Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Folyószámla és valorizáció

88 KERESKEDELMI JOG 3. sz. azt minden további nélkül a törvényi jogalkotás sem hagyhatja figyelmen kívül. Mindazonáltal az egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló 1928. XII. tc. tudomást sem látszik venni ezen következetesen kiépített bírói gyakorlatunkról, amenynyiben a folyószámlakövetelések átértékeléséről szóló rendelkezése egy mondatban megsemmisíteni Ígérkezik annyi ítélőerő munkáját és nem hoz helyébe semmit, vagy legfeljebb csak teljes zűrzavart.1 A törvény 4. §-ának 2. pontja értelmében az átértékelésből ki van zárva a folyószámla egyenlegén alapuló tartozás; ellenben a folyószámla alapjául szolgáló egyes jogügyletekből eredő pénztartozásoknak különben megengedett átértékelése nincs kizárva. Egymáshoz viszonyítva e kettős rendelkezés első része a főszabályt, a második része a kivételes intézkedést tartalmazza. Magától értetődik, hogy akár a főszabály, akár pedig a kivétel alkalmazásáról van szó, mindegyik esetben alaptényállásul folyószámlaviszonynak kell fennforognia, aminek ténykénti megállapításához viszont annak határozott fogalmára van szükség. Minthogy a szóbanforgó rendelkezés sem bocsátkozik a folyószámlaviszony meghatározásába, ezt szükségképen eddigi tövénypótló bírói gyakorlatunkból kell merítenünk. Az átértékelést kizáró főszabály alkalmazásánál ezirányban aggály vagy kétség nem is táplálható, sőt azon kitétele, mely a „folyószámla egyenlegen alapuló" — és nem pl. ,,a folyószámlán vezetett" — tartozásról szól, egyenesen és kiélezetten utal a számla lezárásából előálló joghatásokra s így az idézett rendelkezésnek e része bírói gyakorlatunknak fenntismertetett elgondolásával teljes összhangban alkalmazható. Amidőn azonban az idézett pont második része a folyószámla egyes tételeinek valorizálását megengedi, ebben már nem bírói gyakorlatunk élő felfogása, hanem azzal homlokegyenest ellenkező oly előfeltevések foglaltatnak, amelyek mellett a folyószámla egész intézménye egyszeriben összeomlik. Felteszi ugyanis e rendelkezés, hogy a folyószámla egyenlegéről az egyes korábbi tételekre vissza lehet nyúlni, —ezzel tehát elejti a számla lezárásának újító hatását. Feltételezi továbbá, hogy a folyószámlát egves tételeire szét lehet boncolni, holott az a kölcsönös hitelműveletek egységes láncolatát képezi, melynek csakis egyenlegi végeredménye követelhető s ez is csupán a számla lezárásával válik esedékessé. Végül teljesen figyelmen kívül hagyja a törvény a folyószámlán szereplő kölcsönös köve1 Lásd: Kúria P/VII. 3997/1928. sz. a. 1928, dec. 5-én. I. H. 1929. 4. sz. Szerk. teléseknek a számla lezárásával automatice és szükségképen végbemenő viszonos kompenzációját, amelynél fogva az egyes tételek már ez okból is kiegyenlítést nyertek s így mindenképen megszűntek létezni. Látni való ebből, hogy az egyes folyószámlatételek valorizálását megengedő kivételi rendelkezés csakis bírói gyakorlatunk teljes félretétele mellett válik alkalmazhatóvá. Nyilvánvaló az is, hogy e rendelkezésben a folyószámla már egészen mást jelent, mint az átértékelést kizáró főszabályban. Ezen fogalmi diszparitás folytán e két rendelkezés valóiában nem is képez egymás irányában szabályt és kivételt, hanem két homlokegyenest ellentétes intézkedéssé válik, amelyek egyike a másikát értelmétől s alkalmazhatóságától fosztja meg. A szabályozásnak eme súlyos logikai hibája folytán a 4. 2. pontjának értelmezésére nézve akár háromféle álláspont is lehetséges. Elképzelhető ugyanis 1. hogy az átértékelést kizáró rendelkezés eddigi bírói gyakorlatunkra támasztott értelmezés mellett kizárja az egyes folyószámlatételek valorizálását megengedő intézkedés alkalmazhatóságát, 2. hogy fordítva ép az utóbbi tartja fenn egyedül gyakorlati hatályát. 3. hogy a két ellentétes rendelkezés kombinatív értelmezéssel akként volna alkalmazandó, hogy az egyes folyószámlatételeknek a számla egvenlegében mutatkozó része esik valorizáció alá, amennyiben az alánul fekvő iogügyletekből eredő pénztartozások átértékelése meg van engedve. ad 1. A folvószámlaviszonynak bírói gyakorlatunkban élő iogi konstrukciójából kiindulva csakis az első értelmezési módnak lehetne helye. És ez az álláspont nemcsak azon már kifejtett megokolásra támaszkodik, melyszerínt aiz 1928 : XII. tc. érintetlenül hatfvván a folvószámla jogi tartalmát, ezáltal a törvénypótló szokásiog fenntartatott. Ennél ugyanis sokkal mélyebb, egyenesen alapvető törvényi rendelkezés követel itt érvényt, amely azonban az 1928 : XII. tc. megalkotásánál érthetetlen módon ugyancsak figyelmen kívül maradt. Ez pedig a kereskedelmi iog specifikus forrásszabálya, melyhez képest kereskedelmi ügyekben a kereskedelmi szokásjog erősebb érvényű az általános magánjognál (KT. 1. §.), nem is szólva arról hogy a tényleges szokások, az usance-ok, egyenesen szerződéspótló jelentőséggel bírnak (KT. 267. §.). A folyószámla nemcsak kereskedelmi ügy, hanem gyökerestől-ágastól kizárólag az. Annak következtében pedig, hogy folyószámlaviszony hasonlíthatatlanul gyakrabban létesül hallgatólagos megállapodás, mint kifejezett szerződés alapján, a felek e jogviszonyukat