Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 5. szám - Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába. Budapest, 1923 [Könyvismertetés]

5. sz. KERESKEDELMI JOG 77 gyakorlása függővé téve van. Ekként a vételijogra vonatkozó szerződés lényegében halasztó feltételhez kötött adásvétel s ebben a vonatkozásban hatályba csak akkor lép, ha a kikötött feltétel teljesük Halasztó feltétel alatt kötött szerződés érvényének tárgyi kellékeit pedig nevezetesen a szolgáltatás lehetőségét a feltétel teljesülésének időpontja szerint kell megítélni. Ezt az általános magánjogi elvet tartalmazza a magyar polgári törvénykönyv törvénvjavaslata is a bizottsági szöveg 762. §-ában. Az általános magánjog egyik alaptétele, hogy lehetetlen szolgáltatásra senki sem kötelezhető (ad impossibilia nemo obligatur). A jogtudomány azonban a jogkövetkezmények szempontjából külömbséget tesz a szolgáltatás lehetősége alapján a szerződések között aszerint, amint a szolgáltatás tárgyilag (objektíve) azaz általában véve, mindenkire, vagy pedig csak egyénileg, a kötelezett személyével kapcsolatban és csak ő reá nézve (szubjektive) lehetetlen. És a szolgáltatás lehetetlensége miatt érvénytelennek csak azt a szerződést tekinti, amelynél a szolgáltatás objektíve lehetetlen, a szubjektív lehetetlenséget azonban, ha kezdettől fogva fennállott is, nem tartja alkalmasnak arra, hogy a szerződés érvényét megszüntesse. Ezzel szemben azonban ugy a jogrendszer, mint az élet követelményei szempontjából is helyesebb az a jogi álláspont, amely a lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződést semmisnek tekinti, még pedig nemcsak akkor, ha a szolgáltatás már eredetileg és általában lehetetlen, hanem abban az esetben is, ha az a kötelezett hibáján kivül — oly okból, amelyért ő nem felelős — utólag és csak a kötelezettre nézve vált lehetetlenné. Ez a jogi álláspont van kifejezve a magyar polgári törvénykönyv törvényjavaslatának bizottsági szövegében a 745. és 909. §-oknak első tételeiben is. Az adósra nézve lehetetlen szolgáltatás fogalmi körét a háború hatása alatt keletkezett törvénykezési gyakorlat kiterjesztette az olyan szerződésekre is, amelyeknél maga a szolgáltatás szó szerint vett értelmében tárgyilag vagy pedig egyénileg nem lehetetlen ugyan, de a kötelezettre lehetetlenné vált azáltal, hogy a gazdasági viszonyokban beállott változások, különösen pedig a pénz vásárló képességének (belső értékének) csökkenése és az egyes vagyontárgyak értékének emelkedése a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között az egyik szerződő fél előnyére és a másik hátrányára előre nem látott és előre nem is láthatott nagymérvű és aránytalan eltolódásokat idéztek elő. És ezen az alapon gazdasági lehetetlenülés okából az ujabb törvénykezési gyakorlat következetesen mentesiti az adóst a teljesítés kötelezettsége alól, sőt a kártérítés alól is, ha a teljesítés az adós hibája nélkül, tőle nem függő olyan okból vált gazdaságilag lehetetlenné, amelyért felelőssé nem tehető. Lényegében egyező indokolással gazdasági lehetetlenülést állapított meg a m. kir. Kúriának fentebb ismertetett két ítélete is azokban az esetekben, amelyek a peresfelek között még a háború kitörése előtt létesült vételijogi jogviszonyból folyóan felülvizsgálati kórelem folytán a m. kir. Kúria döntése alá kerültek. Eltérés a két Ítélet között csak a jogegységi döntésre okot adó elvi kérdésben volt. Amíg ugyanis a P. V. 449/17—1921. számú ítélet, elől ismertetett indokolása szerint a vételijog gyakorlását megengedhetőnek abban az esetben sem (ártotta, ha a jogosított fél a szerződéses vételár helyett felemelt vételárat szolgáltatna, addig a P. III. 716/31—1922. számú ítélet azt az álláspontot foglalta el, hogy a tulajdonost teljesítésre kellett volna kötelezni akkor, ha neki a jogosított a vételijog gyakorlásával egyidejűleg oly összeget ajánlott volna fel, vagy lett volna hajlandó szolgáltatni, amely az ingatlanok akkor fennállott értékének megfelelt és ha a tulajdonos ily összegű vételár ellenében is megtagadta volna a teljesítést. A fentebb előadottakból kitűnik, hogy a vételijogot megállapító szerződés akkor lép hatályba, amikor a jogosított a vételijogot gyakorolja és hogy az ilyen szerződésnél a szolgáltatás lehetőségét a teljesítés időpontja szerint kell megítélni. Annak a megítélésénél pedig, hogy a szolgáltatás lehetséges-e, a szerződés tartalmából kell kiindulni. És ha a szerződés tartalmának megfelelő szolgáltatás, a felek hibája nélkül, olyan okból, amelyért felelőssé nem tehetők, közülük bármelyikre lehetetlennek bizonyul, a szerződés tartalmától eltérő szolgáltatást nyújtani és elfogadni egyik szerződő fél sem tartozik s a felajánlott ilyen szolgáltatás ellenében teljesítésre bíróilag sem kötelezhető. Okszerű folyománya ez annak, hogy a vételijogi szerződés érvényesen csak ugy köthető, ha egyesíti magában az adásvételi szerződésnek öszszes alkotó elemeit, tehát egyebek közt annak a megállapítását is, hogy a vételijog a meghatározott időpontban minő vételár ellenében gyakorolható. Szükséges ennek a szabatos meghatározása avégből is, hogy a szolgáltatást birói uton lehessen kikényszeríteni abban az esetben, ha azt a tulajdonos alapos okok nélkül megtagadná. A birói döntésnél pedig csak azok a megállapodások szolgálhatnak zsinórmértékül, amelyek mellett magát a tulajdonos a teljesítésre kötelezte. Már ezekből is következik, hogy abban az esetben, ha a gazdasági lehetetlenülésnek a törvénykezési gyakorlatban meghatározott előfeltételei a vételijogi szerződés tartalmához képest fenforognak, a tulajdonos nem szorítható akarata ellenére arra, hogy a szerződéses vételár helyett elfogadja ellenszolgáltatásként azt az összeget, amelyet a vételijog gyakorlásának idejében az ingatlan értékéül a másik szerződő fél egyoldalúan, vagy pedig a szerződésen kivül álló harmadik személy (becsüs, szakértő) meghatározott. De nem kötelezhető erre a tulajdonos annálfogva sem, mert a lefolyt világháború és az ezt követő események a korábbi normális állapotot teljesen felborították, a gazdasági helyzetet és a forgalmi viszonyokat gyökeresen felforgatták s ezek körében olyan változásokat és átalakulásokat idéztek elő, aminőket előrelátni, sőt sejteni sem lehetett; a pénznek, mint általános ár- és értékmérőnek jelentőségét alaposan lerontották, vásárló erejét lényegesen csökkentették, értékét leszállították s emellett ingadazóvá és bizonytalanná tették; viszont az egyes vagyontárgyak értékét a pénzértékhez viszonyítva aránytalanul fokozták és különösen az ingatlanoknál ugrásszerűen és helyenként