Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 7-8. szám - A sztrájkjog és a gazdasági szakszervezet szabályozását célzó törvényjavaslatot ...

104 KERESKEDELMI JOG 7—8. ez. Hogy ezt a célt el is fogja érni, az igen kérdéses, ha kihatását közelebbről tesszük vizsgálat , tárgyává. Ez a tőkeemelés lényegesen más, mint a részvénytársaság tőkeemelése. Itt u. i. a szövetkezet saját tagjaitól kér ujabb áldozatot és nem a tőkepénzesek és játékosok tömegéhez fordul. A tagot akarata ellenére ujabb áldozatra kényszeríteni nem lehet; mert ha nem akarja magát alávetni a többség határozatának, egyszerűen kilép a szőve!kezeiből. Viszont, ha akarja a szövetkezetet támogatni, ezt megteheti üzletrészemelés nélkül is akként, hogy ujabb üzletrészeket jegyez. Tegyük fel, hogy a szövetkezetnek 30,000 tagja van. A közgyűlésen — amint az szokásos — megjelenik 100 tag, akik közül 75 a tőkeemelésre szavaz. Mi történik akkor, lia a távollevő tagtömeg kilép inkább a szövetkezetből, mintsem az uj áldozatot, amelyre képtelen (hiszen a kis exisztenciák tömörüléséről van itt szó), meghozza? És ez nem is olyan akadémikus elképzelés; mert a mai időkben senkitől sem lehet várni, hogy 5%-os évi kamatra (limitált osztalékra) tekintélyesebb összegeket kössön hosszú időre le. Az viszont igaz, hogy a Kt. 237. §-a folytán fennáll az az indirekt kényszer, amely a tagot arra készteti, hogy a szövetkezetben, esetleg ujabb áldozatok árán is, benmaradjon. Ö u. i. kilépés esetében a szövetkezet tartaléktőkéjére és más vagyonára igényt nem tarthat, hanem kénytelen megelégedni a kiválás évéről szóló zárszámadás szerint neki jutó üzletrésszel. Ez az indirekt kényszer azonban 1. a fizetőképtelen tagot nem fogja fizetőképessé tenni; 2. elveszti hatékonyságát, ha az emelés nagyobb méretű lesz, vagy 3. a birói gyakorlat itt is érvényesiti —• a valorizációt! Mindezek a rövid reflexiók is elégségesek annak megállapítására, hogy a törvényhozó bölcsessége nem tudta megtalálni azt a csodaszert, amely a szövetkezeteknek a mai időkben jelentékenyen megnövekedett tőkeszükségletét azzal a könnyedséggel elégítené ki, miként azt a részvénytársaság tőkeemelései teszik. A tőkés étvágyát felkeltő szindikátusi nyereség, elővételi jog és tőzsdei játék a szövetkezetnek ezután sem fog rendelkezésére állani és igy a szövetkezeteket ezután is hűségesen fogja követni a tőkeszerzés sötét gondja. (Kö.) A sztrájkjog és a gazdasági szakszervezet szabályozását célzó törvényjavaslatot terjesztett be a kereskedelemügyi miniszter ur a nemzetgyűléshez. A törvényjavaslat az első komoly - lépés akar lenni a kormány által kitűzött szociálpolitikai programm megvalósítására. A sztrájkjog szabályozásai az a vezető gondolat hatja át, hogy a munkaszabadságot korlátozni csakis indokolt esetekben lehet. A munkavállalótól épp ugy nem szabad elvenni azt az ultima ratiot, hogy gazdasági helyzetének javítása érdekében a munkabeszüntetés fegyveréhez nyúljon, amint a munkaadónak sem lehet' megtiltani, hogy az indokolatlan követelésekkel szemben az üzemkorlátozás vaery — beszüntetés szomorú eszközével védekezzék. A javaslat ezeknél a végtelenül fontos, mert az egész gazdasági életre kiható, kérdéseknél a beavatkozásnak csupán két irányát érvényesiti. Egyrészről a vegyes döntőbiróságok szervezésével módot ad arra, hogy a munka- és üzembeszüntetés a bérharcok esetében a lehetőséghez képest elimináltassék, másrészről intézményesen gondoskodik arról, hogy a bérharcnak ezek a radikális eszközei a közérdeket ne sérthessék. Ami az u. n. gazdasági szakvyijexületek tekintetében, tervbevett szabályozás gerincét illeti, a javaslat egységesen kezeli mind a munkavállalóknak, mind pedig a munkaadóknak gazdasági tömörülését. Az ellen, hogy a gazdasági szakegyesület politikával foglalkozzék, akként vél védekezni, hogy egyrészről megtiltja^ a politikai kérdésekkel foglalkozást, másrészről ezeket az egyesületeket is a közigazgatási hatóságok intenzív ellenőrzése alá veti. A javaslat részleteinek kritikai boncolásával később szándékozunk foglalkozni. Válasz. Dr. Szenté Lajos a mult évi hiteljogi indikatura ismertetése közben említést tett a Kúria J 64/1922. határozatáról, amely ellen «Dr. Beck Salamon azon melegében támadást intézett» — és védelmébe veszi a Kúria álláspontját. Az idő távolságától, nem dr. Szenté ellenérveitől «lehűtve», ma is a régi álláspontot vallom, hogy dr. Szenté e kérdést újonnan «fölmelegitette». Talán nem lesz ártalmas a helyes vélemény kialakulására, ha dr. Szenté megjegyzéseinek alkalmából néhány rövid mondatban visszatérek a témára. 1. En a Kúria gyakorlatában visszaesést láttam. A korábbi ítéletek, amelyekben a Kúria turpis causa esetén a visszakövetelési igényt megállapította, olyan ügyekben keltek, amelyek mondjuk <anellékes okokból» váltak erkölcstelenné, de a vonatkozó ítéletek indokolásában nem találunk utalást arra, hogy a visszakövetelési igény csupán a turpis causa bizonyos fajtájú esetén foghat helyt, hanem különböztetés nélkül mondották ki, hogy a viszonkövetelésnek helye lehet. Ezen ítéletekkel szemben az általam bírálat tárgyává tett ítélet a Kúria előző ítéleteit ugy tünteti fel, mintha a visszakövetelési igény már ott is csak az esetek egy bizonyos nemére lett volna korlátolva. A Kúria ezen határoza.ta azonban valóságban megszorította az ujabb judikaturának a visszakövetelést megengedő irányát, noha az ítélet ugy tünteti fel a helyzetet, mintha az előző ítéletek homogén folytatása volna. Ez ténybelileg helytelen, jogilag pe-' dig — legalább is az én véleményem szerint — nem célszerű. 2. A visszakövetelési igény elvi megengedettségével a Kúria átmenetet teremtett a polg. törvk. javaslata felé. A Javaslat 1510. §. 2. bekezdése ugyancsak elvként mondja ki a bilaterális turpido esetén a visszakövetelési igényt, azzal a megszorítással, hogy a visszaitélés az eset körülményeinek figyelembevételével a méltányosság szerint történik. Ez a megszorítás helyeselhető, a Kúria bifurkáló rendszere ezzel szemben merevnek fog bizonyulni és útjában fog állani a visszakövetelési igény megítélésének olyan esetben is, amikor a méltányosság megkívánná a visszakövetelést. A 164/1922. számú Ítélet is a méltányosság szerint a visszakövetelési igénynek — legalább is nézetem szerint — helyt kellett volna adni. (Arról volt az ügyben szó, hogy valaki nagyobb mennyiségű cukor kiutalása körüli közbenjárásáért pénzt kapott, de a cukor kiutalását meg nem szerezte. A per az adott összeg visszatérítésére irányult, amit a Kúria elutasított.) 3. Mindenesetre igy ismerve fel a judikatura alakulását, a leggyöngébb érv, amivel