Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 6. szám - A középiskolai jogi oktatás bevezetését ...

a sz. KERESKEDELMI JOG 91 nem válogató kapzsiság fékentartásáról gondoskodni soha olyan időszerű nem volt, mint most. Ugyanezt mondhatjuk az emiitett célt szolgáló, a tisztességtelen verseny leküzdésére szolgáló törvényről is, s végül ugyanezzel a helyesléssel fogadjuk jogirodalmunknak azokat a termékeit is, amelyek célja, hogy az uj törvénynek a gyakorlatba való átültetését, a helyes és méltányos iudikatura kifejlődését elősegitsék. Meszlényi kommentárja egyik figyelemre méltó terméke ennek az igyekezetnek, amely az uj törvény hetüje és az élet eseményei között gyors és helyes kapcsolat létesítésére törekszik. A gyorsaság, amellyel a terjedelmes magyarázat, a törvény megjelenését követte, nem ment az alaposság rovására. Sőt, a munkát haszonnal fargathatják azok is, akik a tisztességtelen versenynek prohlémáival foglalkozó Ítélőtáblai, kúriai, szabadalami bírósági gyakorlatot és az ezek alapján kikristályosodott alapelveket nem ismerik. Ennek kell tulajdonitani, hogy a szerző kiterjeszkedett külföldi bíróságok 60—70 év előtti határozataira, amelyeknek bizony sok esetben már csupán jogtörténeti értékük van. (18. old. Trib. comm. Seine 1854. stb.) Egyenesen kifogásolnunk kell azonban ezt a módszert, ha a szerző reá nem mutat, hogy a por leple alól felkutatott határozatokat az ujabb irányadó joggyakorlat megdöntötte, így a Gour de Cassation 1880. évi határozata szerint a «Drap de france» megjelölés tekintetében az illető áru minden francia gyárosa sértettként léphet fel, ha az illető vidékhez nem tartozó iparos használ a vidékre utaló elnevezést. (24 old.) Ezzel szemben: állandó ujabb gyakorlat, amire azonban a szerző nem utal, hogy az egyszerű és általános helymegjelölés, ha nem is felel meg a valóságnak, tisztességtelen verseny fogalmát ki nem meriti. Aligha adná azt a tanácsot a szerző pld. szegedi papucskészitő ügyfelének, hogy lépjen fel sértettként ama budapesti szaktársával szemben, aki műhelye kirakatában saját készítményeit, mint szegedi papucsokat árusítja. Ami egyébként a külföldi birói határozatok közlését illeti, a munka előnyére szolgált volna, ha kevesebb határozatot, de részletesebben reprodukált volna. A néhány szóban sűrített elvi döntés, az előzmények ismerete nélkül nemcsakhogy alapos tájékozódást nem ad, hanem éppen félreértésekre nyújt alkalmat. Példa erre, többek között a 25. oldalon, a következő: «A rokonszolgáltatás fogalmához tartozik minden olyan szolgáltatás, amelyet a sértés kelendőségében érint (pld. orvosságra vonatkozó hirdetésnél az orvos is, akinek praxisát az hátrányosan befolyásolja: RG. 1913. febr. 20. W. XII. 476).» Ilyen hivatkozások kétségtelenül nehezen használhatók, hacsak szerző kommentárját nem a szakemberek kicsiny csoportja számára kívánja korlátozni. Szokatlan továbbá, hogy szerző eltér attól az internacionális szokástól, hogy a felhasznált forrásmunkákra, kommentárokra és más anyaggyüjteményekre hivatkozzék. A tudományos munkának egyik nagy érdeme az, hogy feldolgozott egy bizonyos anyagot, amelyet a későbbi kutatók már felhasználhatnak, így igen természetes, hogy a szerző sem maga kereste össze a világ összes törvénygyűjteményeiből, folyóirataiból és jogesettáraiból évtizedekre visszamenően a vonatkozó határozatokat, ezzel szemben azonban az udvariasság követelj, hogy megnevezzük a szerzőt, akinek anyaggyűjtését felhasználtuk. Ez egyébként nem csupán udvariassági aktus, hanem utbaigazitás azok számára, akik az érintett kérdések irodalmával közelebbről óhajtanának megismerkedni. Mindezek a megjegyzések természetesen csupán kevésbé jelentékeny szempontokra vonatkoznak, ami legjobb bizonyítéka annak, hogy lényegbevágó kifogást a munka alapossága, megbízhatósága és hasznavehetősége ellen nem emelhetünk. Noha nem is értünk mindenben egyet szerző tudományos felfogásával (különösen büntetőjogi vonatkozásokban), azonban e kérdések egy rövid bírálat kapcsán meg nem vitathatók. Szerző a törvény kritizálásától tartózkodik: noha kifogásra akadna ok. Erre sem kívánunk most kiterjeszkedni. Csupán utalunk arra, hogy már a törvény fogalmazása is fogyatékos (pld. előző bekezdésbe ütköző magatartás felől rendelkezik az 1. §. stb.). Az indokolás vonatkozó részeinek reprodukálása a rendelkezések célját és természetét igen hasznavehetően világítják meg. A munka külalakja, nyomdai kiállítása hozzájárul ahhoz, hogy megérdemelt közkedveltségét emelje, olvasóinak számát szaporítsa. Dr. Auer György. Jelentés a Tébe 1919—1922. évi működéséről. Hogy a Tébe mily előkelő helyet foglal közgazdasági életünkben, az közismert tény. Ezen nagy jelentőségnek felel meg a Tébe összevont jelentése, mely jólesően Ízléses könyvalakban jelent meg, s amelynek belső tartalma Dr. Sichermann Bernát udv. tanácsos, h. igazgató kiváló tollát dicséri. A jelentés — miként a bevezetés is rámutat — megrögzíti gazdasági történetünk számára azon nehéz küzdelmek emlékét, melyeket a bankok az összeomlást követő években folytatni kényszerültek és felsorolja azon nagyértékü tevékenységek egész sorozatát, melyet a Tébe — s annak képviseletében elsősorban Dr. Sichermann és a jobb sorsra érdemes Hegedűs Lóránt, mint a Tébe igazgatója — a békeszerződés pénzügyi része, a valutáris kérdések, adó és illetékügyek, jelzálogos kérdések, stb. körül az elmúlt évek folyamán végeztek. A biztosítási felügyeleti törvény, magyarázattal ellátta: Dr. Kutast Elemér. A biztositástudományi könyvtár I. kötete. Révai Testvérek kiadása.