Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 5. szám - Átértékelés

68 KERESKEDELMI JOG 5. sz. nara emelkedett. A mennyiség kérdése pedig minőségi különbségre nem vezethet. Ha az ajánlat nem lesz viszavonható, vagy hatálytalan a tíz koronás áremelkedés következtében: nem lesz visszavonható avagy hatálytalan száz akár ezer koronás emelkedés miatt sem. Az pedig, hogy 5, 10, 100, 1000 a különbözet az mindig mennyiségi különbség; ellenben, hogy egyszer visszavonható vagy hatálytalan az ajánlat máskor nem, az minőségi különbség. Ellenkezőleg áll a dolog. Az ajánlat ameddig kötelez, ugy kötelez, amint megtétetett, Ezt a fix tengelyt ne csavarjuk el, mert kátyúba esik a szekerünk. A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékeinek egyensúlyban tartására opció esetében, amikor a nagyobb időközben jelentősebb eltérések történhetnek az árértékekben s amit a judikatura elérni céloz a normák keretén belül — aminthogy azokon kivül nincs keresni valója — talán más ut is van, ha jól megkeressük. Nem talált azonban a helyes útra az a felfogás sem, amely az opcióban végleges szerződést — vagy amint a. jogegységi határozat mondja — halasztó feltételhez kötött adásvételt lát. (Befejező közlemény következik.) > Átértékelés. Irta: Dr. Reitzer Béla. Helyesen cselekszik ma a biró, ha óvatosan és jól megfogódzva halad előre a maga utján. Az igazságszolgáltatás erősen kiszélesedett területének minden pontjára a justitia homlokából kiáradó örök fénysugarak nem vetnek elég világosságot és csak az útvonal tengelyébe ragyognak bele, de a távolabbi pontokon sokszor homály borong s a továbbhaladás nem jár veszély nélkül. Könnyű az eltévedés, ha tul bátor a haladás. Humi serpit nimium tutus. Ebből sohasem lehet olyan baj, mint a túlságba vitt törtetésből. Épen ezért nincs igazuk azoknak, akik bíróságainkat és élükön a Kúriát azért támadják, mert a pénz elértéktelenedéséből keletkező jogkérdésekben még mindig bátortalanul mozog és nem mer szilárd elvi álláspontra helyezkedni. Minden esetre jellemző, ebben a szokatlanul nagy dimenzióban folyó vitában, hogy még abban is szétágazók a vélemények, vájjon a Kúria utóbbi időben hozott és a szaklapokban behatóan tárgyalt döntéseiben kifejezésre jut-e a. valorizálás elve vagy sem. Azon félhivatalos cáfolattal szemben, amely e lap folyó évi febr. 1-én megjelent számában (lásd dr. Gaár Vilmos kir. kúriai biró ur «A készpénzbeli tartozások és a pénz vásárlóerejének csökkenése») erősen tárta magát másfelől az a napi sajtóban is kifejezésre jutott felfogás, amely a szakirodalom részéről, főleg dr. Sebestyén. Samu ügyvéd urnák a Jogtudományi Közlöny utolsó három számában megjelent cikkeiben tükröződik vissza. Abban azonban egyetértenek a legszélsőbb álláspont képviselői is, hogy egyrészt a megoldandó kérdés emberfeletti nehézségeket rejt magában, másrészt pedig, hogy valami módon mégis változtatni kell a jelenlegi állapoton. Nem abban van a fő nehézség, hogy minő jogelv gyakorlati alkalmazásával lehetne az ártertékelés problémáját megoldani, hanem az elvi és egységes keresztülvitel romboló hatásainak megelőzésében és ellensúlyozásában. Nálunk, ahol oly nagy az Íratlan jogterület, de másutt is a biró mindig megtalálhatja azt a kategóriát, amelybe beutalhat ujabb jelenségeket. Épen a háborús gyakorlat szolgáltat számtalan példát arra, hogy ha nem is contra legem, de praeter legem tud a biró segiteni magán. Hogy csak a kereskedelmi jogból emiitsünk pár példát, elegendő a közlési kötelezettség, a jogérvényesítés kellő időben való nem gyakorlása, a vétel fogalmi módosítása stb. körül kifejlődött joggyakorlatra utalni. Egészen jól meg lehet indokolni elvileg a valorizálás álláspontját is, anélkül, hogy ujabb törvényalkotásról lenne szó, vagy hogy a meglévő jogszabályok sérelmet szenvednének. Épen abban látom azonban az eddigi vita legfőbb hibáját, hogy mindig csak erre a szempontra helyezte a súlyt és nem a gyakorlati keresztülvitel lehetőségére. Induljunk ki ugyanis abból, hogy igaza van annak az álláspontnak, mely a valorizálást jelöli meg az egyetlen helyes, igazságos és gazdaságilag indokolt Ítélkezésnek. Mikép valósítsuk meg ezt a gondolatot az egyes ügyletcsoportokban és ezeken belül az egyes esetekben. Nem kell ugyanis túlerőltetett meggondolás annak megállapításához, hogy az egyes gazdasági alany vagyonátértékelődési folyamata nem tartott lépést a pénz elértéktelenedés processusával. Azzal tehát, hogy mi az elértéktelenedett koronánkat egy fix ponthoz viszonyítva becsüljük fel, legyen ez a fix pont akár az arany, akár a buza, akár a zürichi jegyzés, nemcsak nem oldottuk meg gyakorlatilag a kérdést, de ép ugy eltávolodtunk vele az ellenkező pólus felé, mint amikor változatlan névérték szerint Ítélünk. Amint nincs két egyforma ember, ugy nincs két egyforma vagyon sem, amely ezeket a gazdasági válságokat, amelyek immár csaknem két lustrumon át kergetik egymást és üldöznek bennünket, egyformán állotta volna ki. Tekintsük a legszolidabb, vagy a leghazárdabb existencia sorsát, egyformán erre az eredményre fogunk jutni. Ha valaki javait készpénzben tartotta, persze a legrosszabbul járt. Ha értékpapírokba fektette, járhatott rosszul is, jól is, aszerint, amint a papírokat megválogatta, Ha áruba fektette, ugy az értékesítés időpontjától és módozataitól, az utánpótlás körülményeitől és a kon-