Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 8-9. szám - Széljegyzetek a részvényelvonás problémájához

136 KERESKEDELMI JOG 8—9. sss. tesebb, zavartalanabb gazdasági rend törvényszerű bekövetkezését mozdítjuk elő, indítványozom, hogy 1. az International Law Association kiküldendő állandó bizottsága utján haladéktalanul fogjon hozzá a nemzetközi ipari kartelekre és ezzel kapcsolatosan a nemzeti kartelekre vonatkozó joganyag — jogelmélet, birói gyakorlat, törvényhozási és kormányhatalmi szabályozás, a telek megállapodásai — tanulmányozásához és a kartelügy közgazdasági kívánalmainak egyidejű tekintetbevételével igyekezzék meg állapítani, hogy nem volna-e lehetséges egy, a kartelekre legmegfelelőbben alkalmazható jogi instrumentumnak — esetleg a magánjogi társaságok jogának — nemzetközi egységesítése; 2. a kiküldendő bizottság, amennyiben a magánjogi társasági formának a kartelekre való alkalmaztatása szempontjából az idevonatkozó nemzeti jogszabályozásokat nemzetközileg egységesithetőnek találná, dolgozza ki ennek egyezménytervezetét olyképpen, hogy ebbe a nemzetközi kartelek körül sok tévhit elosztására alkalmas kartelpublicitás magvalósithatása céljából egy nemzetközi kartelngilvánlartó iroda felállítását is belefoglalná.)) />< Széljegyzetek a részvényei vonás problémájához. Irta: Dr. Szende Péter Pál budapesti ügyvéd. A részvényelvonás problémája néhány év előtt sok port vert fel. Sokan és sokat vitatkoztak pro és kontra. Az inflációs idők velejáró jelensége volt, hogy a magyar részvénytársaságok folyton-folyvást emelték alaptőkéjüket, illetőleg helyesebb terminológiával felvizezték tőkéiket. A korona—korona elmélet bukása azonban magával rántotta a «fiatal» részvények utáni törekvést is, s ma a konsolidált gazdasági élet újra csak szolid tőkeemelésekre nyújt lehetőséget és arra is, sajnos, csak nagyon ritkán és nagyon kis mértékben. Ilyen körülmények között igazán azt kell mondanom, hogy légüres térben mozog dr. Kelemen Mózes jeles pécsi ügyvédkollégámnak az Ügyvédek Lapja idei, 5—6. számában megjelent cikke,1 mely a részvényelvonás kérdésével olyan beállításban foglalkozik, mintha ma is az infláció kellős közepén élnénk és a pesti tőzsde még mindig egy látszólagos konjunktúra tobzódó részvénygyártó műhelye volna. Pedig tempóra mutantur . . . Azon szemponttól vezéreltetve, hogy a helyt nem álló elvek és az abból vont következtetések a tudomány és a gyakorlat jogászait félre ne vezethessék, szükségét érzem annak, hogy a fogalmakat tisztázzuk. * Alaptőkeemelés esetén az újonnan kibocsátott részvények háromféleképpen plaszirozhatók, s pedig vagy ugy, hogy teljes egészükben felajánltatnak a régi részvényeseknek, vagy részben ajánltatnak fel a régi részvényeseknek, részben pedig egyébként értékesíttetnek, vagy egyáltalában nem ajánltatnak fel a régi részvényeseknek, hanem másoknak engedtetnek át. 1 Alaptőkeemelés — részvényelvonással. A magyar K. T., mint annyi más fontos kérdésben, e tárgyban sem tartalmaz semmiféle rendelkezést. A birói gyakorlat a K. T. 163. §-a kapcsán a törvény hiányosságain segitett. De lege lata tehát ugy áll a probléma előttünk, hogy a K. T. semmitmondásával szemben a Kúria határozataiból kell a jelen jogát megállapítanunk, mig de lege ferenda ki fogjuk vizsgálni, vájjon kell-e, s ha igen, milyen változás a mai jogállapottal szemben. Sohasem szabad azonban figyelmen kivül hagynunk, hogy a jog az összes gazdasági erők eredőjének függvénye s csak azon szabályok élnek és hatnak konstruktive, amelyek időszerűek. * Kelemen szerint «tilos minden olyan emisszió, amelynél az uj részvények valamennyije nem a régi részvényeseknek lett felajánlva)). Ha ez tantétel megvalósulna, legjobban a fiat iustitia pereat mundus elvre emlékeztetne . . . Mert itt a t. cikkíró sem a részvényes érdekével, sem a társaság érdekeivel nem számol, azok úgyszólván szóba sem jönnek, hanem csak az elv diadalát tartja szem előtt. Kétségtelen, hogy az anyagi igazság nem a «rész vényelvonás» tilalmazását követeli meg, hanem annak mikénti gyakorlásában érvényesül. A K. T. megalkotása óta a háborúig, sőt még sokáig azután sem volt semmi baj a «részvény elvonás» problémájával. A pénzünk elértéktelenedése, mint annyi mást, nyakunkba zúdította ezt is. Ha — nem szívesen, de egy rövid pillanatra — visszaképzeljük magunkat abba a szomorú időbe, amidőn a pénz, mint stabil értékmérő felmondta a szolgálatot, s mindenre a világon alkalmasabb volt, mint arra, hogy az egyszerű számtani müveleteket végezzük vele, akkor valóban a «részvény elvonás» eseteinek ijesztő és elrettentő példái fognak feltárulni előttünk. Akkor tényleg megtörténhetett, hogy elvonták a szó szoros értelmében a részvényesek vagyonát oly módon, hogy az alaptőkefelemelésnél az uj részvényesek névértékben magasabb összeget, valóságos «arany értékben* azonban esetleg csupán kis töredékrészét fizették be akár az aranyban kifejezhető névértéknek, akár a valóságos belső értéknek. Ezekre az esetekre, amennyiben szándékoltak voltak, — ami mégis csak nagyon ritka kivétel lehetett, — ráillik a milánói főtörvényszék szigorú bírálata, mely az ilyen manipulációt rablásnak bélyegezte, s Kelemen is nyilván ilyen eseteket tartott szem előtt, midőn minden ((részvényelvonást)) tilalmazni kíván. Nagyon egyszerű Kolumbus-tojás volna azonban, ha azért, mert a múltban egész kivételes időben — minden jogszabály hijján — történt visszaélés a «részvényelvonási» jog-