Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 10. szám - A kereskedelmi törvény reformja

132 KERESKEDELMI JOG 10. sz. kompetensebb helyről. Nem értelmetlen-e ilyen körülmények között éppen most, amikor egyrészt a tiz esztendőn át tartó és a régit felforgató gazdasági rend megbukott és annak romjain az uj most van kialakulóban, előállni korszakalkotó és évtizedes élettartamra szánt törvényalkotási munkákkal. Fogalmunk sincs arról, hogyan fog a végleges gazdasági rend kialakulni. Vájjon az individuális liberális rendszer győzedelmeskedik-e az évtizedek óta előretörő szociálisztikus világrenden, vagy újból az a meggyőződés fog-e érvényesülni, hogy a laissez fairé rendszere adja meg a gazdálkodás legkívánatosabb eredményeit. Nem fog-e talán a kettő küzdelméből egy eddigelé ismeretlen ujabb gazdasági rend életrekelni. Csak nem akarunk eléje vágni, vagy pláne alapitólag hatni erre a vajúdó gazdasági rendre. Csak nem hisszük azt, hogy akár mi, akár nálunk súlyosabb országok törvényalkotásokkal szabhatnak medret a jövő gazdasági élet folyamatának. A legnagyobb erővel hömpölygő vizzuhatag az útjába kerülő legkisebb akadályt nehezebben söpri el maga elől, mint aminő játszi könnyűséggel szétzúzza a gazdasági erők feltartóztathatatlan áradata, a forgatagába került mesterséges gátakat. Mindebből azt a konklúziót kell levonnunk, hogy a reform időszerüségi előfeltételei annyira nincsenek meg, hogy alkalmatlanabb időpontot keresve sem lehetne találni a jelenleginél a legfőbb forgalmi jog megreformálására. Megtoldhatjuk a felhozott érvek sorozatát a valutarendezés, helyesebben pénzrendszerváltozás okozta átalakulás nehézségeivel. Bár minden jel arra mutat, hogy a stabilitás helyreállításában rejlő legfőbb feladat sikeresen meg van oldva, ennek a gazdasági élet jelenségeire, elsősorban az árnivó mikénti alakulására való hatása, amelytől azon életviszonyok nagyrésze függ, melynek körét a keresk. törvény szabályozza, előre alig becsülhető fel. Nem először és nem is egyedül állok, amikor azt a mindennél fontosabb szempontot is kiemelem, amely a trianoni szerződéssel erőszakosan elszakított területekkel való közösség konzerválásában oly erőt lát, amelyet egy pillanatig sem szabad bénítani. A nyelven kivül a kultúra és törvényes intézményeink azok, amelyek az összetartozás érzetét állandóan ébrentartják és a régi kapcsokat minden erősködés dacára széttéphetetlenné teszik. Nekünk kell, hogy fájjon minden olyan lépés, amely a másik oldalon változtatni akar a közös múltban alkotott és megszokott intézményeinken. Valahányszor szóbakerül az, hogy egy ilyen törvényen mi magunk változtassunk, mindannyiszor az az érzésünk támad, mintha mi magunk hordozgatnánk a kődarabokat annak a falnak magasraépitéséhez, amelynek alapjait minden emberiesség és igazság ellenére ugy rakták le, hogy bízva bízunk benne, miszerint nemcsak egy ujabb vihar, hanem a cohásio ereje is nyomtalanul el fogja azt söpörni. Érthetetlen sokszor, hogy éppen azok nem gondolnak ezekre a mindennél magasabb szempontokra, akik azt elsősorban hivatva vannak ápolni és erősíteni. Tovább megyek. Még ha erős és igazán indokolt tekintetek kívánnák is az ilyen hussá-vérré vált közös intézmények megváltoztatását, amelyekben együtt nőttünk fel, akkor sem volna szabad a kísértéseknek engedni, mert nem lehet magasabb nemzeti szempont, mint a statusquo mielőbbi helyreállítása. Hogy ebben a Corpus Juris Hungarici minden szavának megvan a maga ereje, erre nézve bizonyára a legszélsőségesebb álláspontok hivei között sem lesz vita. Dr. Thury Sándor fenthivatkozott cikkében a reform szükségességével kapcsolatban azzal érvel, hogy nemcsak gyökeresen megváltoztak 50 év óta azok a gazdasági viszonyok, amelyeken a keresk. törvény felépült, hanem kétségtelenné vált, hogy a gazdasági liberálizmus, amely annak idején uralkodó áramlat volt, valamint a szerződési szabadság dogmája gyökeresen megváltoztak, ugy hogy ezek helyébe vagy legalább is melléjük uj, az állami beavatkozásnak mindenképen nagyobb teret engedő irányzatnak kell érvényesülnie. Még nem érkezett el az ideje, hogy annak mérlegét elkészithetnők, vájjon a gazdasági liberálizmus olyan túlhaladott lenne, amelyen felépült gazdasági alaptörvényeink többé fenn nem tarthatók. Lehet, hogy a reform híveinek igazuk lesz ebben, egyelőre azonban ez csak jóslás. Jóslatokra pedig nem lehet életbevágó törvényujitásokat építeni. Ami azonban a másik megjegyzést illeti, erős hittel reméljük, hogy a szerződési szabadság azon dogmája, amelyet a legutolsó 10 esztendő sarkaiból kiforgatott, továbbra is az a dogma marad, amely a pacta paciscentibus legem ponunt és a pacta sunt servanda elveinek ösmerete óta kisebbnagyobb megszakítással állandóan volt. Ugyanúgy reméljük azt is, hogy az az erősebb állami beavatkozás, amelyet mindenkinek, aki a kereskedelem természetrajzával kissé ismerős, elvileg perhorreszkálni kell, megint lomtárba kerül, mindaddig, amig ments Isten az elmultakhoz hasonló viszonyok ezt a kísértetet fel nem bátorítják arra, hogy újból napfényre jöjjön. Akit az elmúlt 10 esztendő tapasztalatai sem tanítottak meg arra, hogy az állami beavatkozás e téren csak káros lehet és hogy nem volt egyetlenegy olyan kórjelenség sem, amelyre ez a beavatkozás gyógyitólag hatott, az szándékosan behunyja a szemét a valóság meglátása elől. Miként a természetben a horror vacui, ugy jelentkezik a forgalmi jogok világában a horror rei publicae. Minden vállalkozás egyenesen megriad ettől a gondolattól és pedig tegyük hozzá, minden tisztességes vállalkozás. Ugyancsak a mult szolgáltatta a bizonyítékokat arra, hogy az u. n. állami beavatkozás következetesen célját téveszti, mert rendszerint nem oda vág, ahova néz és soha nem azt találja, akit üldözni akar. Ha tehát az állami beavatkozásnak hatályosabbá tétele a reformnak főalapelve, ez annyira megkönnyíti az ellennézet helyzetét, hogy még csak szüksége sem mutatkozik a beható bizonyításnak. Merem állítani, hogy nemcsak az ügyletek terén, de pld. a cégjogban vagy a részvénytársaság viszonylataiban is csak káros következményekkel járhat a legszebben kigondolt és a legnemesebb céloktól sugalt állami beavatkozás is. A tisztességtelen elemeket ez legkevésbé riasztja vissza vállalkozásaiktól, ellenben távoltartja a tisztességeseket. Minden buzgalom dacára, amely reform barátaiban megnyilvánul, kiérezhető az a belső viaskodás, melyet öneszméjük megvalósításának nehézségeiben látnak. így elsősorban érezhető ez a polgári törvénykönyv és a ker. tv.-nek egymáshoz való relációjának vizsgálatában. A kiindulási pont szerint előrelátható időn belül a ptkv. megalkotása nem várható. Már pedig a K. T. reformja