Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1928-ban

90 KERESKEDELMI JOG 3. sz. Az általános jellegű bírói határozatok közül kiemelkednek azok a kúriai ítéletek, melyek a turpis causa körében hozattak. így a Kúria kimondta, hogy: az a körülmény, hogy az ügyvéd bizonyos foglalkozás üzletszerű folytatásától az Ügyvédi Rendtartás által el van tiltva, nem vonhatja maga után az ügylet érvénytelenségét (P. IV. 3225/1927. sz. a. K. J. l.J Ez az ítélet annál érdekesebb, mert két héttel később ugyanezen tanács által és a K. J. ugyanezen számában közölt P. IV. 2348/1927. sz. a. ítélet egy más foglalkozásra nézve más álláspontot foglalt el, kimondván, hogy: a bankári igazolvány nélkül kötött bankügylet turpis causa miatt érvénytelen. Míg előbbi esetben a Kúria a K. T. 267. §-ára hivatkozva döntött az ügyvéd javára, minthogy ,,az a körülmény, hogy valaki hivatalánál, állásánál, iparrendészeti vagy más okoknál fogva kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatik, a kereskedelmi ügyletek minőségére és érvényességére befolyással nincsen;" az utóbbi esetben, noha szintén iparrendészeti okok játszanak közre, a Kúria mégis megtagadta az ügylet érvényességét. A turpis causa bilcterialis kérdésében a Kúria, úgy mint eddig is, a teljesített szolgáltatás visszakövetelésének csak annyiban ad helyet, amennyiben ezt, tekintettel az eset körülményeire, a méltányosság kívánja (P. IV. 1793/928. K. J. 7. és ugyanígy P. IV. 2488/928. sz. a. K. J. 8—9. sz.). A jogellenes kényszer kérdésében a Kúria kimondta, hogy: a rendőrtisztviselő részéről az iratoknak az ügyészséghez való áttételével való fenyegetés nem képez a megtagadásra okot adó kényszert, P. II. 6646/966. K. J. 3.). Ez az ítélet a kényszer fogalmát megszorítólag értelmezte; viszont tágítólag értelmezte a Kúria P. VII. 9359/1927. sz. a. ítéletében (K. J. 5.), midőn kimondta, hogy: lelki kényszer nemcsak akkor forog fenn, ha a kilátásba helyezett lépés jogtalan, de fennforog akkor is, ha az egyébként jogos bírói jogsegély igénybevételének kilátásba helyezésével a fenyegető őt meg nem illető vagyoni előny elérését célozza és a megfenyegetett félnek nincs módjában az őt egyébként jogos lépés megtételével érő kárt elhárítani. Az üzletátruházás körében a Kúria az üzletátruházással járó esetleges kijátszási szándéknak akarja útját állni azzal az ítélettel, amely szerint: az üzletátruházó hitelezője az üzletátvevő ellen az 1928 : LVII. t.-c. alapján indított perben nincs elzárva annak a kimutatásától, hogy habár az átruházó és átvevő közt folyamatban volt perben az üzletátruházás alapját tevő szerződés bírói ítélettel jogerősen érvénytelennek és annak folyamányaként az eredeti állapot visszaállítottnak mondatott ki, ez az érvénytelenítés a felek részéről voltaképen az ő hitelezői jogának kijátszása céljából történt (P. IV. 8858/ 1927. K. J. 11.). — Hogy mily indiciumokat tart a Kúria elégségesnek az üzletátvevő felelősségének megállapításához, illusztrálja a P. IV. 8722,1927. sz. ítélet (K. J. 6.), mely azt az alapon állapította meg, hogy az üzletáLvevö az átvett cég szövegében az átruházó nevét használja. A kamatok tekintetében uralkodó nagy bizonytalanságnak a Kúria jogegységi döntvényekkel akart véget vetni. A Kúria 33., 34. és 35. sz. jogegységi döntvényei foglalkoznak a kamat kérdéssel. A 33. sz. kimondta, hogy: az 1923 : XXXIX. t.-c. 2. §. 1. bek. szerint járó magasabb kártérítést oly pénztartozás után is meg lehet állapítani, melynek keletkezése óta a pénz értéke számbavehető módon már nem csökkent; a 33. sz. döntvény oly esetekre vonatkozik, amidőn a késedelmes adós pénztartozását valorizált összegben köteles fizetni és az esetre kimondja, hogy a Kúria az 1923 : XXXIX. t.-c. 2. §-ának 2. bekezdésében meghatározott mérsékelt összegű kártérítés összegét a törvényes kereskedelmi kamat mértékéig leszállíthatja. A 35. §. pedig kimondja, hogy az újabbi kamattörvények nem érintik az 1877 : VIII. t.-c.-nek rendelkezéseit, miért is az e t.-c. 9. §-a alá, vagy más törvény eltérő rendelkezései alá nem eső pénztartozások után a lejártig terjedő időre a felek kikötése alapj án évi 8 % -nál magasabb kamat nem állapítható meg. — Szeretnők hinni, hogy a jogegységi döntvények ebbe a kamat-dsungelba némi világosságot hoznak; azonban nem remélhető, hogy egységes kamattörvény nélkül a kamatkérdések teljesen rendezhetők volnának. A zálog kérdésében az eddigi homályos jogi helyzet az elmúlt évben sem tisztázódott. A 32. sz. jogegységi döntvény a K. T. 306. §-ának értelmezésében ugyan szinte túl ment a törvényen és az írásbeli megállapodás hijján bírói közbenjárás nélkül történt eladást nemruházta fel oly hatállyal, hogy ebből az in integrum restitutio következett volna, hanem az ily hitelezőt csupán kártérítésre kötelezte. Ez a kérdés tehát egyelőre ki van kapcsolva. A kézi zálogjog hatályossága tekintetében azonban, miként arra ismételten rámutattunk, a Kúria továbbra is a legnagyobb bizonytalanságban hagy bennünket. Míg a P. IV. 4444/1927. sz. ítélet (K. J. 2. sz.) szerint: amennyiben a fennforgó tényekből okszerűen arra lehet következtetni, hogy kézi zálogadás céloztatik és hogy a szóbanforgó dolog a hitelező részére lekötöttnek és átadottnak tekintetik, úgy a zálogszerződés hatályosnak tekintendő az esetben is, ha a zálogtárgy az adósnak használatában hagyatott; vagyis, hogy a kúriai ítélet a tényleges átadás helyett elég-