Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 6. szám - Néhány szó a jelzálogjogról szóló törvényjavaslatról

6. sz. KERESKEDELMI JOG 85 Indokok: Az alkalmazott önérzetét méltán sértő, oknélküli intézkedéseket tehát a felleber zési bíróság anyagi jogszebály sértése nélkül tekinthette oly szerződésszegéseknek, amelyek az alkalmazottat felmondásnélküli kilépésre feljogosítják. Az a rendelkezés, mellyel alperes a felperest állásának elfoglalására felhívta, de hivatala átadását ismételten halogatta és a halogatások közben az A) alatti irattal megtiltotta, hogy a hivatalát még át nem vett felperes a szolgálatnak dr. W. F. igazgató által leendő átadásáig a Telefon Hírmondó r.-t. bármely alkalmazottjának utasítást adjon vagy az ügykezelést felülvizsgálja vagy abba beletekintsen, kétségkívül szokatlan és felperesre nézve sértő és a tisztviselők szemében megszégyenítő lehet és az alperes részéről csak akkor menthető, ha azt jogos érdekeinek védelme megkövetelte és ha felperes ezeket a jogos érdekeket sértő oly magatartást tanúsított, mely alperes ily intézkedéseit szükségessé tette. E mellett az alkalmazott önérzetét sérthető intézkedés adott esetben oly megszégyenítő cselekmény is lehet, mely a becsület védelméről szóló 1914 : XLI. t.-c. 2. §-ában körülirt becsületsértés fogalmát is kimerítheti és ez esetben — amennyiben arra nem a sértettnek jogellenes, kihívó vagy botrányt keltő viselkedése adott okot (id. t. 18. §.) — felperesnek (az 1884: XVII. t.-c. 95. §. a) pontja alapján is joga lett volna, a felmondásnélküli azonnali kilépésre. A fellebbezési bíróság azonban arra nézve nem állapított meg tényállást, vájjon ez a rendelkezés felperes magatartásával megokolt és szükséges volt-e és nem tette vizsgálat tárgyává, megfelel-e a valóságnak alperesnek az a tényállítása,, hogy felperes állásának elfoglalása előtt dr. W. F. igazgatóéval ellentétes rendelkezéseket bocsátott ki és az alkalmazottaktól saját céljaira szolgáló kimutatásokat kívánt és minők voltak felperes eme rendelkezései és mily mértékben sértették alperes érdekeit és tették szükségessé az utóbbinak tilalmát? Továbbá nem vizsgálta, vájjon erre a rendelkezésre nem adott-e okot felperesnek jogellenes, kihívó vagy botránytkeltő magaviselete? De a kártérítés jogalapjához tartozik az a ténykérdés is, vájjon megszegte-e alperes a szerződést azzal, hogy felperesnek a szerződésben kikötöttnél kisebb fizetést adott. Minthogy pedig e tényállás megállapítása nélkül az ügynek ez a része sem alkalmas a végeldöntésre: a fellebbezési bíróság ítéletét mindkét rendbeli követelésre nézve a Pp. 543. §-a értelmében feloldani és a fellebbezési bíróságot további eljárásra és ujabb határozat hozatalára utasítani kellett. 77. I. A m. kir. Kúria ismételten kifejezést adott annak a jogi felfogásának, hogy a bankszakmában, ha magasabb hatáskörű állásban alkalmazott tisztviselő kötelezettségét a szakszerű követelményeknek nem megfelelő pontossággal teljesítette, a szolgálatadónak az a ténye, hogy az alkalmazott érdekének lehető kímélésével, tisztviselő jellegével összeférő, a bankügyvitel körébe tartozó más szolgálati beosztást biztosított a részére, az alkalmazott önérzetét nem sérthette; ha tehát az alkalmazott az uj munkakörben szolgálatát teljesíteni nem akarta és szolgálatából azonnal kilépett, ez a tisztviselő részéről jogellenes ténynek tekintendő. II. Nincs olyan jogszabály, amely a munkaadó kötelességévé tenné, hogy alkalmazottainak fizetését a drágaság emelkedésének arányában időnként általában emelje s ehhez képest megszüntetné a munkaadónak azt a jogát, hogy üzleti érdekeinek mérlegelésével belátása szerint egyes alkalmazottainak, akár azok többségének fizetésemelést, ajándékot, pótlékot, jutalmat stb. adhat anélkül, hogy arra a munkaadó által részesíteni nem kívánt alkalmazottak is igényt tarthatnának. (Kúria P. II. 1686/1925. sz. a. 1925. ápr. 29-én.) Bankügylet. 78. Külföldi pénz átutalása iránti ügylet nem egy vétellel kapcsolatos megbízási ügylet, hanem egyszerű pénzátutalás, melynek nem kellő teljesítése esetén a kapott összeg visszatérítendő, nem pedig az átutalandó idegen pénznem adandó ki. (Kúria P. VII. 5636/1924. sz. a. 1925 ápr. 15-én.) Indokok: Nem vitás a peres felek között, hogy a felperes 1916. évi október hó 18-án 200 dollár akkori értéke fejében 1598 magyar koronát fizetett le az alperesnek és megbízta őt azzal, hogy mint pénzintézet utaljon át a felperesnek Newyorkban lakó fia részére 200 dollárt. Az sem vitás, hogy alperes a 200 dollár megszerzése s annak átutalása céljából a volt Osztrák-Magyar Bankhoz fordult, hogy ez a bank az alperes dollárigénylésének helyt is adott, a 200 dollárnak a felperes fia részére Amerikába való átutalása azonban az alperes hibáján kivül elmaradt. Felperes keresete arra irányul, hogy köteleztessék alperes a fennebb megjelelt 200 dollárnak a felperes részére effektív kiszolgáltatására azon az alapon, hogy felperes ezeket a dollárokat alperestől megvette. Ez a kereseti jogalap azonban a perbeli tényállás adataiból a peres felek ügyleti akaratának szemmel tartásával meg nem állapitható. A felek között joghatályosan nem jöhet létre más ügylet, mint amelyet ők maguk létesíteni kívántak; felperesnek az ügyleti akarata nem az volt, hogy a 200 dollár árfolyam értékének kifizetése ellenében magának szerezzen 200 dollárt, amire neki, mint budapesti cégnek szüksége sem volt, hanem csupán az, hogy az alperes közbenjöttével az Amerikában lakó fiának juttassa el a kérdéses 200 dollárt s hogy ebben a tekintetben az alperes ügyleti akarata felperesével teljesen egyező volt, nem lehet kétséges, szemben azzal, hogy alperes a 200 dollárnak a megbízáshoz képest leendő átutalása iránt a legcélravezetőbbnek mutatkozó módon, késedelem nélkül intézkedett. Teljesen téves tehát az a jogi érvelés, hogy a peres felek egymásközti viszonyában kétrendbeli ügylet jött létre és pedig egyrészt a 200 dollár iránti vételügylet s másrészt az annak Amerikába leendő folyósításával való megbízást tárgyazó ügylet. A felperesnek semmi szüksége sem volt arra, hogy azt a 200 dollárt, amelyet az Amerikában tartózkodó fiának akart juttatni, előbb itt Budapesten, a maga számára megvegye, mert ezt a célt a közismert nemzetközi bankforgalom igénybevételével külön vételi ügylet nélkül is egyszerű átutalás utján megvalósíthatta s így a fenforgó esetben nem is vételi ügylettel kombinált megbízási ügyletről, hanem egyszerű bankátutalásról lehet csak szó. S minthogy vételügylet hiányában semmiféle jogszerű alapja nincs annak, hogy az a 200 dollár, melyet a volt Osztrák-Magyar Bank az alperes kiigényléséhez képest folyósított, a felperes tulaj-