Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 11. szám - Az alkalmi egyesülések társulati adója

142 11. 82. azt, amiföl az elesett, mert a kijelölt személy nem teljesített. Ennek a jogi helyzetnek most már nevezetes következménye van a pénz elértéktelenedésének szempontjából. Az elfogadó, aki Párisban tartozott fizetni 1537 francia frankot, nem fizetett, a váltóbirtokos tehát követelheti, hogy a forgató- állítsa helyre a felborított jogi egyensúlyt és honorálja be nem váltott igéretét, hogy az elfogadó fizetni fog. Vagyis más szóval a forgató azt tartozik a váltóbirtokosnak megtéríteni, amitől ez a nemfizetés folytán elesett. Már itt is megállapíthatjuk, hogy az igy fundált igényre semmiféle átszámítási módszer befolyással nem lehet. A V. T. 50. §-a a jelzett igényeket az ott felsorolt, tételekre szorítja, de legkevésbé sem enged arra következtetni, hogy ezen korlátozás a teljes jóvátétel alapgondolatát csorbíthatná. A megállapított jogi cél eszköze — még pedig a váltóbirtokos érdekében statuált eszköze — az az intézkedés, hogy a követelhető összegek oly esetben, midőn a visszkeresett a fizetés helyétől különböző helyen lakik, azon középváltóárfolyam szerint számitandók, mellyel a fizetés helyéről a visszkereset lakhelyére intézvényezett látra szóló váltók bírnak. Rációja ennek pedig az, hogy a váltóbirtokos megkapja mindazt, amit kapott volna, ha a kijelölt személy a fizetés helyén megfelelt volna kötelezettségének. Ez a látra szóló váltó képzeleti, mérvadó árfolyam és kívánságra, is csak ez igazolandó. De emellett a váltóbirtokos attól sincs elzárva, hogy tényleg látra szóló váltóval bekivánja mindazt, ami őt az előadottak szerint a törvény korlátain belül megilleti. Furcsa utjai vannak a jogi dialektikának, mikor lehetségessé válik, hogy visszájára fordulnak a jog érvényesítésére felállított védvek és a helyzet oda fordittatik, hogy éppen az rontja le a jogot, ami amiatt biztosítására volt szánva. Ha ugyanis helyt foghatna az átszámítás olyképpen, hogy a francia frankból rossz korona válik, akkor a V. T. 50. §-ával annak ellenkezőjét lehetne elérni, mint aminek be kellett volna, következnie. A váltóbirtokos éppen a V. T. 50. §-ának alkalmazása által elesnék követelésétől. És beállna az az abszurd helyzet, hogy a forgató ex lege annak egy eltörpülő részével tartoznék, amivel az elfogadó tartozott. Ez az eredmény pedig ugy áll elő, hogy a Kúria a visszkereseti szabályok körébe bevonja a V. T. 37. §-át. Ami pedig egy szembeötlően hibás felfogás eredménye. A váltótörvény 37. §-a ugyanis az effektív kikötött .váltóösszeg fizetésére vonatkozó szabályt tartalmaz, mig a visszkereseti összeg nem váltóösszeg, hanem az igért fizetés értéke. (Plósz 415. h) Annak eldöntése végett, hogy a visszkereset a lakhelyén folyamatban levő pénznemben fizethet, a V. T. 37. §-ára nincs szükség. De a Kúria nem is ez okból, hanem azért hivatkozik e szakaszra, hogy e fizetési napot megelőzően utolszor jegyzett középárfolyammal operálhasson, értvén természetesen a fizetési nap alatt a lejáratot. E gyakorlattal szemben már több izben kifejtettem eltérő álláspontomat. De ennek ujabb tárgyalására itt annál kevésbé lehet szükség, mivel a Kúria most egészen uj vonatkozásban szerepelteti a V. T. 37. §-át, A korona-korona elmélet érdekében most már össze lesz forrasztva a 37. §. az 50. §-sal. A Kúria az 50. §-ból az u. n. közvetett árfolyamszámitást belekeveri az 50. §-ba, az 50. §-ból pedig a látra szóló középárfolyam mellé elhelyezi a pénznemnek a fizetési napot megelőzően jegyzett középárfolyamát. Ebből a keverékből azután előáll az a szép eredmény, hogy eltűnt az ígért fizetés értéke és helyébe lép a frankokat jelképező korona-korona. Még csak azt kívánjuk fejtegetéseink befejezéséül kiemelni, hogy a megbeszélt határozat azon dogmatikus kijelentése, hogy alperesre nézve a teljesítés helyéül azért tekintendő annak keresk. telepe, mert a forgatmány keltezve nincs, egy nagyon is vitás konroverziát végez ki rövid utón. Mi az ellenkező nézeten voltunk mindig. (A váltótörvény magyarázata 98. 1.) Ugyancsak ellenkező nézetet vall Grünhut (Lehrbuch des Wechselrechts 356. 1.). A R. O. H. (XXIII. k. 6—8. 1.) pedig kifejti, hogy a visszkereső ÍV visszkeresetiét az elmaradt fizetés értékének megtérítése végett felkeresni köteles. «Er hat sich deshalb an den Ort zu wenden, wo der Regresspflichtige regelmássig zu treffen ist, d. i. an den Ort seiner Handelsniederlassung oder in derén Ermangelung an seinen Wohnort, wenn nicht ím Wechsel ein anderer Ort vorgeschrieben ist, an Avelchem die Regresssumme bezahlt werden soll.» Kritikánk által csak azt kívántuk elérni, hogy adandó alkalommal ez a nehéz váltójogi matéria behatóbb megfontolás tárgyává tétessék. Az alkalmi egyesülések társulati adója. Irta: Dr. Nádas László ügyvéd, ny. pénzügyminiszteri tanácsos. Dr. Cukor Gábornak az alkalmi egyesülések társulati adójáról irt és ezen lap f. é. október hó 1-én megjelent számában közzétett igen érdekes és becses cikkét követőleg látott napvilágot a társulati adó végrehajtási utasítása. Egyes, az alkalmi egyesülésekre vonatkozó homályos rendelkezések a most megjelent végrehajtási utasításban sem nyertek