Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 3. szám - Uj irányok és uj kérdések a valutajogban [2. r.]

38 KERESKEDELMI JOG 3. sz. legtöbb esetben (az u. n. «személyi hitelnél is») elsősorban nem személyi, hanem tárgyi alapokra épit (szigorú végrehajtási jog, kezesség, zálog, kötbér, az adós ellenőrzése stb.), habár kétségtelen, hogy a hitelnyújtást az adós személyi kvalitásai is döntően befolyásolhatják, (1. részletesebben: Kuncz Ö. Ker. és váltójog vázlata II. R. 47. §. I. .1). Az adós oldaláról' nézve a hitelt, azt az adós igen értékes személyes tulajdonságának, a személyiségi joggal védett értékének mondhatjuk («geldwertes Besitztum»), amely arra képesíti őt, hogy javakhoz jusson már a jelenben is annak ellenében, ha arra vállal kötelezettséget, hogy a kapott javakat a jövőben vissza fogja fizetni («Credit consists in the ability to secure somé present benefit under an agreement that the return therefor shall be postponed to somé future day, — as the ability to borrow money or obtain goods or services to be paid for thereafter», Ifuffcut). Ez a képesség, amely quasi az adós vagyonának egy része, részesül a 13. §ban szabályozott oltalomban. b) A «jóhirnév» (good-will, achalandage) még konkrétebb, mert gyakrabban értékelt, «jószága» a vállalkozónak, mint a hitel. Többet tartalmaz, mint amennyit mond. Mert * nemcsak azt jelenti, hogy a vásárló közönség jó véleménnyel van a vállalat felől, hanem azt is, hogy a' vállalatnak biztosított vevőköre (klientélája) van («The good will of a business is the good opinion of customers concerning the business and the probability that they will continue to patronize it. It is valuable asiset and may be sold with a business», Huffcut). Hogy a jóhirnév menynyire" reális érték, azt mi sem bizonyitja csattanóbban mint az a körülmény, hogy az «üzlet» tárgyi értelemben csupán a biztositott vásárlókörből is állhat, amely a dologi forgalomnak is ép ugy lehet tárgya, mint bármely más értékes jószág (1. részletesebben Kuncz Ö. Ker. és váltójog vázlata I. R. 7. §. I. ad 1.). A 13. §. azzal, hogy a hitel mellett a jóhirnevet is oltalomba vette, igen szerencsés módon ragadta meg a befeketitésnek azokat az eseteit, amelyek par excellence a tisztességtélen verseny eszközeiként burjánzottak fel. A t. v.-nek célja és eredménye u. i. a vásárlókör elvonása. Ezt a célt sokkal inkább elérem, ha versenytársam jóhirnevét (amelyben a «biztositott vásárlókör)) is benne van) teszem tönkre, mint ha csupán hitelképességét csökkentem. Hitelre u. i. a kereskedőnek elsősorban bevásárlásai végett van szüksége. A hitelrontás tehát nem a t. v.-el célozott eredményt (a vásárlókör elvonását), hanem azt idézi elő, hogy nehezebbé válik az áruk beszerzése. Ezzel szemben a jóhirnév megtámadása az áruk eladását, elhelyezését nehezíti meg; tehát teljesen a t. v. sajátos támadási felületén mozog. (Befejező közlemény következik.) Uj irányok és uj kérdések á yalutajogban. (Befejezés.*) Irta: Dr. Szenté Lajos ügyvéd. Mielőtt a mult cikkemben foglalt kérdések folytatására rátérnék, néhány szóval vissza kell térnem azon múltkori megállapitásomra, hogy a Kúriának két Ítélete, melyekre a mult cikkemben hivatkoztam, a valutatartozások tekintetében irányváltozást jelent, amennyiben ez Ítéletekből kivehetőleg a Kúria a valutaromlásból eredő kárt az adósra akarja áthárítani, amely a valorizációval egyértelmű. Hogy nemcsak én, hanem mások is igy fogták fel a Kúria eme két Ítéletében kimondott megállapításokat, arra nézve elég a különböző jogi folyóiratokban megjelent ismertetésekre és cikkekre hivatkoznom. Tehát nem érhet a vád, hogy rosszul olvastam az Ítéleteket, Az lehet, hogy a Kúria nem akarta ezen élvet kimondani, azonban a látszat minden esetre emellett szól. Illetékes oldalról azonban a Kúriának imputált ezen irányváltoztatást megcáfolják, amire nézve elégséges dr. Gaár Vilmos kúriai bíró urnák jelen számunkban közölt cikkére (A készpénztartozások és a pénz vásárló erejének csökkenése), továbbá a mult számunkban közölt Szemlében hivatkozott közleményre utalni. Miután én csupán le akartam szögezni a Kúriának ezen Ítéleteit, azzal tovább nem foglalkozom. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Kúriának P. IV. 1636/922. sz. Ítélete (közölve mult számunkban) azon szempontból is, hogy kimondja, miszerint a K. T. 324. §-a csupán a kölcsön és ehhez hasonló jogcimen alapidő tartozásokra nyerhet alkalmazást. Vagyis a Kúria a pénztartozások teljesítése helye tekintetében még tovább ment, mint ameddig" a Valutatartozások fizetése c. tanulmányomban (8. old.) én elmenni bátorkodtam, amennyiben a Kúria a perrendi illetékesség szempontjából eddig alkalmazott azt az elvet, hogy a K. T. 324. §-a, mint illetékességet megállapító teljesítési hely csak a kölcsön és ehhez hasonló jogcimen alapuló tartozásokra alkalmazandó, anyagi jogi szempontból, vagyis az alkalmazandó valutára nézve is irányadóul fogadta el és visszatért ama régi, tanulmányomban hivatkozott esetekre, amelyek szerint a vételár mint nem pénzbeli tartozás fizetési helye a K. T. 322. §-a szerint a kötelezett lak-, illetve telephelye. Nem akarok annak bírálatába bocsátkozni, hogy e szempontból mennyiben elég a Kúriának ez a megállapítása; csak azt akarom leszögezni, hogy egy évvel ezelőtt elfoglalt s akkor hihetetlennek hangzó álláspontom még se volt oly önkényes, mint sokan állították. A * Lásd a cikk első részét a Kereskedelmi Jog januári számában.