Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 7. szám - Nyugdij-valorizáció kérdéséhez

7. sz. KERESKEDELMI JOG 91 tott alaptőkére érvényes, kell, hogy legyen az alaptőke felemelésére is, mert talán még nagyobb a könnyelmű tőkeemelés lehetősége és veszélye. A tervezet — helyesen — súlyt vet arra, hogy a kft. üzletrésze ne tölthesse be a gyakorlatban a részvény funkcióját. Hogy azonban indokolt-e megtiltani a tagsági jegyzékkivonaton kivül minden más igazolvány kiállítását, az problematikus. A tagságot igazoló elismervénytől még igen hosszú ut vezet a bemutatásra szóló vagy forgatható értékpapírig. Fentebb elfoglalt álláspontomból folyóiag nem helyeselhetem, hogy a nég teljesen be nem fizetett üzletrész, habár csak a társaság beleegyezésével, átruházható legyen. Az átruházó egyetemleges felelősségének fentartása (19. §.) hiányos szurrogátum annál inkább, mert nem világos, hogy a kft. nem bocsáthatja ki ily esetben a régi tagot, amely esetben a hitelezők jogai esetleg illuzórikusakká válhatnék. A tagok jogállása kérdésében a tervezet igen lényeges haladást mutat a kereskedelmi törvénnyel szemben, igy különösen az úgynevezett inkompatibilitás és a határozatok megtámadása tekintetében. Aggályos azonban, hogy a 33. §. szerint a tagok egyszerű szótöbbséggel elhatározhatják, hogy az egész évi nyereség tartalékba helyeztessék vagy uj számlára vitessék át, ha ezt, tekintettel a fenforgó különös körülményekre, a tg. nyilvánvaló érdeke megkívánja. Ez az intézkedés a kisebbség kiéheztetésére adhat módot. Hiszen a társaságnak többnyire érdeke, hogy a nyereség ne osztassék fel és a legtöbb esetben egész nyomós érvek hozhatók fel emelett, míg a tagoknak és különösen a gazdaságilag gyengébb tagoknak érdeke többnyire a nyereség kiosztását követeli meg. Veszélyesnek tartom annak a kimondását is (38. §), hogy a társaság, bár az érték megtérítése mellett, bevonhatja annak a tagnak az üzletrészét, kinek a társaságban maradása a társaság célját meghiúsítaná. Ez az intézkedés visszaélésekre vezethet. Emellett az 54. § szövegezése mellett még az is lehetséges, hogy ebben a kérdésben ne legyen szükséges közgyűlési határozat. Az ügyvezetés kérdését a tervezet a német és osztrák tervezettel egyezően a részvénytársasági jog elvei szerint szabályozza. Az üzletvitelére jogosult ügyvezetők hatásköre korlátlan és nem is korlátozható. A feloszlás és csőd szabályozása kérdésében ugyancsak a német és osztrák jog megoldásait fogadja el a tervezet. A részvénytársaságoknak Kft-vk való átalakulása kérdésében helyeslendö a tervezet 85. §-ának azon álláspontja, amely szerint a felszámolás mellőzéséhez legalább az alaptőke 3A-ét kitevő részvényhányad átlépése szükséges. Csupán a felértékeléssel kapcsolatos átalakulás tekintetében volna könnyítés kívánatos. Teljesen osztom azt a felfogást, amely a Kft-nak a részvénytársaságokkal szemben adó- és illetékügyi szempontból különleges kedvezményes elbánást sürget. A Kft alakulását nem lehet oly súlyos illetékekkel megterhelni és az sem indokolt, hogy az ilyen társaság, amely elvégre is a szűkebb körű vállalkozásokra és a kisebb tőké^ sek associatiojára van hivatva, ugyanolyan elvek szerint adózzon, mint a nagy tőkeegyesülések. A helyesen felfogott kincstári érdek is a mellett szól, mert a Kft. mindenesetre kívánatosabb és könnyebben megmarkolható adóalany, mint az egyéni cég, vagy a betéti társaság, nem is említve az alkalmi egyesüléseket. A tervezetnek azonban nem igen róható fel a megfelelő adóügyi orientáció hiánya, mert ezirányban bizonnyal kötött utasítással állott szemben. A bírálatnak természetszerűleg reá kell mutatni arra, hogy a jogi szabályozással teljesen egyenértékű a pénzügyi vonatkozások megfelelő megoldása. Midőn kiemelem, hogy a tervezetnek bíráló megjegyzéseimben érintett hiányai mitsem vonhatnak le azon meggyőződésemből^ hogy a tervezet igen értékes alapja a megalkotandó törvénynek, újból reá kell mutatnom a szabályozás sürgős voltára. ^(A nyugdij-valorizáció kérdéséhez. A Magyar Jogászegyletben Gallia Béla kúriai biró e tárgyú előadása oly érdeklődést * váltott ki, hogy a Jogászegylet egy hónapon át foglalkozott heti ülésekhen e problémával. Alábbiakban a legérdekesebb és egymástól különböző felfogású felszólalásokat közöljük: I. Dr. Lőw Lóránt. Arra nézve nincs már véleményeltérés, hogy a magánalkalmazottak nyugdiját fel kell emelni, csak a felemelések mértéke körül folyik a vita. Ezt a kérdést pedig nem jogi szempontok, hanem gazdaságiak és valószínűleg nem teoretikus szempontok, hanem az ellentétes érdekek hatalmi mérkőzése fogja eldönteni. Azért ehhez a kérdéshez a felszólaló csak két megjegyzést kiván fűzni. Az egyik az, hogy a vállalatok vagyoni állapotának megállapítása a nyugdijfelemelési perben incidentaliter nagy nehézségekkel jár és a mérleganalizis még az úgynevezett mérlegvalódiság követelményeinek meg-