Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 2. szám - A késedelmi kamat helyett járó kártérítés

24 KERESKEDELMI JOG 2. sz. nem kamatnak, hanem kártérítésnek nevezi, inkább etbikai okai vannak. Ily magas kamat törvényi elismerése az uzsora tekintetében túlságosan enyhe birói gyakorlatot vont volna maga után. Az uzsoratörvények könnyen a lex Uenucia sorsára juthattak volna. A T. az uzsora tekintetében semmi enyhítést nem akar tenni és ezt juttatja kifejezésre az 5. §. 3. bekezdése is, amely rendelkezést Reitzer olyan szokatlannak tart, de amely nem ártbat, sőt talán hasznos is, ha arra gondolunk, bogy a törvényt néha laikus is olvassa. Hogy a T. az óvatos szóhasználatával egészen el fogja-e érni a szem előtt tartott etbikai célt, kérdés, az azonban kétségtelen, hogy a kártérités elnevezésnek más szempontból is jelentősége van. A kamat, ha lényegben rokon fogalom is a kártérítéssel, gyümölcs, a pénz használatának ellenértéke. Az eddigi jogszabályok szerint' a tőke a fizetési késedelem egész ideje alatt is gyümölcsözött (1895:XXXV. és XXXVI. t.-c. 1. §. 2. bek.), a T. szerint a gyümölcsözés a késedelem beálltakor megszűnik és kamat helyett kártérítésre nyilik a hitelezőnek joga. A késedelmi kamat és kártérités közötti különbségen nem változtat az, hogy a törvény a kártérítésnek abstrakt mértékét állapítja meg. Nem szünteti meg a különbséget az 1877 : VIII. t.-c. 2. §-ának az a rendelkezése sem, hogy a pénzben fizetendő minden melléktartozás kamat, hiszen ezzel a rendelkezéssel ellenkezőt tartalmaz a T. 1. §-a és ennyiben a T. 7. §-a értelmében az 1877 : VIII. t.-c. 2. §-ának hatálya is fel van függesztve. A most mondottaknak fontos gyakorlati következménye, hogy a késedelem következtében járó kártérítést ingatlan árverés esetében nem lehet a tőkével együtt sorozni, kivéve a biztosítéki jelzálog esetét, ha a mellékszolgáltatásokra is biztosítéki összeg van bejegyezve. A T.-nek ez az értelmezése a telekkönyvi jog elveinek megfelel. A T. szerint az, hogy az adós milyen mértékű kártérítéssel tartozik, csak a késedelem beállta után és csak akkor dől el. ha ezt a kérdést a T. 2. §-a értelmében a biró vagy a felek megállapodása eldönti. A telekkönyvi rendszerrel nem egyeztethető össze, hogy a forgalmi jelzálogjog egy ilyen bizonytalan tétel fedezésére is szolgáljon. A kártérités az ingatlant csak olyan rangsorban terhelteti, amilyen rangsorban bejegyzik, a V. T. 192. §-ának a) pontja tehát, amely kifejezetten kamatra vonatkozik, a kártérítésre nem alkalmazható. A kérdés csak az, hogy a régi jogszabályok szerint járó késedelmi kamatot kell-e a kártérités törlesztéséül a tökével egy rangsorban sorozni. A T. erről és általában szabályainak a jelzálogjog körében alkalmazásáról hallgat. Ugy vélem, hogy késedelmi kamat sorozásának sincs helye, mert a törvény hatályosságának idején késedelmi kamat egyáltalán nincs, olyan melléktartozást pedig, amilyen melléktartozás hatályos jogszabályok értelmében nem követelhető, sorozni sem lehet. Kétségkívül hézag a törvényben, hogy a jelzálogjog körébe vágó rendelkezéseket nem tartalmaz. Ennek oka, hogy a T. a forgalmi életet, a kereskedelmi hitelviszonyokat tartotta szem előtt és nem a jelzálogkölcsönök körét, ahol nem az a panasz, hogy az adós késedelmes, hanem éppen az, hogy idő előtt fizet. A hiányosságnak túlterhelt ingatlan esetében volna gyakorlati jelentősége, ilyen ingatlan pedig ma vajmi ritka. Mégis megfontolást érdemel, hogy az árverési tilalmak megszüntetését is tartalmazó perrendi javaslatba nem kellene-e a T.-nek a jelzálogjog körében alkalmazásáról rendelkezést felvenni. A T. 1. §-ának helyes értelméből világos, hogy a T. a valorizáció kérdésének még részleges megoldását sem tűzte ki céljául. Természetes, hogy Reitzer szorgos kutatással sem találja a T.-ben ezt a megoldást. Mégis szükség volt arra, hogy a T. a valorizációról a 3. §-ban említést tegyen. Enélkül könnyen megeshetett volna, hogy a bíróságok addig, amig a törvényhozás a valorizáció kérdéseivel foglalkozik, a valorizációs joggyakorlatot megakasztó rendelkezésnek fogták volna fel. A 3. §-ban foglalt jogszabály is éppen arra mutat, hogy a T. éppen ott akart elsősorban segíteni, ahol a biró valorizálásra nem talál alapot.4 A T. lehetségesnek tart olyan esetet, amikor valorizálás mellett az eddigi késedelmi kamat is kellőképpen megvédi a hitelező érdekeit. Merőben téves és a T. egyetlen rendelkezésével sincs támogatva az a felfogás, mintha a törvény életbelépésének időpontja a valorizáció szempontjából bármily jelentőséggel birna. Ily jelentősége valóban volna a T.-nek, ha az 1. §. azt mondaná ki, amit Bubla kúriai tanácselnök ur neki tulajdonit,5 Ha a törvény a hitelezőt a birói gyakorlat szerint az adós késedelme esetében megillető, a tartozási összeg valorizálása utján esetről-esetre kiszámítandó kártérités helyett állapított volna meg fix kártérítési összeget, ennek csakugyan az lenne az értelme, figyelemmel a T. 6. §-ára, hogy az esetről-esetre kiszámítandó kártérítést a törvény életbelépése utáni időre nem lehetne megítélni. A T. azonban, amint fenntebb már egyszer kiemeltem, az 1. §-ban világosan és félreérthetetlenül azt mondja ki, hogy a 2. §-ban megállapított fix tételű kártérités egyedül és kizárólag a késedelmi kamoi helyett jár. A bírót tehát, ha valorizálni akar, semmi esetre sem befolyásolhatja és ha helye4 V. ö. Meszlény: Széljpgyzetek. Jogállam. XXIII. 1. füzet. 4 . 1. & Aktuális kereskedelmi jogi kérdések. Ker. Jog. XXI. évf. 1. sz. 4. 1.