Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 1. szám - Néhány észrevétel a valorizációs törvényjavaslatra

2 KERESKEDELMI JOG 1. sz. ugyanazt az összegei ugyanattól az alperestől kölcsön címén követeli, akkor valorizációnak helye ne legyen. Ez egyenesen értelmetlenség lenne. Örömmel értesülök arról, hogy a Ij.-tól eltérően a törvényhozás ezeket a magánkölcsönöket valorizálni akarja, de csak akkor, ha az adós a kölcsönkapott pénzt értékállóan befektette. Miért van ez a hozzátétel? Nincs annak semmi jogi értelme. Mert a valorizációnak az alapja a pénzérték nagymérvű csökkenése, amely csökkenés az egész országot sújtotta és amelyet som az adós, sem a hitelező elhárítani nem volt képes; ebből pedig az következik, hogy a pénzkölcsön valorizálása is ugyanazon alapelvek szerint bírálandó el, mint a pl. a vételár iránti követelés. Ha pedig ez a hozzátétel azt célozza, hogy az adós helyzete jobban legyen figyelembe vehető a valorizálásnál, akkor az felesleges, mert ezt a tj. 12. §-a amúgy is előírja és az állandó bírói gyakorlat ezt hivatalból is megteszi minden egyes esetnél. De felesleges ez a hozzátétel azért is, mert ha az adós pl. a kölcsönkapott pénzt mulatságokra elköltötte és ezáltal a hitelezőt kedvezőtlenebb helyzetbe hozta, jobban jár, mint a rendes, gondos ember, aki a kölcsönt pl. ingatlanba fektette be. Ilyen logika jogi lehetetlenségekre vezet. Ezért az az értékálló beruházásra vonatkozó hozzátétel elhagyandó. De elhagyandó a 4. § utolsó bekezdése is,' amely szerint a kölcsön valorizálható, ha az adós vétkes késedelembe esik és ha ennek tartama alatt állott be a pénz elértéktelenedése. Mi az a vétkes késedelem? A törvényjavaslat ezt nem írja körül, csak annyit mond, hogy a teljesítési határidő elmulasztása egymagában nem vétkes késedelem. Ez még nem elég, mert magánjogunk sem írja körül a vétkes késedelem fogalmát. Bizonyos, hogy a törvényjavaslatnak ez az intézkedése a judikaturában nagy zavart fog okozni, valamint az is, hogy az értékcsökkenésnek a vétkes késedelem tartama alatt kell bekövetkeznie. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a valorizálás kezdete a vétkes késedelem kezdőpontjára esik, ami nyilvánvaló ellentmondás azzal, amit a törvényjavaslat indokolása a lő. oldalon mond, hogy t. i. a valorizálás kezdőpontja a követelés keletkezése; ez az ellentmondás tűrhetetlen, amelvet eliminálni kell. A törvényjavaslat 5. §-a a 2. pontban azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a kölcsöntartozás valorizálható akkor, ha a felek azt ..határozottan" kikötötték. Ez annyira magától értetődő, hogy indokolásra nem szorul ugyan, de a ..határozottan" szónak nincs jogosultsága. A birói gyakorlat sem kívánja meg a határozott kikötést, hanem azon a helyes állásponton van, hogy a kikötés konkludens tényekből is következtethető, amint arra különben a törvényjavaslat 11. §-a rá is mutatni látszik. Ezért az a szó: ..határozottan", törlendő. De törlendő az egész 6. § is. Ez ugyanis kiveszi a valorizálás alól az államnak, törvényhatóságnak és községnek minden magánjogi pénztartozását. A törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését nem indokolja meg egyébbel, mint az államháztartás egyensúlya lentartásának szükségességével. Nem hiszem, hogy államháztartásunk oly gyenge lábon állana, hogy ily valorizálás komoly veszélyt rejtene magában. Lehetséges azonban, hogy ennek a rendelkezésnek más oly indokolása lehet, amely talán nem alkalmas arra, hogy nyilvánosságra hozzák. De bármiként álljon a dolog, a rendelkezéssel egyetérteni nem lehet, mert jogilag meg nem indokolható és hitelünket kifelé (megerősíteni bizonyára nem fogja. De különösen sérelmezni kell azt, hogy ez a mentesség a törvényhatóságokra és községekre is kiterjed. Ezeknél még azt sem lehet indokul felhozni, hogy valorizálás esetén veszélyeztetve lenne az államháztartás egyensúlya. Eszerint a §. szerint a törvényhatóság vagy község pl. bátran építkezhetett stb., mert nyugodt lehet, hogy annak a vállalkozónak követelését csak rossz papirkoronában köteles megfizetni. Ez nemcsak a legitim kereskedelmet és ipart sújtja, hanem törvénybe iktatott tipikus esete lenne a jogalap nélkül való gazdagodásnak. Nem kevésbé esik kifogás alá a törvényjavaslat 9. §-a, amely a vasút ellen a fuvarozásból származó követelések valorizálását kizárja. Ezt a rendelkezést a törvényjavaslat csak azzal indokolja, hogy valorizálás esetén a vasút tönkremenne. Nem ismerem a kisebb vasutak anyagi helyzetét és ha ezeket kis is veszik a valorizálás alól, azt hiszem ez a probléma megoldásánál sem nem oszt, se nem szoroz. De azt tudom, hogy a Máv.-val szemben e rendelkezés jogosultsággal nem bír. Ezt a nézetemet alapítom a következőkre: Bíróságaink a Máv.-val szemben éveken át valorizáltak, anélkül, hogy ez — hála Istennek — tönkrement volna, sőt a valorizálás dacára már az 1924-iki üzletévet tízmillió többlettel zárta le. Ez a többlet azóta nőtt; a vasút kommerciális alapon berendezkedett arra. hogy valorizált kártérítést is képes megfizetni, különösen amióla ugy az áru-, mint személyfuvarozásban a viteldíjai a maga javára igen magasan valorizálta. ' A vasutak — nemvalorizálás esetén — a legitim kereskedelem kárával jogalap nélkül oly haszonhoz jutnak, amelyre ők nem is szá-