Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 1. szám - A belső elszámolási törvény novellája [1. r.]

6 KERESKEDELMI JOGI sitásán és állandósításán, személyegyesülés- v nél pedig a tagok személyes közreműködésén nyugszik. Hogy a reform melyik irányú legyen, el tékintve a más országok gyakorlati tapasztalatainak figyelembevételétől, a saját közgazdasági viszonyainkból kell kiindulni. A mi viszonyaink között a tapasztalat szerint töke nélkül a legkiválóbb egyéni képességek sem tudnak érvényesülni. Csak azok a vállalkozások életképesek, amelyek tőkével is kellően meg vannak alapozva. A vállalatok általában azért mennek tönkre, mert vagy semmi, vagy az elérni kívánt eélboz nagyon esekély tőkével indulnak meg. A tapasztalati lények azl is mutatják, hogy nálunk még a liszta személyi egyesülések (szövetkezetek) is megtelelő tőke nélkül nehezen boldogulnak és ezek is keresik a módokat, amelyekkel a vállalkozáshoz állandó tőkét tudnak lekötni. Ezt a célt szolgálja például egyik legnagyobb szövetkezetünknél: a (•Hangya)* szövetkezetnél az úgynevezett alapítványi üzletrészek létesítése. Ilyen tapasztalati tények mellett nincsen szükség olyan ujabb társasági alakra, amelynél a lényeg főleg a személyi közreműködésen nyugszik, s a közgazdasági élet érdekét nem szolgálná a korlátolt felelősségű távsaságnak a személyi egyesülés formájában való felépítése. Arra kell törekedni, hogy életképes vállalkozások legyenek. Ez pedig csak ugy érhető el. ha a vállalkozások létesithetésének jogi tormája már eleve kizárja az életképtelen vállalatok alapítását. Ezért, ha a közgazdasági szempontokat vesszük figyelembe, a kor látóit felelősségű társaság csak a kapitalisztikus alapgondolaton épülhet fel. Anélkül, hogy ezuttal a további részletekkel foglalkozni kívánnánk, csupán rámutattunk egyes létező tényekre és alapvető szempontokra, amelyekből szükségszerűen folynak a további következmények. Bizonyosnak látszik ezekből, hogy a következő évben elsősorban a korlátolt felelősségű társaság fog törvényes szabályozást nyerni és valószínű, hogy a többi kereskedelmi társaságok reformjának régóta vajúdó kérdése szintén megoldáshoz jut. Fel kell készülve lenni tehát a közgazdászoknak, hogy az egyes reformok megfeleljenek a közgazdasági élet szükségleteinek és viszonyainak, de fel kell készülve lenni a jogászoknak is, hogy törvénytárunk jogászilag is kiváló uj alkotásokkal gyara^ podjék. Abelső elszámolási törvény novellája. Irta: Dr. Králil Vilmos ügyvéd. A belső elszámolási törvény (az 1923. évi XXVIII. t-G.)* rövid hatálybanléte után ugyanazon sorsra jutott, mint amely ennek a törvénynek külföldi párdarabjait már meg előzőleg érte: novelláris ulon módosítani kellett. Ez a novella az 1927. évi XXII. törvénycikk.** Ha a belföldi és analóg külföldi törvények novelláris módosításai között párhuzamot vonunk, ugy rendkívül tanulságos összehasonlító jogtudományi eredményekre juthatunk. Ez az összehasonlítás annál könynyebbé fog válni, mert az itt szóbajövő mindkét külföldi államban, Németországban és Ausztriában teljesen ugyanaz a gazdasági hatóok provokálta ki a novelláris módosítást: nevezetesen, az infláció és a pénz elértéktelenedése. A novelláris módosítások vezetőgondolata mindkét államban az állami pénzügyek védelme volt. Az 1920 április 24-iki német birodalmi törvény (Reichsausgleichsgesetz j kétszeres novelláris módosításon ment keresztül; az első novella az 1923 június 6-iki törvény; a második módosítás az 1923 december 4-iki törvény. Amikor az 1920 április 24-iki Reichsausgleichsgesetz meghozatott, akkor a márka még alig vesztett értékéből és különösen a belső vásárlóképessége még intakt volt és dacára a versaillesi szerződés kegyetlen rendelkezéseinek, a német valutában való hit még szilárd volt. Ez a pszichikai magyarázata annak, hogy a német törvény a német magánfelek külföldi tartozásainak valorizációs terhei tekintetébe]! azt az álláspontot foglalta el, hogy azokat a birodalom viseli. Ezen törvény rendelkezései értelmében az idegen valutára szóló külföldi tartozások belső elszámolása háboruelőtti árfolyamon (Vorkriegskursj történt és a valorizációs terheket egészükben a birodalom viselte. Viszont a clearingben elszámolt külföldi valutára szóló német követelések napi árfolyamon (Tageskurs) számoltattak el a német hitelező javára; vagyis a valorizációs előny teljes öszszegben a német hitelezőt illette. Á német adósoknak eredetileg márkára szóló külföldi tartozásai után, amelyek a versaillesi szerződés értelmében az érdekelt ántántállam valutájában valorizálandók voltak, a valorizációs terheket teljes összegben a birodalom viselte és a német adós a Reichsausgleichsamtnak csak márkanévértékben tartozott teljesíteni. Megfordítva: a német hitelezőnek az államközi clearing alá eső és eredetileg márkára szóló külföldi követelése a német hitelező javára márkanévértékben volt elszámolandó és a valorizációs nvereség a birodalmat illette. A továbbiakban rövidítve: T. A továbbiakban rövidítve: N.