Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 6. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk uj hajtásai

6. sz. KERESKEDELMI JOG 85 Volna még egy pár szavam a szerződések hatályba lépésének kérdéséről is. amivel a jogegységi határozat, felfogásom szerint, nem a leghelyesebben operál. De ez már nem az opciószerződés kérdése csak, hanem általában az előszerződésé s ebből az okból máskorra is hagyható. X .Kereskedelmi joggyakorlatunk uj hajtásai. Irta : Dr. Szenté Lajos ügyvéd. Semmi sem mutatja jobban a gazdasági élet nagy eltolódásait, mint hogy a régi nagy jogviták a K. T. egyes alapvető kérdéseiben: a részvényjog, a biztosítási jog, vagy a váltójog köréből, teljesen eltűntek. Uj nevek, uj jogi fogalmak kerültek forgalomba. A kötött gazdálkodás s annak szigorú normái, a maximálás a Kúriát sokáig foglalkoztatták és éles harcok folytak az egyes tanácsok közt: mi történjék az ügylettel a maximális ár túllépése esetén? Vájjon az egész ügylet semmis, vagy csak a többlet? Ma ez a kérdés nemcsak el van döntve, de már divatját is multa. A lánckereskedés körében két kérdést látunk kikristályosodni. Az egyik: a lánckereskedés fogalmi körének elhatárolása; a másik a lánckereskedés mint hibás jogügylet konzekvenciájának helyes megállapítása. Az első tekintetben fontos a Kúriának az a pozitív irányú megállapítása, hogy a lánckereskedést tiltó szabályok a belföldi fogyasztó közönség érdekvédelmét szolgálják s hogy tehát nem nyerhetnek alkalmazást arra az esetre, amikor a vétel tárgyát képező áru külföldre volt szállítandó, (P. TV. 26571/1921. sz. a. — K. J* 1922. febr.). annál kevésbé a külföldön beszerzett és a külföldön átadott áru tekintetében. (P. TV. 4964/1921. sz. a. — K. J. 1922. szept.) A másik kritérium, mely nagy szerepet játszik: a hatósági engedély kérdése. Ma már állandó joggyakorlat, hogy a hatósági engedélynek már az ügyletkötéskor meg kellett lennie. Az ügyletkötés idejekor még kért, de meg nem kapott s csupán később megszerzett engedélv nem teszi az ügyletet jogossá. (P. IV. 3756/1921. sz. — K. J. 1922. január.) Még fontosabb az a kérdés, mely annak nyomán vetődik fel, hogy árdrágító visszaélésből, mint tiltott cselekményből származó magánjogi követelések birói uton nem érvényesíthetők. Mi történik azzal az előleggel, vagy egyéb szolgáltatással, amit a másik fél kapott? pld. a gazda, aki olyannak adta el gabonáját, aki gabona vásárlására nem birt megfelelő hatósági engedéllyel? A Kúria — miként a Treu und Glaube elve mellett másként nem is volt * K. J. — Kereskedelmi Jog. várható — arra az egyedül helyes álláspontra helyezkedett, hogy az ügylet tilos és érvénytelen volta az ily ügyletben résztvevő feleknek gazdasági előnyöket egymással szemben nem biztosithat s nem szolgálhat alapul arra, hogy a szerződő felek valamelyike megtarthassa a másik részéről teljesített azt a vagyoni szolgáltatást, amely re az ügylet érvénytelenségénél fogva igényt nem tarthat. (P. IV. 1955/1922. sz. a, — K. J. 1922. szept.) — Itt kell megemlíteni, hogy a Kúria a turpis causánál különbséget, tesz aszerint, hogy miért tekintendő az ügylet turpis causának: azért-e, mert az ügylet önmagában súlyosan az erkölcsbe vágó (pld. hatósági kijárásért jutalmat igért öszszegre adott előleg), vagy pedig azért, mivel alaki jogszabályok hiánya azt azzá teszi (pld. a kereskedőnek akkor még, vagy egyáltalában nem volt az eladott vagy vásárolt cikkre hatósági engedélye). Előbbi esetben a Kúria a birói jogvédelmet megtagadta az előleget visszakövetelő felperestől azért, mivel a közerkölcsi felfogás nem türi meg azt, hogy a felperes visszakövetelhesse azt, amit az alperesnek összeköttetései felhasználásával leendő hatósági kijárásért, tehát nyilvánvalóan súlyos erkölcstelen cselekmény elkövetéséért jutalmul adott. (P. IV. 164/1922. sz. a. — K. J. 1922. nov.); utóbbi esetben, miként fentebb láttuk, a Kúria az ügyletet ugyan érvénytelennek mondja ki — esetleg turpis causa bilaterális miatt — de azért a másik fél kárára való gazdagodást nem türi. Dr. Beck Salamon «Visszaesés a turpis causa gyakorlatában» c, cikkében (K. J. 1922. nov. sz.) azon melegében támadást intézett a Kúria 164/1922. sz. Ítélete ellen, azt mondván, hogy a «bil óságnak nincs joga felbecsülni az ügyletek erkölcstelenségi fokát» s aszerint bifurkálni. — Mi azt hisszük, hogy dr. Beck oly ponton támadta a Kúria Ítélkezését, midőn ép ellenkezőleg minden szabadelvű felfogású jogász teljes elismerésére adott alkalmat. Mindnyájan jól tudjuk, hogy néha a hatósági engedély hiánya «anyagilag» véve sem az ügylet, sem az azt kötő fél morális voltának hiányát nem jelenti s hogy — miként a Kúria találóan kifejezi — ezek az ügyletek csupán «mellékkörülményeiknél fogva váltak a törvénybe vagy a közerkölcsiségbe ütközővé, vagy amelyeknek erkölcstelensége, alapjukra és tartalmukra tekintettel, nem annyira súlyos, hogy az alaptalan gazdagodás visszatérítése az igazságérzetet sértené.» — Ha tehát a Kúria a való élet ismeretében ily liberális álláspontra helyezkedik, mi ezt csak helyeselhetjük. További kérdés azután, hogy mit tartozik a másik fél visszaadni? A Kúria eddig hozott ítéletei egészen pontos iránytűt nem adnak kezünkbe. A Kúria nomenklatúrája szerint «a kapott vagyoni szolgáltatást» nem tarthatja