitó- és zárómérleget az ítéletben kifejtett helyes indokok alapján a Pp 563. §. 11. pontjában megjelölt előfeltétellel bíró új bizonyítékként elfogadta és ennek folytán a felperes perújítási kérelmének helyet adott." (P. II. 1639/1927.) Ugyanezt a jogelvet mondotta ki a IV. tanács is P. IV. 5635/1927. sz. Ítéletében. Igen szépen fejti ki a P. II. 4746/1927. sz. ítélet a kegydíj fogalmát, átértékelésének lehetőségét és módját. Az ítélet egyben világos magyarázatot tartalmaz a törvény 3. §-ának 3. bekezdésére vonatkozólag is. ,,Áz állandó bírói gyakorlatban kifejezésre jutott az a jogszabály, — amely szerint a kegydíj, bár keletkezésére nem azonos természetű a nyugdíjjal, mégis oly nyugdíjtermészetű járandóság, amely az 1926 : XVI. t.-c. 1. §-a értelmében átértékelés alá eshetik,— a nyugdíjjal egyenlő elbánást csak az átértékelés lehetősége és nem a juttatás mérvének megállapítása tekintetében állapít meg. A kegydíj természetéből következik, hogy a munkaadó kizárólagos discretionális joga az, hogy nyugdíjjogosultsággal nem bíró alkalmazottai közül kit, mikor és mily mértékben kíván kegydíjban részesíteni, és az a körülmény, hogy alkalmazottai közül egynéhánynak általában, egyeseknek