Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1925 / 3. szám - A bizományos, az ügynök, az alkusz 2. [r.]
34 KERESKEDELMI JOG 3. sz. Mig tehát a bizományi szerződésnél nem egyöntetű a felfogás a tekintetben, hogy locatio conductio operarum vagy operis az, amely az intern viszonyt szabályozza, jaz ügynöki szerződésnél általában nincs vita a tekintetben, hogy az locatio conductio operarum. Ennek alapja egy régebbi 1892. évből való Ítélete a Reichsgerichtnek, amely ugyan még sui generis szerződésnek látja az ügynöki szerződést, de a vállalkozási szerződéstől azt élesen elkülöniti. Az Ítélet indokolása szerint az ügynöki szerződéssel célzott eredmény nem kezdettől fogva meghatározott, nem elhatárolt, nem is kizárólag az ügynöktől függ, hanem annak működésétől, a megbizó teljesitőképességétől és ezenkivül külső, mindkettőtől független körülményektől, ugy, hogy a megszolgálandó jutalékot sem lehet előre meghatározni. Az Albrecht-Tentler-féle kommentár szerint is az ügynöki szerződésnek tárgya a közvetitő és illetve ügyletkötő tevékenység és nem maga az elért eredmény. A német jogi álláspont alapja, mint emiitettem, az uj kereskedelmi törvény 84. §-a. Noha a törvény az elméleteknek bizonyos fokban támpontul szolgál, mégis azt kell megállapítani, hogy sok tekintetben skolasztikus módon erőltetett konstrukciókkal állunk szemben. Különösen a locatio conductio operis-szal szemben felhozott érvekre célzok. A hazai jog szempontjából nézetem szerint itt is más a megoldás. Pro primo hiányzik a törvényes alap. A helyzet nálunk legalább is oy bizonytalan, mint volt Németországban az uj kereskedelmi törvény előtt. És habár maga az élet sem mutat határozott kontúrokat az ügynöki jog kérdésében, a forgalom biztonsága kivánja meg, hogy a határvonalak élesen kidomborittassanak. Az élet kuszaságából ki kell emelnünk a jogilag használható, de egyben gazdasági szempontból is nélkülözhetetlen azt a felette gvakori jelenséget, hogy valaki oly személyt, aki vele nincs szolgálati viszonyban, egy vagy több esetben megbiz avval, hogy nevében és részére ügyleteket kössön. Evvel a meghatározással elkülönítettük a törvényes képviselőt, a cégvezetőt, a kereskedelmi meghatalmazottat, a kereskedő segédszemélyzetét, a bizományost és az alkuszt, aki csak közvetít ügyleteket és helyet adtunk ugy a kereskedelmi, mint a civilis ügynöki szerződésnek. Ebből a meghatározásból következik az, hogy az ügynöki szerződés az, amellyel olyan személyt, ki nincs velünk szolgálati viszonyban, egy vagy több ügylet megkötésével bizunk meg. Az elnevezés egyébként nem is fontos, lényeges az, hogy van egy bizonyos jogi alakulat, amely elhelyezést kíván. De Grünhut is, klasszikusnak nevezhető könyviben, az ügynöki szerződés fogalmi meghatározását igy adja és ez következik az idézett angol törvényből is. Az ügyleteket közvetitő alkuszok mellett a magyar jog szempontjából ügyletkötésre megbízott kereskedelmi és civilis ügynököket lehet megkülönböztetni. Azokat az átmeneti és vegyes alakulatokat, amelyeket a német jog, főleg az uj kereskedelmi törvény 84. §-a folytán ismer, törvényes intézkedés nélkül, mi nem akceptálhatjuk. Nem okozhat azonban nehézséget az esetnek a megoldása akkor sem, ha a gyakorlatban olyan közvetítővel találkozunk, aki ügyletkötésre is kapott megbízást, Ez esetben az vizsgálandó, hogy fennforog-e megbízás az ügyletkötésre. Itt csak azt tartsuk szem előtt, hogy az általános felfogás szerint a megbízás nem vélelmezendő. A bizományi ügylet jogi természetének vizsgálatánál kifejtettek folytán, — melyeket nem kell megismételnem — a magyar jogban nincs akadálya annak, hogy az ügynöki szerződést, (értve ezt ugy, amint azt most szűkebben meghatároztam) a mandátum fejezetébe sorozzuk, akár egyszeri, akár sorozatos ügyletkötésekre szól a megbízás. A főérv a mandátum ellen, annak ingyenessége miatt a magyar jog szempontjából nem jöhet figyelembe. Ha az ügynök kereskedő és üzlete körében járt el, a kereskedelmi törvény 284. §-a értelmében a törvénynél fogva jár neki előleges kikötés nélkül is az úgynevezett megfelelő díj. Ez a birói gyakorlat is (Kúria 307/1886, 955/1895, 3609/ 1903). Ha az ügynök nem kereskedő, illetve habár kereskedő, de nem üzlete körében jár el, szintén jár a jutalom a joggyakorlat értelmében és különösen a polgári törvénykönyv javaslatának 1106. §-a második bekezdése folytán, amennyiben a körülmények szerint nem lehetett a díjtalanságra következtetni. Ily korlátok között a nem kereskedő ügynök javára is fennáll tehát az ellenszolgáltatásra való igény vélelme. A nem üzlete körében eljáró kereskedővel szemben azonban feltétlenül áll az a vélelem, hogy nem ingyenesen teljesített szolgálatot. A Kúria 3609/1903. számú Ítéletében is kimondta azt, hogy jogszabály az, hogy ellenkező megállapodás hiányában, a másnak teljesített munkálatokért csak az esetben nem követelhető díjazás, ha ez a munkálatok minőségéből következtethető. Az a kúriai határozat, hogy kikötés nélkül közvetítési dijat csak az alkusz követelhet, vagy a kereskedő, aki üzlete körében közvetítette a kérdéses ügyletet és más közvetitő csak akkor tarthat igényt díjazásra, ha az neki megígértetett (307/1886, 955/1895), eltekintve attól, hogy régebbi döntés, az előrebocsátott általános elvekkel ellentétben van. Az a kérdés, hogy ki a kereskedelmi ügynök és ki a civilis ügynök, a német kereskedelmi törvény szempontjából nem lehet vitás. A német jog szerint az a kereskedelmi ügynök, aki másnak kereskedelmi üzlete, ipara részére közvetít, illetve köt ügyletet. Az ügy urának tehát az általános német felfogás szerint kereskedő-