Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - A pénzkölcsönzőkről szóló angol törvény ... - A kézizálog joghatályossága

84 KERESKEDELMI JOG 2. sz. iizetésemelkedések nagysága nem a kezdő alacsonyabb, hanem a betöltött magasabb állás után ítélendők meg. (P. II. 9428/1927. sz. a. 1928. nov. 29-én.) Az 1926. évi XVI. t.-c. 4. §-ának 2. bekezdése nyomán kifejlődött állandó gyakorlat szerint abban az esetben, — ha a munkaadó vállalatnak nincs olyan hasonló állású és munkakörü, ugyanannyi szolgálati idővel bíró más alkalmazottja, akinek 1914. évi illetménye az összehasonlítás alapjául volna vehető, — a jogosultnak az 1914. évi nyugdíjszabályzat szerint járó és az átértékelés alapját tevő nyugdíja a saját békebeli illetményeinek figyelembe vételével állapítandó meg, oly módon, hogy ehhez még a munkakör gyarapodásához és a szolgálati idő szaporodásához mérten a rendes körülmények között elérhetőnek mutatkozó íizetésemelkedés is hozzáadassék. Az ilyen fizetésemelkedés pedig a szolgálati idő egész hátralevő tartamára számításba veendő, mert az idézett törvényhely az illetmény megállapítás egyik főtényezőjéül minden megszorítás vagy megkülönböztetés nélkül épen a szolgálati időt jelöli meg és így nincs törvényes támpontja annak a felfogásnak, hogy a betegségben vagy felmondásban eltöltött időszakok, — amelyek alatt egyébként a szolgálati viszony változatlanul fennállónak is tekintendő, — ezen várható fizetésemelkedések szempontjából a számításból kihagyhatok lennének. Másfelől a várható fizetésemelkedések nagysága természetszerűleg nem a korábban betöltött alacsonyabb állás kezdő fizetésének kisebb lépcsőzetéből, hanem azon fizetési különbözetekből ítélhető meg, amelyekben a jogosult az utóbb betöltött magasabb állásában és munkakörében felmenő irányzattal időnként részesült. 30. A kir. Kúria külön bíróságának az 1926. XVI. t.-c. 8. §-a alapján az arányszám tekintetében hozott döntése általános érvényű, az a külön eljárásban részt nem vett alkalmazottakra is feltétlenül kihat és éppen annak kifejezésére szolgál, hogy a vállalatnak vagyoni értékeit mennyiben sikerült átmenteni, ami mellett a törvény azon nyilvánvaló célzatával, hogy az érdekelt vállalatok vagyonátmentése a kir. Kúria külön bírósága útján nyerjen vitás esetekben közmegnyugvásra alkalmas általános elbírálást és tisztázást, teljesen összeegyeztethetetlen is lenne az, iiogy valamely vállalatra nézve ez a kérdés esetenként az egyes perekben külön-külön és pedig eltérő eredménnyel nyerjen újabb eldöntést. (P. II. 4464/1928. sz. a. 1928. dec. 11-én.) 31. Az igényjogosult által utoljára élvezett fizetés mérve nem lehet akadálya annak, hogy részére annál magasabb nyugdíj állapíttassák meg. (P. II. 5381/1928. sz. a. 1928. dec. 12-én.) A magánalkalmazottak nyugdíjának átértékeléséről szóló 1926 : XVI. tc. rendelkezéseinek általában, de különösen a 4. §-ában foglalt rendelkezésnek nyilvánvalóan az a célzata, hogy ha a nyugdíjigény a pénz értékének a leromlása után nyilt meg, az átértékelés alapjául szolgáló összeg lehetőleg azoknak a fizetéseknek figyelembevételével állapítandó meg, amely fizetések a szolgálatadónál a háborút megelőző időben gyakorlatban voltak. Az átértékelendő összegnek ily szempontok figyelembevételével megállapítása esetén pedig, különösen oly esetben, amikor az igényjogosult részére a munkaadó által leromlott értékű pénzben adott fizetés értéke, az igényjogosult által a szolgálatadótól a háborút megelőző időben élvezett fizetés értékével, a változott gazdasági viszonyokkal, munkabérekkel, az alkalmazott szolgálati idejével és az általa betöltött állással összehasonlítva rendkívül alacsony — amint a jelen esetben is volt, — az igényjogosult által utoljára élvezett fizetés mérve nem lehet akadálya annak, hogy az igényjogosult részére átértékelve annál magasabb értékű nyugdíjat állapítson meg a bíróság. Kegydíj átértékelése. 32. Az állandó bírói gyakorlatban kifejezésre jutott az a jogszabály, mely szerint a kegydíj, bár keletkezésére nem azonos természetű a nyugdíjjal, mégis oly nyugdíjtermészetű járandóság, amely az 1926 : XVI. t.-c. 1. §-a értelmében átértékelés alá eshetik: a nyugdíjjal egyenlő elbánást csak az átértékelés lehetősége és nem a juttatás mérvének megállapítása tekintetében állapít meg. (P. II. 4746/1927. sz. a. 1928. dec. 11-én.) A kegydíj természetéből következik, hogy a munkaadó kizárólagos discretionális joga az, hogy nyugdíjjogosultsággal nem bíró alkalmazottai közül kit, mikor és mily mértékben kíván kegydíjban részesíteni, és az a körülmény, hogy alkalmazottai közül egynéhánynak általában, egyeseknek pedig a többiektől eltérően nagyobb kegydíjat juttatott, semmiképen sem ad jogot a kegydíjban részesülőknek arra, hogy kegydíjuk megállapítását a személyükre nézve megállapított mértéktől eltérőleg nagyobb összegben, vagy a munkaadó által különben a nyugdíjjogosultsággal bíró alkalmazottai részére létesített nyugdíjszabályzat rendelkezései szerint követelhessék. Ebből következik, hogy az 1926 : XVI. t.-c. 4. §. 2. pontjának a nyugdíjszabályzatra vonatkozó rendelkezései a kegydíjra alkalmazást nem nyerhetnek. Szállodák visszatartási joga. 33. Az 1924: XIII. t.-c. 7. §-a értelmében a fogadósnak a vendég elszállásolásából és egyéb szükségleteinek fedezéséből eredő követelési biztosítására az adós ingóira törvényes zálogjoga van. A törvényes zálogjog feljogosítja ugyan a fogadóst arra, hogy mindaddig, míg követelése ki nem egyenlíttetik, az adós ingóinak a szálloda területéről való elszállítását megakadályozhatja, arra azonban nem ad jogot, hogy az adós távozása előtt, ennek ingóságait az adós rendelkezése és használata alól elvonja. (P. VII. 2240/1928. sz. a. 1928 dec. 11-én.) Felelős kiadó: Dr. SZENTÉ LAJOS. DUNÁNTÚL EGYETEMI NYOMDÁJA PÉCSETT.