Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 7. szám - A nyugdijvalorizációs törvényről

114 KERESKEDELMI JOG 7. sz. ténl valójában s mi a törvény egyes rendelkezéseinek az intenciója. II. A törvény a magánalkalmazottak nyugdijának, özvegyeik és árváik ellátási járandóságának átértékeléséről fog szólani, nem a nyugdíjjogosultság feltételeit szabályozza tehát, hanem csak a jogérvényesen megállapított nyugdíj átértékelését. Az átértékélés fogalma azonban — szemben az általános javaslat 2. §-ával — nincsen meghatározva, ami azzal függ össze, hogy bizonyos esetekre az átértékelés egész folyamata a részletes szabályozás során van megadva és ez a folyamai egészen más, mint a pénztartozás összegének a keletkezésekori névértéknél magasabb összegben meghatározása, a generális definíció tehát nem lett volna megfelelő. Az átértékelés módja — éppen ugy mint az eredeti szöveg szerint — háromféle: 1. A szolgálatadók meghatározott csoportjára (2. §.) és taxative felsorolt jogszabályok alkalmazási körében (20. §,) a törvényen kivül álló jogszabályok alapján átértékelés; 2. az 1914. évi június hó 1-ső napján már fennállott belföldi, vagy ugyanebben az időben belföldi fiókkal rendelkező külföldi részvénytársaságok és szövetkezetek már nyugdíjas vagy ezután nyugdíjba lépő alkalmazottaira és ezek családtagjaira az arányszám szerinti átértékelés; 3. subsidiariusan minden más esetre, valamint akkor, ha a külön jogszabály (1-ső pont), amelyet még azután kellene kibocsátani, nem adatik ki, vagy ha a 2. pont alá eső szolgálatadó az arányszám alkalmazásának feltételeit nem teljesiti, az eddigi birói gyakorlatnak lényegileg megfelelő birói átértékelés. A külön jogszabály alapján és a birói utón átértékelés közelebbi megvilágítást nem igényel, az ezekre elsőizben megállapított rendelkezések alig is mentek át a tárgyalások során lényegesebb változáson. Mindössze az történt, hogy a külön jogszabály alá utalt esetek felsorolása kibővült, a birói átértékelés köréből pedig az arányszám szerinti átértékelés alá vonatott az az eset, amikor a társaság egyes alkalmazottjával a többi alkalmazottjára vonatkozó nyugdíj szabályzattól eltérő szerződést kötött. Annál lényegesebb átdolgozáson mentek át az arányszámmal kapcsolatos rendelkezések. Az arányszám — mint az első javaslatból ismeretes — azt célozza, hogy a társaságok ugyanolyan mértékben valorizálják a nyugdijakat, amilyen mértékben valorizálödott a vagyonuk. A gondolat matematikailag egyszerű hármasszabály formájába önthető és a törvény az arányszám megállapítását első sorban matematikai alapra is fekteti, amikor kimondja, hogy az utolsó békevagyon és nyugdijalap mérlegben megállapított összegének nránva R 7000/1925. P. M. számú rendelet alapján felállított megnyitómérleg megfelelő adatainak összegéhez adja az arányszámot (3. §. 2. bek.). Ez azonban az arányszámnak Csak első, nyers fogalma, a mérlegszerű arányszám, amely már annak folytán módosul, hogy a tőkeemeléssel kapcsolatos, a két mérleg között teljesített befizetéseket aranyértékre átszámítva az 1914. évi vagyonhoz kell hozzászámítani (3. §. 4. bek.). Ehhezképest tehát a mérlegszerű arányszám sem azt fejezi ki, hogy a békevagyonnak milyen hányada a társaság mostani vagyona, hanem azt, hogy a békevagyon bál milyen hányad maradt meg. A mérlegszerű arányszám azonban nem az az arányszám, amely a társaság kötelezettségének mértékét meghatározza. Ezt az arányszámot ugyanis az érdekeltek megtámadhatják, ha nem tünteti fel hiven a társaság vagyonának változását (6. §. 1. bek.). A törvénynek ebből a rendelkezéséből következik, hogy a helyes arányszám nem az, amit a mérlegek alapján ki lehet számítani, hanem az, amely a vagyon változását hiven feltünteti: a hü arányszám. A hű arányszám azonban még mindig csak az a legkisebb mértéket mutatja, amelynél kisebb mérték szerint átértékelt nyugdijat nem lehet fizetni. Magasabb mérték szerint a társaság saját elhatározásából is fizethet, az arányszámot önként a hű arányszám fölé emelheti (önkéntes arányszám), sőt, ha mindjárt egyötödével ugy emeli, hogy ezzel az 50%-ot eléri (tehát pl. a 48%-os arányszámot 57.6%-ra), bizonyos kedvezményben részesül, amennyiben az arányszáma véglegessé válik. Az a társaság, amelyiknek hü arányszáma 30%-ot sem ér "el, legalább 30 százalékos arányszám szerint köteles a nyugdijakat fizetni: ez a minimális arányszám. Ha azonban a minimális arányszám alkalmazása a társaságra fenmaradását veszélyeztető mér; tékben, méltánytalanul súlyos megterhelést eredményezne, az erre hivatott bíróságtól a minimum alá mérsékelt arányszám megállapítását kérheti. (6. §. 2. bek.) Az eddig emiitett arányszámfajták azok, amelyek a törvény életbelépése után — egyévi visszaható erővel (14. §. 1. bek.) lépnek alkalmazásba. Minthogy azonban a társaságok mostani vagyoni helyzete nem mondható a legjobbnak és így alig van remény arra, hogy sok vállalatnak legyen 50%-nál magasabb arányszáma, a törvényhozás nem akarta útját állani annak, hogy egy feltehető gazdasági fellendülés előnyeiben a nyugdijasok is részesüljenek". Éppen ezért az 1930. (vagy az 1930/31.) évi mérleg közzétételét követő hó 1-ső napjától kezdődő hatállyal az arányszámot revízió alá kell venni. Addig is, bármikor felemelheti a társaság az eddig elmondottak értelmében megállapított arányszámot, vagyis önkéntesen felemelt arányszámot állapithat meg. Ha ez az önkéntesen felemelt arányszám a hü arányszámot egyharmadával