Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Feldolgozás, részletügylet és a tulajdonjog fenntartása

86 KERESKEDELMI JOG 3. sz. jogát kellett volna megállapítani! Az ítélet egész tartalmából kitűnik, hogy a bíróság maga is feldolgozásra és nem beépítésre gondol. Másodszor (ami beépítésnél nem is lenne fontos) szembeállítja a vételárat az új dolog értékével. De nem az egész, hanem a még hátralékos vételárat. Ez téves. Az anyag tulajdonjoga felperest az utolsó fillér lefizetéséig illette meg. S a dologi jogszabály szempontjából, már csak a dologi forgalom biztonsága miatt sem lehet fontos, hogy a felek kötelmi jogviszonya a lebonyolítás mely stádiumában van. A döntő a) az anyag tulajdonjoga, b) annak értéke. Minden más mellékes. Harmadszor: a bíróság zálogjognak deklarálja felperes jogát. Tehát gyakorlatilag enyhíteni akart a jogi konstrukcióból eredő káron. Holott felperesnek mindenféle dologi joga állhat fenn, csak ingó zálogjoga nem. Ehhez birtok kell. A zálogjog megállapítása egyben bizonyos ellentmondás az indokolás egyéb részeivel izemben. A Kúria az ellentmondást, de egyben a téves konstrukció gyógyszerét is kiküszöböli. A zálogjog helyére a biztosítás fogalmát helyettesíti be. Nem említi a Kúria a beépítést sem, úgyszintén a hátralékos vételár viszonyát sem az új dolog értékéhez. Ez által az ítélet jogászi tisztaságában sokat nyer, azonban annál érthetetlenebbé válik, hagy miért nincs felperesnek tulajdonjoga az új dologra. Ennek egyetlen magyarázata az, hogy felek megállapodása az új dolog tulajdonára nézve — a kivánt hatás az anyag tulajdona folytán ipso iure beállván — felesleges volt. A feles óvatosságból tett kikötés pedig mindkét fellebbviteli bíróság előtt gyanússá tette az ügyletet. Ha a bíróságnak e kikötés nélkül, az anyagra történt tulajdonfenntartás alapján magának kellett volna az új dolog tulajdonjogát megállapítani, okvetlen más eredményre jut. A felek igazi akaratának kutatása közben, a szerződés magyarázatának útvesztőjében tévedt el mindkét bíróság. A számtanban ismeretes, hogy minusz jel minusz jellel pluszt ad. Esetünkben két tevőleges körülmény halmozása, t. i. a jogszabályé és a jogszabállyal egyező megállapodásé mínuszt, hatálytalanságot adott. Ismeretes az az elmélet, mely szerint a tulajdonfenntartás csak a traditio következményei ellen véd, az eredeti szerzésmódok ellen hatálytalan. A fennt tárgyalt — nyilván tévesen eldöntött eseteknél — érdekesebb ezért vizsgálni, mi hatása lett volna a felek megállapodásának, ha az anyag értéke valamivel kisebb lett volna mint a munka értéke és a felek mégis úgy állapodtak volna meg, hogy az új dolog tulajdona az anyagtulajdonost illesse. Szerintem a felek megállapodása itt is hatályos volna. És pedig még mindig nem a jogszabály ellenére, szerződéses alapon, hanem még mindig jogszabálynál fogva. A MMT. jav. 598. §. 2. bek. szerint ugyanis a rosszhiszemű feldolgozó ily esetben sem szerez tulajdont Lehető ellenvetés, hogy a feldolgozó nem rosszhiszemű, mert mint vevő az eladó tudtával, tacitus consensusával specifikált. Ez azonban mellékes. Az 598. §. 2. bek. szerint ugyanis a tudomásnak nem a feldolgozás megengedett vagy meg nem engedett voltára, hanem a tulajdonjogra kell vonatkoznia, ő nem a feldolgozás, hanem a tulajdonszerzés szempontjából rosszhiszemű. Végül a kérdés, mi lesz oly esetben, ha a tulajdont külön kikötés hiányában rosszhiszemre való tekintet nélkül okvetlen a feldolgozó szerezné meg, pl. ha a munka tetemesen értékesebb. (M. M. T. id. §.) Szerintem a kikötés itt is érvényes volna. Az említett elmélettel, mely szerint a tulajdonfenntarlás eredeti szerzésmóddal szemben meg nem áll, nem értek egyet. Döntő szerintem az, vájjon a tételes jog az illető szerzésmódot feltétlennek tekinti-e vagy sem. Ha a törvény az illető szerzésmódot feltételessé teszi, úgy szerintem a felek megállapodása a feltételeket módosíthatja is; ha pl. jogunk a proculíanusok álláspontját követné, úgy az új dolog feltétlen a feldolgozóé, ha a sabinianusokét, úgy feltétlen az anyagtulajdonosé lenne. így azonban nem. A kötelmi szerződések általános szabadságából is folyik, hogy kényszerítő jogszabály hiányában a felek állapíthatják meg a létesítendő dologi szerződés (átadás) célját. Tőlük függ, vájjon az átvevő csak specificálhat-e, vagy tulajdont is szerezhet. Megállapodásuk természetesen harmadik jóhiszemű személyek jogára ki nem adhat. Ellenkező álláspontot hirdet Reichsgerichtsrat dr. Brodmann a Jhering's Jahrbücher für díe Dogmatik des Deutschen Privatrechts 1928. évf. 1—2. számában, de a német BGB. (főleg 950. §.) a mi magánjogi tervezetünk 598. §. 1. bekezdését és 2. bekezdésének 1. tételét nem ismeri s a német jog szerint a feldolgozó majdnem feltétlenül tulajdonjogot szerez. A „Magyarország" január 10-iki száma a következő esetet közli: Vevő írást ad, mely szerint ..tudomásul veszi, hogy az árúk tulajdonjoga a számla kifizetéséig még feldolgozott állapotban is az eladó céget illeti". A vett árú 180 P. értékű harisnya, szalámi és likőrös meggy volt. Vevő nem fizet s az árút sem tudja előadni. Eladó sikkasztásért feljelenti. Járásbíróság és törvényszék felmenti, mert „viselés által elhasználható árúcikkekre