Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1926. évben

50 KERESKEDELMI JOG 3. sz. megítélt kamat a törvényes késedelmi kama­tot nem haladhatja meg (P. VII. 7918/1925. K. .1. 7.). Viszont a szerződéses kamat esetei­ben egyrészt a koszt kamat jogosságát hang­súlyozza azokban az esetekben, midőn azok a pénz romlásának ellenértékéül szolgálnak, (mert a Kúria szerint a koszkamatnak szerző­déses kikötése alapjában nem egyél), mint a pénzkövetelés érdekében a valutaromlás foly­tán előállott veszteségnek az adósra hárítása). Miként azonban a Kúria ezzel a kosztkamat­nak jogi alapját határozza meg (P. IV. 8157/1925. K. .1. 6.), másrészt ugyanakkor ugyanezen indokolással megállapítja a koszt­kamatnak felső határát is, kimondván, hogy az ily kikötés nem irányulhat indokolatlan nyerészkedésre és csak addig a határig ter­jedhet, ameddig a követelés értékének a valutaromlással szemben megóvását és igy a hitelező gazdasági egyensúlyának lehető biz­tosítását célozza; vagyis a kosztkamat nem haladhatja meg a valuta elértéktelenedéséből előállott értékesökkenésnek és a törvényes késedelmi kamatoknak együttes összegét. (U. o.) Ezen határon belül és ezen alapon a kosztkamat kikötés nélkül is követelhető (u. o. és P. VII. 899/1926. K. .1. 6.); viszont buza kölcsön után kosztkamatnak a törvé­nyes kamatot meghaladó részét a bíróság mint nem fent érintett célt szolgálót a tőkébe beszámitandónak ítélte (P. IV. 5901/1905. K. .1. 7.). És itt, s e tekintetben a Kúria gyakor­lata teljesen ingadozó. Vájjon a valorizált tőke után 8 százaléknál magasabbban kikö­tött kamat uzsora-e, s mint ilyen, tiltott, vagy érvénytelen üzlet-e, vagy pedig csupán, mint a fenti ítéletben, a tőkébe betudandó? Az egyik ítélet szerint (P. VII. 1671/1926. kelt 1926 szeptember 1-én K. J. 9.) a valorizált tőke után 8 százaléknál magasabb kamat ki­kötése nem tiltott, vagy érvénytelen ügylet; az ilyen ügylel alapján történt teljesítés tehát vissza nem követelhető, tehát beszámítás tár­gya sem lehet: míg ezzel szemben az ugyan­azon tanács által egy héttel később hozott P. VII, 1878/1926/ számú ítélet szerint (K. .1. 9.). valorizáltan megítélt tőke után 8 százaléknál magasabb kamat szerződéses kikötés dacára sem ítélhető meg (ugyanígy P. II. 4819/1925. K. .1. 10.). A meghitelezés kérdéséhen nyugvópontot jelent a P. IV. 535/1925. szánni ítélet (K. .1. 4.), mely a VH-es tanácsnak egy évekkel ezelőtti döntésével szemben, amely nem akarta elis­merni azt, hogy a meghitelező bank a harma­dik személlyel közvetlen jogviszonyba kerül, s amely kérdésben éppen csekélységünk kez­deményezése folytán erős irodalmi vita indult meg. kimondta, hogy a meghitelező bank a meghitelezésben foglalt kikötésekhez szigo­rúan alkalmazkodni tartozik és elismerte, hogy a meghitelezés állal a meghitelező és a harmadik személy közöli közvetlen jogviszony létesül. Kritika tárgyává tettük (lásd K. .1. 6. 105. old. A K. T. 306. §-ához cím alatt Sz. L. jelzés alatt irt szemlénket) a Kúriának a ke­reskedelmi zálog kérdésében kelt P. IV. 1465/1925. szánni ítéletét (K. .1. 3.), mely sze­rint a K. T. 306. §. ellenére megtartott árve­rés nem érvénytelen, csupán kártérítésre kö­telez. Rámutattunk arra, hogy szerény véle­ményünk szerint tévedett a Kúria, a 639. sz. elvi jelentőségű határozat felfogásában s e véleményünkben az sem akadályoz, hogy ugyanez a tanács a 3364/1925. számú ítéleté­ben (K. J. 5.) ugyanezt mondta ki. Mert. ha a K. T. 306. §-a a felek írásbeli megállapodá­sát köti ki mint előfeltételt ahhoz, hogy a hi­telező magát a zálogból bírói közbenjárás nélkül kielégíthesse, akkor ezen előfeltétel betartásának hiánya nemcsak kártérítést, ha­nem az árverés eredménytelenségét kell hogy maga után vonja. .4 valutajogi kérdésekben bizonyos enyhü­lést látunk az effektivitás megítélésében. Maga az a tény, hogy egy összeg idegen valu­tában adatott kölcsön, elégnek tekintetett arra. hogy a Kúria szerint az in integrum restitució elvénél fogva a kölcsönadott valutá­ban visszafizetendőnek mondassék ki. (P. VII. 6403/1925. K. .1. 4.). Az egy ideig vitássá tett azt a kérdést, hogy e fizetendő pénznem ér­tékének emelkedése okid szolgál-e a valuta összegének csökkentésére, a Kúria nemlege­sen oldotta meg (P. IV. 1268 1925. K J. 3., P. IV. 2971/1925. K. .J. 6.). A valorizáció kérdésében ki jegecesedett a Kúriának az a jogi álláspontja, mely szerint a valorizáció alapja nem az adós vétkessége, hanem az adós igazolatlan fizetési késedelme alatt a korona értékének esökkenése. Bár ez a jogszabály a valorizáció jogalapjában egy­öntetű, ebből a Kúria nem azt a következte­tést vonja le, hogy késedelem hijján a köve­telés átértékelésének egyáltalában nem le­helne helye. A bírói gyakorlat késedelem nél­kül is helyt ad az átértékelésnek oly esetben, midőn a koronaromlás kára nyilván méltány­talanul hagyatnék meg a hitelező terhére. Pld. ha az adós pénztartozása fejében érték­álló dolgot kapott viszontszolgáltatásul (P. II. 1987/1925. K. .1. 3.). Abból, hogy az átértékelés alapja nem az adós vétkessége, hanem a korona értékrom­lása, következik: hogy a valorizálás megíté­lése, illetve annak mérve független az eddig figyelembe vett kisérő körülményektől (pl., hogy mikor terjesztetett elő az ily irányú ké­relem, hogy mily természetű követelésről Van szó. stb. stb.) és kimondta a Kúria, hogv a hi telezőt a valorizálás az időponttól kezdve il­leti meg. midőn alperes a fizetésben in­dokolatlanul késedelmessé válik (P. VII,

Next

/
Thumbnails
Contents