Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 4. szám - A kamarai Jury-k és Választott Biróságok joggyakorlata [1. r.]

4. sz. KERESKEDELMI JOG 79 tagadható. A pusztán erre irányuló perben azonban alperes nem teheti újból vita tárgyává a pcresfelek közt fennállott jogviszonyból származó jogokat s kötelezettségeket, sem pedig a most már kizárólag csak valorizálandó követelésnek a korábbi perben jogerősen elbírált jogalapját. (Kúria P. VII. 2929/1926. sz. a. 1927 február 8-án.) Indokok: Alperes alaptalanul panaszol a valorizálás miatt annálfogva, mert az átértékelés iránti igény lényegében nem kárkövetelés, hanem a valorizáció iránti igénynek pusztán a gazdasági okokból bekövetkezett koronaromlás az alapja, következőleg az adós fizetési késedelme alatt bekövetkezett értékcsökkenésének megtérítését a hitelező jogosan igényelheti, s igy helyt foghat a valorizáció oly esetben is, midőn az anyagi jog szerint az előbbi állapot a felek közti ügylet turpis volta miatt állitandó helyre. Ezekből folyóan nincs a valorizáció szempontjából jelentősége annak, hogy a felperes részére megitélt követelés tiltott ügyletből származik s hogy az eredeti állapot viszszaállitása a peresfelek mindegyikének törvénybe ütköző cselekménye folytán vált szükségessé, hanem alperes a felperestől jogosulatlanul felvett 6559 K 30 f-t, amelynek megtartásához a jogerős marasztaló ítéletek folytán joga nincsen — felperesnek feltétlenül megtéríteni köteles. A fennforgó esetben azonban csak 20% erejéig való valorizálás jelentkezik méltányosnak, mert a fellebbezési bíróság által felhozottakon kívül nem volt figyelmen kivül hagyható az a körülmény sem, hogy felperes e per megindításával évekig késedelmeskedett, s ezáltal maga is okot szolgálatott arra, hogy követelését később leromlott értékű koronákban kaphatja meg; és emellett az alperes vagyoni helyzete sem, aki a per adatai szerint 80-ik életévét meghaladta, a csatolt igényperbeli iratokból megállapíthatóan szerény anyagi viszonyok között van, ugy hogy a 20%-on felüli valorizálás már ezért sem jelentkezik méltányosnak. Perköltség-valorizáció. 56. A perköltség az abban foglalt ügyvédi munkadíjjal együtt a per főtárgyának járuléka, amely a per folyamán a munka teljesítésekor és a kiadások felmerülése idején keletkezik az ítélethozatal alkalmával csak megállapítást nyer, — tehát a keletkezése idején volt pénzértéke szerint térítendő meg. (Kúria P. II. 5635/1925. sz. a. 1926 dec. 9-én.) Indokok: Helyesen mondta ki az elsőbiróság, hog}r a birói Ítélettel megállapított követelés valorizálására irányuló igénynek egy külön perben való érvényesítése, ha a jogosított ezt az igényt az előbbi perben, — amint az a jelen esetben is fenforog, — nem érvényesíthette, — nincsen kizárva. Ez az igény az előbbi perben elbírálás tárgyát nem képezvén, itélt dolognak nem tekinthető. Az átértékelésnek a jogi alapja tulajdonképen a pénzromlás, a célja pedig a megfelelő értékkiegyenlités. Az átértékelés lényegében nem kártérítés, mert a hitelező azt követeli, ami őt tulajdonképen megilleti; nem előfeltétele annak az adós vétkessége, vagy késedelme, ezek csak az átértékelés mértékére vannak befolyással. Nem előfeltétele az átértékelésnek az alapnélküli gazdagodás sem, mert az adós attól az időponttól kezdve, amikor a hitelező a tartozásának megfelelő pénzösszeget tényleges rendelkezése alól elvonta és azt a maga részére hasznosíthatta, a pénz romlásának veszélyét viselni tartozik. Alperesek azt az összeget, amelyet a bíróság az előbbi perben az I. r. felperes részére ennek munkadijai és költségei fejében megitélt, az 1910. év végén tartoznak volna megfizetni, azt akkor neki ki nem fizetvén, rendelkezése alól visszatartották, a maguk részére hasznosíthatták és ha abból tényleg nem is gazdagodtak volna, kötelesek a pénz romlásából előállott értékkülönbözetet kiegyenlíteni. Nem sértett tehát a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt, amikor kimondta, hogy alperesek a felperesek követelését átértékelve tartoznak megfizetni. Alapos ellenben felpereseknek az a panasza, hogy az előbbi perben felmerült költségek átértékelése anyagi jogszabálysértéssel mellőztetett. Helyesen mondta ki a fellebbezési bíróság, hogy nem fogadható el az elsőbiróságnak az az álláspontja, hogy az előbbi perben felmerült költségekből eredő követelés azért nem valorizálható, mert az 1923. november 27-én, az előző perben hozott elsőbirósági ítélet kézbesítésekor keletkezett. A perköltség az abban foglalt ügyvédi munkadíjjal együtt a per főtárgyának járuléka, amely a per folyamán a munka teljesítésekor és a kiadások felmerülése idején keletkezik, az ítélet hozatala alkalmával csak megállapítást nyer, tehát a keletkezése idején volt pénzértéke szerint térítendő meg. Valorizáció — kezdőpont. 57. A vételár fizetési kötelezettséget a marasztaló itélet határozván meg, a teljesítési határidő végpontjától viseli az adós a korona romlásának kockázatát. — Az ügyvédi költség azok felmerülte időpontjára valorizálandó. (Kúria P. II. 5587/1925. sz. a. 1926 nov. 9-én.) Indokok: A fellebbezési bíróság ítélete ellen csak a részben pernyertes felperes élt és pedig azon az alapon felülvizsgálati kérelemmel, mert a fellebbezési bíróság a jogerős birói ítélettel megállapított tőkét, kamatát, továbbá a jogerős végzéseken nyugvó költségeket a magyar koronának 1919. évi szeptember hó 19-iki értéke (tőke esedékessége) helyett együtt csak 1922. évi szeptember hó 18-iki (a kielégítési végrehajtás foganatosításának megkísérlésének időpontja) értékben állapította meg. Eldöntendő jogkérdés volt tehát a jogerős birói ítélettel és végzéssel megállapított követelés és járulékai átértékelésének kezdő időpontja. Ebben a jogkérdésben a kir. Kúria ugy találta, hogy az alábbi ítéleti meg nem támadott tényállásra való tekintettel is a fellebbezési bíróság az anyagjogi jogszabályok alkalmazásában tévedett. Meg nem támadott Ítéleti tényállás, hogy az átértékelni kért 30.000 K. tőke, az alperes által felperestől 1919. évi szeptember hó 15-én megvásárolt két pár lónak hátralékos vételára; de az alperest marasztaló mulasztási itélet csak 1920. évi július 9-én hozatott, amely aztán az alperes fizetési kötelezettségét 30.000 K. tőkében, ennek 1919. évi szeptember hó 15-étől járó 5% kamatában és 450 K. költségben állapította meg; felperes a kielégítési végrehajtást 1922. évi augusztus hó 26-án kérte, a végrehajtást 1922. évi