Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 3. szám - A csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás reformja

KERESKEDELMI JOG 43 mert közben a vagyon teljesen eloszlik, mint a buborék -s nekik semmi más nem marad, mint a puszta lég,. ad c) Az eljárás költséges voltára irányuló panasz azon alapul, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelet számszerint nem állapítván meg a vagyonfelügyelő, nemkülönben a szakértő diját, a bíróságok erészbeni gaykorlata folytán a vagyonfelügyelő a hitelezők kielégítésére szolgáló vagyoni fedezethez viszonyítva sokszor oly tetemes összeget von el, amely a hitelezők jogainak lényeges csorbulásával jár.. Ezen a helyzeten csak némileg javított az idézett 15.700. számú rendelet, amely elvileg kimondotta ugyan, hogy a vagyonfelügyelő dijának megállapításában a hitelezők követelésének kielégítésére tényleg rendelkezésre álló vagyoni fedezetet kell alapul venni, anélkül azonban, hogy a dij összegét százalékszerüen megállapította volna. A panaszok most ismertetett hármas irányának feleltek meg azok a javaslatok, amelyeket az érdekelt körök a bajok orvoslása végett előterjesztettek. Az eljárás költséges voltára irányuló panasz orvoslásának mikéntje önként folyik, erről tehát nem szükséges tüzetesebben tárgyalni. Annál érdekesebbek azok a ja/vaslatok, amelyeket az érdekellek az előbb emiitett panaszok, nevezetesen az adósok érintett visszaélésszerű eljárásnak, továbbá az egyezségi eljárás hosszadalmasságának megszüntetése céljából terjesztettek elő. Miként az észlelt ez a két baj szerves összefüggésben van egymással, épugy a javasolt orvoslási módozatok is. E javaslatok nem egyszerre érlelődtek meg, hanem lassankint bontakoztak ki abban a formában, amely a kormány erészbeni állásfoglalásának is alapul szolgált. A tekintetben legkorábban alakult ki egységes álláspont, hogy intézményesen kell módot nyújtani arra, hogy az adós hitelezőivel még a bírói eljárást megelőzően magán uton kísérelje meg egyességnek létrehozását, továbbá, hogy az egyezségi tárgyalások idejét az adós javára kiméleti időnként kell biztosítani, nehogy egyes túlságosan erélyes hitelezők végrehajtásokkal, vagy egyéb módon a magánegyezségnek annyira kívánatos létrejöttét megakadályozhassák. Csak ily módon remélhető ugyanis, hogy az egyezségi kísérlet sikeressége esetében feleslegessé teszi a birói eljárást s ezzel lényegesen hozzájárul ahhoz is, hogy a költségek csökkentessenek. Mig azonban azzal, hogy a magánegyezségi eljárás megindításának kell bizonyos jogi következménnyel járnia, az érdekelt körök szinte már kezdettől fogva tisztában voltak, addig az a gondolat, hogy a magánegyezségi eljárás befejezését is különleges jogi szankcióval kell ellátni, továbbá, hogy ha a magánegyezségi eljárástól sikert várunk, azt legalább is az adósok bizonyos körében nem lehet az adós tetszésére bízni, hanem kötelezővé kell tenni, — mondom, ez a gondolat csak később alakult ki. A megoldási javaslatok, amelyeket az érdekeltek hosszas megvitatás után a kormány elé terjesztettek, lényegileg három kívánságban foglalhatók össze; ezek a következők: 1. kiméleti idő az adós javára a magánegyezségi tárgyalások tartama alatt, 2. a magánegyezségi eljárás kötelező jellege, 3. a magánegyezségnek az adós a jánlatához hozzá nem járuló kisebbségre is kiterjedő kötelező hatálya abban az esetben, ha hitelezőknek tökeérdekeltség szerint számított bizonyos többsége az ajánlatot efogadja. Ez a három kívánság, kapcsolatban az eljárás megindításának az eddiginél szigorúbb feltételekhez kötésével, továbbá az adós teljesítésének hatályosabb biztosításával alkotta lényegét a reformra irányuló azoknak a javaslatoknak, amelyeket az érdekeltek a kormány elé terjesztettek. A csődönkivüli eljárás ilykénti átreformálásán felül két másirányu javaslat is merült fel. Az egyik a delendum esse áláspontjára helyezkedve az intézmény megszüntetését sürgette; mig a másik az intézményt — lényegileg a csődelháritó kényszeregyességnek egyes külföldi jogokban ismert példájára — a csődeljárás szolgálatába kívánta állítani oly módon, hogy ha az adós vagyoni állapotának megvizsgálását tárgyaló előzetes eljárás után, amely mind a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárásnak, mind a csődeljárásnak alapul szolgálna — az egyezséget létrehozni nem sikerült, az eljárás ipso jure csődeljárássá alakuljon át. A kormány a felmerült panaszok és az eléje terjesztett javaslatok megértő mérlegelése elől nem zárkózhatott el. Sajnos, de való, hogy az adós, aki a kényszeregyezségi eljárást igénybe veszi, nem mindig szerencsétlen, de nem is mindig jóhiszemű, miként a belga törvény mondja: ' Debiteur malhereux et de bonne foi». Ez idézte elő, hogy ez az intézmény, amely alapelgondolásában csak az erkölcsi szempontból is arra érdemes^ tehát becsületes adósoknak kivánt kedvezményt nyújtani, a tisztességtelen elemeknek vált alkalmas, mert majdnem biztos sikerrel kercsegtető eszközévé ama célnak elérésére, hogy tartozásaik alól könnyű szerrel szabaduljanak. Magától értetődik, hogy ez a jelenség nem általánosítható s különösen nem minden kereskedőre áll. Annyi azonban bizonyos, hogy a Treu und Glauben alapján álló ama kereskedő mellé, aki nevét és hitelét ma is legfélettebb vagyonaként őrzi, az utóbbi időben sok oly elem vetődött a kereskedelmi életbe, amely az inflációs időszak lazább erkölcsét ismeri. Nem kereskedői pult mellett tanulták meg ezek a jövevények a kereskedelem mesterségét — mint erre a panaszok találóan utaltak, — hanem beledobták magukat a kockázatnélkülinek látszó konjunktúrába, s az egyéb konjunktúrák letűnése után most az ország konjunktúráját kívánják megjátszani. A kormánynak, midőn az ismertetett bajok orvoslását tűzte ki célul, elsősorban abban az alapvető kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az előterjesztett három megoldás közül melyiket válassza. Az intézmény eltörlésére irányuló javaslatot a kormány nem tehette magáévá. Egyrészt, mert nem látja még elérkezettnek az időt arra, hogy a végső elitélő szót kimondja, az alapelgondolásban oly szép és mind az adós, mind a hitelezők szempontjából hasznos eme intézmény felett; másrészt, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ott, ahol eltörölték ezt az intézményt, mint például Jugoszláviában 192.3 április havában, ahelyett, hogy a helyzet javult volna, a fizetésképtelenség száma sokszorosan emelkedett. Az érintett az a megoldási javaslat, amely az egyességi eljárást a csődeljárás szolgálatába kívánja beállítani, azon a helyes meglátáson alapul, hogy jogi szempontból a legnagyobb baj egész fizetésképtelenségi jo-