Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 2. szám - Külföldi pénzre szóló váltón alapuló visszkereset

KERESKEDELMI. JOG hot meg olyankor is, ha a T. értelmében csupán a 2. §. 2. bekezdésében meghatározott kisebb kártérítésnek volna helye. A valorizációnak mint a késedelem következményének szabályozásánál mindazok a problémák felmerültek volna, amelyek a valorizáció kérdésének általános szabályozásánál megoldásra várnak és igy nem lett volna célja, hogy ezeknek a problémáknak a törvényhozótól helyesnek felismert megoldása éppen csak késedelom esetében nyert volna alkalmazást. A T. világosan csak magánjogi cimen alapuló pénztartozásokra vonatkozik. A nemzetgyűlés igazsági bizottsága ebből kiindulva szükségesnek tartotta, hogy a benyújtott javaslatban kimondott elv mellett a nemzetközi megállapodásokon 'és igy Magyarországtól egyoldalúan meg nem változtatható rendelkezéseken alapuló követelések külön is kivétessenek a törvény hatálya alól. A bizottság a vasúti üzletszabályzatot is a nemzetközi megállapodások közé sorozta. A közkölcsönöket nem lehet tisztán magánjogi tartozásoknak tekinteni, mégis célszerűbbnek látszott azokat is külön felemlíteni. A cikkből nem egészen világos, de ugylátszik, hogy Reitzer a 8. §-nak nem is az 1., hanem a 2. bekezdését kifogásolja, ahol ki van mondva, hogy a hatóságok és intézmények csak a 2. §. 2. bekezdésében emiitett kisebb kártéritéssel tartoznak. Ugyanezt a rendelkezést a nemzetgyűlés plenáris ülésében Riró Pál is kifogásolta, Reitzer és Riró Pál álláspontjának a 2. §. 2. bekezdésének félreértése az alapja. Ök ugyanis a 2. §. 2. bekezdését ugy értik, hogy az akkor nyer alkalmazást, ha az adós a késedelemben nem vétkes és vitatják, hogy közhatóság is lehet vétkes a késedelemben. A 2. §. azonban nemcsak a vétlenség esetére, ha nem arra az esetre is a kisebb kártéritést állapítja meg. ha nyilvánvaló, hogy az adós a késedelem ideje alatt a tartozás összegével nem nyerészkedett. A nyerészkedés hiányát minden közhatóság könnyű szerrel kétségkívül bizony^ani tudná és igy a törvény a nyerészkedés hiányának vélelmével a hitelezőt menti me? a per tartamát megnvujtó bizonyítási eljárástól. Reitzernek a T. életbelépése előtt kikötött alacsonyabb kártérítés nullifikálását (5. §. 1. bek.) naivitásnak bélyegző megjegyzésre egyik nagynevű kodifikátorunk szavait idézem, aki sokszor mondta, hogv a jogszabályalkotásnál sohasem szabad abból kiindulni, hogy valamely eset ritkán fordul elő. A szabály logikus és helyes, gyakorlati is, mert havi 4% meghitelezési jutalék, sőt a heti 1%-os koszfnénz is alaosonvabb, mint amenynyi a T. illetőleg a 8759/1923. M. E. számú rendelet alapján jár. Alig van olyan törvény, amelyet életbenlétének első napjaiban bizonyos pontokban félre-ne értettek volna; ez a helyzet az 1923 : XXXIX. törvénycikknél is. A fentiekben talán sikerült egyes kérdésekben a törvénynek szerintem helyes értelmét megvilágítani és ezek után nem hallgathatom el azt a reménységemet, hogy a T. ha a gyakorlat abban nem fog többet keresni, mint ami benne valósággal van, hasznos eszköz lesz a bíró kezében olyan igazságtalanságok megszüntetésére, amelyekkel szemben az eddigi jogszabályok alapján tehetetlen volt. N^ülföldi pénzre szóló váltón alapuló visszkereset. Irta: Dr. Sichermann Frigyes, budapesti ügyvéd. A Kúria P. VII. 4292/1923. sz. végzése* aktuálissá tette a vitát a váltótörvény 50. §-ának értelmezése kérdésében. A Kúria döntése szerint: a párisi fizetési helyre kiállított s frankra szóló (tehát az intézvényezett által a V. T. 37. §-a s egyszersmind a francia jog szerint is effektív francia frankban beváltandó) váltó alapján a budapesti forgató csak magyar koronát tartozik és pedig a váltó lejáratának árfolyama szerint fizetni. a) A Kúria a V. T. 37. §-ára hivatkozik annak megindokolására, hogy a belföldi forgató belföldi pénzben fizethet. Egyetértek dr. Alföldi) Edének (e lap előző számában foglalt) abbeli okfejtésével, hogy ez az indokolás téves. A V. T. 37. §-ában használt «fizetés helye» kitétel a V. T. 2. §-a értelmében a váltó lényeges kellékei közé tartozó, a váltóban kitett fizetési helyet jelenti, a jelen esetben tehát Párist, s igy, ha a visszkereseti kötelezettségre is vonatkoznék a 37. §., akkor éppen és csakis effektív frankban volna az teljesítendő. (A «fizetés helye» kitétel alatt a törvény még a visszkeresetről rendelkező 50. §-ban is a váltóban kitett fizetési helyet érti, s szembeállítja azt a visszkeresett lakhelyével.) Egyébként az 50. §. az árfolyamszámítás módját is önállóan s a 37. §-tól eltérően szabályozza (ott a fizetési hely s a visszkereseti lakhelye közti váltóárfolyain, — itt a budapesti tőzsde valutaárfolyama az irányadó), — ami ugyancsak kizárja azt, hogy a 37. §-ban engedélyezett átszámítás (amely ott egyedül azon esetre szól, ha a váltó a benne foglalt fizetési helyen forgalomban nem levő pénznemre van kiállítva) az 50. §-ban szabályozott visszkereseti összeg fizetésmódjára is vonatkozzék. Mindezek dacára a belföldi forgatót mégsem tartom effektív frankban marasztalandónak azért, mert éppen a V. T. 37. §-ában foglalt határozmánnyal szemben eltérést s a * Közölve 1923 novemberi számunkban, Szerk.