Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 7. szám - Az ipari záloglevelek

7. sz. KERESKEDELMI JOG 115 4. A javaslat azonban az általános elsőbbig jogi szerkezetében mégsem az angol jogot vette mintául, hanem bevált bazai intézmények alapján épített tovább. Kohner dr. nem méltányolja kellőképp azt az analógiát, amelyet ereszben a vasúti és bányavállalat egységes zálogjog nyújt. A javaslat az e téren kipróbált jogi szervezetet quantitative bőviti ugyan, de lényegében meg nem változtatja. Igaz, hogy vasútra vagy bányára a vállalat közérdekűsége és az üzembentartás kötelessége is igazolja a különleges elbánást. De a dolog lényege mégsem ez, hanem abban van, hogy a vállalat gazdasági egységét ne lehessen megbontani részleges végrehajtásokkal. Ez a szempont az ipari vállalatoknál tokozott mértékben érvényesül. Az ipari vállalat csak addig megbízható hitelalap, amíg dolgozik. Mihelyt megáll az üzem: a vállalat nem eleven érték többé, hanem likvidáeiós tömeg, mondhatnám: ócskavas. A záloghitelezőt tehát biztosítani kell az ellen, hogy egyes hitelezők ne kapkodják széjjel a vállalat vagyontárgyait. Az üzem folytonosságának ilyetén biztosítása éppen a hosszúlejáratú ipari hitel megvalósithatásának elulasithatatlan követelménye. 5. Az bizonyos, hogy a javaslat jelzálogjoga a maga kivételes terjedelmével olyan jus sinyulare, amelyet a javaslat éppen azért, hogy a rendes jelzálogjog kereteit túlságosán meg ne bontsa, helyesen szorított az elkerülhetetlen szükség mértékére. Ez magyarázza a javaslatnak több olyan rendelkezését, amelyet éppen a cikkíró ur kifogásol. Egyik ilyen rendelkezés, hogy a központi telekkönyvbe átvitt vállalatot nem lehet további jelzálogjoggal terhelni, mert enélkül a terhelésnek ez a módja könnyen általánossá válhatnék és átterjedne olyan hitelezésekre is, amelyeket nem szükséges ilymódon privilegizálni. Ez az oka annak is, hogy az ipari zálogleveles kölesönt nem lehet másra átruházni (csak netalán más oly intézetre, amely szintén ipari zálogleveleket bocsát ki, aminő egyelőre nem lesz). E tilalom nélkül a terhelést át lehetne alakítani bármely pénzintézet javára függő kölcsönné, kivételes biztosítékokkal, és igy ez a rendkiviili, mintegy szükségbeli hitelezési alakzat rendes hitelformává válnék. Csak ennyiben áll, hogy a javaslat „az eyy hitelező rendszerén" alapul. Más jelzálogos kölcsönt a vállalat, igaz, addig, amig a központi telekkönyvben van bejegyezve, nem kaphat. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ipari vállalatnak addig ne lehetne más hitele. Mindenekelőtt személyi hitelét a zálogleveles kölcsönteher szigorú biztosítékai csak erősíteni fogják. Az, hogy a hitelező csak egységesen vezethet végrehajtást, nem lehet hátrány, amint a bányánál sem az. Ettől inkább gyorsabban fog a hitelező pénzéhez jutni, mert az ipari záloglevélintézet is igyekszik majd kerülni a zárgondnoki kezelést és a vállalat eladását vagy likvidálását és ezért fokozottabban fogja szorítani az adóst folyó tartozásainak teljesítésére. Ingókkal fundált hitelt pedig az adós kétféleképpen is szerezhet: vagy előre rezerváltat e célra bizonyos vagyontömeget (3. íj. 2-ik bek., 2-ik mondat), vagy pedig e nélkül is kézizálogot fog adni a lekötött ingókból. 6. Abban kétségkívül van bizonyos inkonzekvencia, hogy az ipari zálogleveles kölcsön a szabályozás keretében más hitelezőre való átruházás utján nem konvertálható, hacsak nem lesz egymás mellett több olyan intézet, amely ipari zálogleveleket bocsát ki. Ez egyébiránt szintén logikus következménye annak, hogy a javaslat ezt a privilegizált zálogjogot kivételes intézménynek szánta. Különben is a konverzió kérdése: cura posterior. A záloglevélkibocsátó intézet, az állami felügyelet mellett, mihelyt a pénzpiac lehetővé fogja tenni alacsonyabb kamatozású záloglevelek elhelyezését, ezt a lehetőséget bizonyára fel is fogja használni. Ha ezt, várakozás ellenére nem tenné, akkor, igaz, nem marad más hátra az adósnak, mint a meglevő rendes hitelformák felhasználása. De addig talán az ingó jelzálog intézménye is oly mértékben fog kialakulni, hogy az egységes zálogleveles kölcsönt — a központi telekkönyvből való törlés mellett — majd át lehet alakítani egyfelől közönséges jelzálogjoggal, másfelől ingó jelzáloggal fedezett kölcsönné. , 7. Be kell vallanom, hogy a cikk utolsóelőtti bekezdésében foglalt aggodalmakat — a vállalat ellen vezetett végrehajtás esetére — nem vagyok képes megérteni. Én a végrehajtás kérdését végtelenül egyszerűnek látom. A központi telekkönyvbe átvitt vállalatra rendszerint csak mint jogi egységre lehet végrehajtást vezetni (4, §. 1. bek.). A végrehajtás módjára — melyet az igazságügy miniszt sr rendelettel határoz meg (19. §.) — bizonyos támpontókat az 1881 :LXI. t.-c. nyújthat, a vasutak és cslatornavállalatok ellen vezetett végrehajtásról szóló fejezetében. Ez a végrehajtás bizonyára nem foganatosítható máskép, mint zárgondnok bevezetésével. A vállalat egyes vagyontárgyaira más hitelező csak az ipari zálogleveleket kibocsátó intézet Írásbeli hozzájárulásával vezethet végrehajtást (4. §. 2-ik bek.). Ez a végrehajtás természetesen nem képzelhető máskép, mint összeírás és foglalás utján, érintetlenül maradván a záloglevélkibocsátó intézet elsőbbségi igénye. Hogy hol van itt az összeütközés a végrehajtási zálogjog és a záloglevélkibocsátó intézet jelzáloga között: azt hosszú töprengés után sem sikerült felfedeznem. Ne vegye zokon tisztelt cikkíró barátom, de ugy látszik, hogy itt megint rémeket látott, quae non snni.