Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 6. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk uj hajtásai

88 KERESKEDELMI JOG 6. sz. megkereste az 0. G. H.-t, hogy teljes ülésben döntsön a következő kérdések fölött: «1. amennyiben a pénztartozás a lejárat napján ki nem fizettetik, van-e joga a hitelezőnek a törvényes késedelmi kamatot meghaladó kártérítésre? — 2. ezen igény csak vétkesség esetén áll-e fenn. vagy tekintet nélkül a vétkességre? — 3. a hitelezőnek kell-e a vétkességet bizonyítani, vagy az adósnak az ő vétlenségét? — 4. joga van-e különösen a hitelezőnek azon összeg megtérítésére, amely összeggel a pénz a lejárat óta csökkent: jár-e neki ezen megtérítés egyáltalában (absztrakt kár), vagy csak amennyiben tényleg kárt szenvedett (konkrét kár)? 5. fennáll-e ezen igény az ált. polg. tvkv. vagy csak a kereskedelmi tv. szerint?» Az 0. G. H. ezen kérdésekre a következő választ adta: I. A lejárt és ki nem fizetett pénztartozás hitelezőjének a kereskedelmi jog szerint igénye van a törvényes késedelmi kamatot meghaladó azon valóságos kár és elmaradt haszon megtérítésére, mely a késedelmes adós mulasztásából származott. (Art. 283. Hgb., § 1295 ABGB.) — A késedelmes adóst, aki azt adja elő, hogy szerződési vagy törvényes kötelességének teljesítésében hibáján kivül volt akadályozva, terheli a bizonyítás. (§ 1298. ABGB.) II. A magánjog szerint a hitelezőnek csupán az adósnak a hitelező által bizonyítandó dolusa (böse Absicht) vagy feltűnő gondatlansága (auffállige Sorglosigkeit)(§ 1324. ABGB.) s különösen húzásra irányuló pervitele esetén áll fenn ez az igénye. III. Pénzszolgáltatásra irányuló követelésnél a hitelezőt a pénz vásárló erejének csökkenése folytán kártérítési igény (absztrakt kár) nem illeti meg, kártérítés csak az egyes eset különös tényálladéka alapján (valóságos kár) jár* Mindenestre különös véletlen, hogy az 0. G. H., mely eddig következetesen a valorizálás elvét követte s mely ugy az orvosi, mint az ügyvédi dijat — késedelem esetén — valorizálva állapította meg s amely nem törődve az osztrák korona még nagyob lerongyolódásával, valutaperekben a HGB. Art. 336-ával szemben, mely külföldi pénznemre szóló pénztartozásoknál a lejárati napon való átszámítási irja elő, a tényleges fizetési napon való átszámítást követi, éppen most. midőn Kúriánk — talán éppen az osztrák példán fölbuzdulva — maga is valorizálni kezd. fordít egyet az eddigi gyakorlaton és visszavonul a szigorúan körülhatárolt kártérítés sáncai közé. -De hát: Ausztria mindig a meglepetések országa volt s ezen arcában mutatkozott be itt is. Azonban ha a határozat indokolását olvassuk, akkor még sem vádolhatjuk az 0. G. * L. Mitteilungen des Verbandes Oesterr. Bankén und Bankiers. Rechtsprechung. 7. Mai 1923. Nr. 7. H.-ot következetlenséggel, mert az 0. G. H. az eddigi valutajogi gyakorlatban abból a fikcióból indult ki, hogy — tekintet nélkül az osztrák koronának nagy értéktelenedésére — az osztrák korona ma is osztrák korona, mely ma is törvényes fizetési eszköz. Az indokolás ezen álláspontját így foglalja össze: «1. Ein abstrakter Schaden bei der gesetzlichen Landeswáhrung nicht möglich ist, weil 2. die Geldentwertung an sich für den Geldgláubiger keinen Schaden ím Rechtssinne begründet und weil 3. die gesetzliche Kaufkraft der Landeswáhrung öffenrechtlicher Natúr ist und vom Richter nicht überprüft und abgeándert werden kann, wobei gleich bemerkt wird, dass bei Beantwortung der vorgelegten Fragen die «Krone» nicht als Werfmesser, sondern nur als gesetzliches Zahlungsmittel in Betracht zn ziehen ist.» Már most minő tanulságot vonjunk le ezen külföldi példából? Egyet mindenesetre. Hogy t. i. a valorizáció kérdése csak lépésről lépésre, fokozatosan és nem általánosítva oldható meg. Azokat, akik mindenben valorizálni akarnak, figyelmeztetjük, hogy túllőhetnek a célon, mert. ha elvetjük a sulykot, akkor igazán «ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg?» Azt azonban semmiesetre, hogy az osztrák példát egyszerűen átvegyük. Annál kevésbé, mert annak helyességéről sem vagyunk meggyőződve, mint ahogy az osztrákok sem akarják azt a maga egészében akceptálni. Hogy csak a kár bizonyítását említsük. Mint fentebb láttuk, a teljes ülési határozat csak a valóságos, a bizonyított kárt állapítja meg. Tehát nem azt az abstrakt kárt, mely pld. a lejárati és a fizetési nap közötti kurzusdifferenciában van. — Vájjon az 0. G. H. ezen álláspontja megengedi-e az osztrák bíróságoknak, hogy a bizonyítást szabadabban mérlegeljék s hogy ne annak bizonyítását kívánják, hogy a kár tényleg fennforog, hanem csak annak kimutatását, hogy a dolgok természetes állása szerint a hitelező az által, hogy követelését nem kapta meg, egy a tapasztalás szerint elérhetett jövőbeli haszontól elesett, az osztrák irók e magyarázatot nem tartják kizártnak s magunk is ezen álláspontot osztjuk.* Hogy azonban ezen fejtegetések után a birói gyakorlatra visszatérjek és elsősorban a valutajogi kérdésekben kifejlődött ujabb gyakorlatot ismertessem, itt azt hiszem, már nyitott ajtókat döngetnék, ha újból a kérdés kritikai ismertetésével foglalkoznám. Ezt ismételten megtettem e lap hasábjain, elég ha azokra hivatkozom. Ma már állandó joggyakorlat a lejárati nap szerinti átszámítás, miként az legújabban egész határozottan a P VII. 1962/1923. sz. * D r. Rudolf L ö b 1: Zur Frage des Verzögemngsschadens, (u. o. mint az OGH. döntése) aki a magánjog s a németjoggyakorlat alapján jut erre az eredményre.