Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 8. szám - Az alkalmazott munkaköre és szolgálati beosztása

8. sz. KERESKEDELMI JOG 133 munkaadóval szemben a munkakörhöz való ragaszkodása még akkor is tilos, ha az ahhoz való ragaszkodási joga szerződésileg is meg van engedve. A kir. Kúria szerint ehhez a munkaadónak törvényes joga van. Mi a magunk részéről ilyen törvényes intézkedési nem találtunk. Megfordítva: az ellenkezőt találjuk meg a törvényben. Az Ipartörvény 95. §-ának b) pontja értelmében jogos ok az alkalmazott azonnali hatályú kilépésérc, ha a munkaadó szerződéses kötelezettségeit nem teljesiti. (Nem kell bővebben magvarázni, hogy nemcsak a munkabér fizetése értendő szerződési kötelezettség teljesítése alalt, hanem minden más is.) De ettől eltekintve, jogi közhely (de a törvényben kifejezetten is ki van mondva), hogy az alkalmazotti jog alapforrásaiban a K. T. ben és a I. T.-ben a szolgálati viszonyra vonatkozólag lefektetett törvényes szabályok csak dispozitiv szabályok. (Mellesleg: éppen abból fakadt sok jaj és sok könny az alkalmazottak részéről, hogy minden törvény túlságosan a szerződési szabadság alapján állott, ami a kormányoknak és parlamenteknek a háborúig fennállott abban a tendenciájában is leli magyarázatát, hogy az állami beavatkozás (étatizmus) magánjogi relációkban a minimumra szorittassék). A 4423/1919. és az 1910/1920. M. E. sz. rendeletek azután kissé megbolygatják a szerződési szabadság elvéi és kimondják, hogy a szolgálati szerződésnek a rendelettől eltérő s azon intézkedései, amelyek az alkalmazottra nézve hátrányosak, érvénytelenek. Sehol sincs kimondva azonban az, hogy a szolgálati szerződésnek egyéb kikötései érvénytelenek volnának. (Kivévén az általános magánjogból folyó érvénytelenségi okokat.) A Kúria tebáf téved, meri olyan törvényes intézkedésre utal. amely törvényes intézkedés sehol sem foglaltatik, de téved azért is, mert a «törvényes intézkedést)) erő sebbnek tartja a szerződésbeli kikötésnél is, olyan esetben is, amikor ez a szerződési kikötés a gazdaságilag gyengébb félre nézve nem hátrányos. Igaz, hogy az emiitett kúriai határozatokban ez is áll: «Az alkalmazás intellektuális és erkölcsi színvonalával egyeztetett módon.)) Mindkét kifejezés azonban annyira szerencsétlen kifejezés és annyira relatív, tehát labilis fogalmakat takar, hogy adott esetekben csakis a munkavállalók hátrányára szolgálhatnak, legyük fel, hogy valaki valamelyik bankban főkönyvet, vagy folyó szám la-könyvet vezet. Egy szép napon ezt a munkakörét elveszik és azzal bízzák meg, hogy értékpapir-lelétkönyvet, vagy pénztárkönyvet vezessen. Az illető a kúriai álláspontból kifolyólag nem tiltakozhatik, mert nincs sem intellektuális, sem • erkölcsi degradálás. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tudvalevőleg a felmondási idő nagysága az utoljára betöltött munkakörhöz igazodik. (Valamennyi birói fórum az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 7. §-ának ezt az intézkedését túlságos pedantériával szokta alkalmazni.) Igen ám: a legújabb gyakorlat szerint a főkönyv és folyószámlakönyv vezetése fontosabb munkakör, a letét- vagy pénztárkönyvé nem az. Az illető tehát a Kúria szerint nem léphet ki azonnali hatállyal, mert nincs ((intellektuális és erkölcsi» lefokozás, tehát nemcsak abba köteles belenyugodni, hogy esetleg előmenetele megakadjon és képessége elsorvadjanak stb. stb., hanem azt is köteles tűrni, hogy uj beosztásából kifolyólag kevesebb felmondási ideje legyen. A kevesebb felmondási idő esetleges automatikus következménye a kevesebb, vagy semmi végkielégítés, a kevesebb, vagy semmi nyugdíj. Vagy például <valaki levelezőnek szerződik és egy napon ráparancsolnak, hogy könyveléssel foglalkozzék. Itt sincs ((intellektuális és erkölcsi» lefokozás. De — tegyük fel — az illető nem ért, vagy nem jól ért a könyveléshez. Mi lehet ennek a következménye? Milyen munkaadói visszaélésekre adhat ez alkalmat? Ha a kir. Kúriának az lenne az álláspontja, amit P. II. 812/1925. sz. ítéletében mondott ki, s amelyet dr. König Endre a Kereskedelmi Jog június 1-i számában: «A munkakör és a munkaidő szerepe a szolgálati jogban» cimü kitűnő cikkében idézett is. akkor némileg más lenne a helyzet. (Kár, hogy dr. König Endre csak ezt idézte, holott az általam közölt Ítélet sokkal későbbi keletű, s ami benne foglaltatik, sokkal többször mondatik ki, mint az, ami P. II. 812/1925. sz. Ítéletben van.) Ezen ítélet szerint a munkaadó jogosítva van, a tisztviselőtől, korábban betöltött munkakörét elvonni és részére más szolgálati beosztást kijelölni, teltéve, hogy az uj beosztás az alkalmazott önérzetét nem sérti és képzettségének és eddigi állásának is megfelelő. Bár,a Kúriának ezt az Ítéletét is tévesnek tartjuk, mert a fent kifejtetteknél fogva azon az állásponton vagyunk, hogy a munka adó a munkakört rendkívül fontos indok nélkül, egyoldalulag nem változtathatja meg. különösen pedig nem teheti ezt szerződéses kikötés esetén, mégis az utóbb közölt ítélet indokolásának szövegezése alkalmas bizonyos káros következmények részbeni gyenge kivé (lésére (1. a fentebbi sorokat), ellentétben a P. II. 5536/1925. sz. ítélettel, amelynek szövegezése teljességgel szerencsétlen, mert nem azt fejezi ki. amit (esetleg) kifejezni akart. A kir. Kúriának a munkakör megváltoztatása tekintetében kifejlődött gyakorlata tehát súlyos következményeket vonhat maga után. A meghozandó alkalmazotti törvénykönyvnek kell ezeket — sok más egyébbel együtt kipariroznia.