Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 2. szám - A biztosító magánvállalatok hatályosabb állami felügyeletéről

20 KERESKEDELMI JOG 2. sz. ha ily módon az intézkedés tárgyi helyessége inkább lenne biztositható. Ám alig lehet kétségbe vonni, hogy a felügyelő hatóságtól állandóan alkalmazott szakközegek a tárgyi megítélés helyessége szempontjából több garanciát nyújtanak, mint a bíróságtól esetenként meghallgatott szakértők. A felügyelő hatóságot megillető hatáskörnek érintett exorbitáns jellege azonban nem jelenti e hatáskör korlátlanságát, mert a R. megállapítja a felügyelő hatóságtól tehető fontosabb intézkedéseknek körét, valamint ezek tényállási előfeltételeit s igy nem ad a felügyelő hatóságnak oly korlátlan diszkrecionárius jogot, mint pl. a svájci törvény, amely a felügyelő hatóságot egész általánosságban feljogosítja minden intézkedésre, amelyet közérdekből vagy a biztosítottak érdekében szükségesnek tart, (9. cikk.) Továbbá a felügyelő hatóságot illető hatáskörnek esetleges túltengéséből előállható -veszélyt . lényegesen csökkenti az is, hogy az uj szabályozás a hatóságnak fontosabb határozai ellen panaszjogot biztosit a közigazgatási bírósághoz. Ami a panasz elbírálásának a közigazgatási bíróságra bízását illeti, bár abból a szempontból, hogy az állam hatóságainak és egyes közegeinek intézkedései és ténykedése folytán az egyesen elkövetett állítólagos jogserelem fennállásának megállapítására és orvoslására a közigazgatási bíróságnak van alkotmányszerü jogköre, az érintett rendelkezés nem kifogásolható is, mégis ugy vélem, hogy ez a megoldás a gyakorlati követelményeket nem minden tekintetben elégíti ki. A szóbanlevő panaszok elbírálását illetően ugyanis két elvnek kell irányadónak lennie: a gyorsaságnak és a szakszerűségnek. Az ily természetű panaszok gyors, késedelem nélküli elintézést igényelnek azért, mert a biztosító vállalat üzleti hírneve már azzal is csorbát szenved, hogy a felügyelő hatóság ellene kényszerítő rendszabályt alkalmaz, de teljesen aláásná, sőt lehetetlenné tenné a vállalat működését, ha a panasz elbírálása hosszú ideig húzódnék. Már pedig figyelembe véve egyfelől azt, hogy a közigazgatási bírói eljárás természete magával hozza a lassúbb és a formákhoz inkább ragaszkodó ügyintézést, másfelől tekintve azt, hogy az uj pénzügyi törvények• kel kapcsolatban felmerülő vitás kérdések elbírálása a közigazgatási bíróságra jelentékeny munkaterhét ró, alig tételezhető fel, hogy a szóbanlevő panaszoknak gyors elintézése a közigazgatási bíróság által biztositható lenne. De a szakszerűséget sem látom a közigazgatási bíróságnál teljesen biztosítottnak, minthogy a biztosítás jogi' vitás ügyek tudvalevően a kir. Kúria elbírálása alá kerülnek, míg a közigazgatási bíróságnak fennálló jogunk szerint eddig nem volt alkalma biztositási ügyekkel foglalkozni. A szóbanlevő panaszok elbírálásának a kir. Kúriára bízását nemcsak az indokolta volna, hogy itt a biztositási ügyekben járatos itélőbirák inkább állanak rendelkezésre, hanem az is, hogy ebben az esetben a Kúria tanácsának ülnökökkel kiegészitését s ezzel legfőbb bíróságaink szervezetének ülnökökkel nem kívánatos kiegészitését mellőzni lehetett volna, minthogy a kir. Kúria tanácsának külön törvényi rendelkezés nélkül is módjában lett volna szükség esetében szakértők meghallgatását elrendelni. Jóllehet a biztositási ügy közjogi részének szóbanlevő szabályozását a fentiek szerint magam is időszerűnek, sőt szükségesnek tartom, nem mulaszthatom el annak hangsúlyozását, hogy a biztositási jog magánjogi részének, vagyis a szerződési jognak szabályozása ép oly sürgős, sőt talán még sürgősebb, nemcsak azért, mert mindaddig, amig a biztosítás magánjogi része kodifikálva nincs, teljesen rendezett viszonyok a legkitűnőbb felügyeleti törvény mellett sem állhatnak be a biztositási üzlet terén, hanem azért is, mert elfogulatlan bírálat alapján meg kell állapítani, hogy mig egyfelől hazai biztosító társaságaink — nem tekintve egyes szórványos eseteket — nem szolgáltattak okot alaposabb panaszra, addig másfelől a K. T.-ben a biztositási szerződési jogot illetően megállapított rendelkezéseknek hiányai és fogyatékosságai napról - napra tapasztalhatók ós e hiányokat s fogyatékosságokat csupán bíróságainknak, különösen pedig a kir. Kúriának bölcsen megalapozott gyakorlata volt képes ugy-ahogy enyhíteni. Hogy a biztositási magánjog szabályozása nagyon sürgős, mutatja az is, hogy a szóbanlevő uj szabályozás is, bár csupán a biztositási ügy közjogi részének szabályozását tűzte feladatul maga elé, mégsem térhetett ki a biztositási ügy magánjogi részét illető némely kérdés szabályozása elől, így pl. az életbiztosításnál a díjfizetés elmulasztásával kapcsolatban felmerült kérdések (kötvény-visszavásárlás, a biztosítás leszállítása) szabályozása, továbbá életbiztosító vállalat csődje esetében a biztosítottak jogállásának rendezése elől. Tekintve ezt, de másfelől azt is, hogy a K. T. általános revíziójának befejezésére a közeljövőben aligha lehet számítani, szükséges lett volna, nézetünk szerint már ez alkalommal tüzetesen szabályozni különösen két kérdést, melyeknek mindegyike rendszerileg is beillett volna az uj szabályozás anyagába, t i. a kölcsönös biztosító társaságoknak, továbbá a biztositási ügynököknek kérdését. A rendelkezésre álló tér nem engedi meg, hogy az uj szabályozást részleteiben is tüzetesen méltassuk; ezért csak azokra a főbb eltérésekre kívánunk még rámutatni, amelyeket e szabályozás szemben a néptörvénnyel felmutat.