Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 6. szám - A meghitelezés

86 KERESKEDELMI JOG 6. sz. Sichermann a meghitelezés jogtanát, s ebbeli fejtegetéseinek lényege az, hogy a meghitelezés, ha a bank azt igazolta, intercessio cumulativa, vagyis az eredeti adós érdekében való közbenjárás oly módon, hogy az eredeti kötelem is épségben marad, de azt megerősiti az uj, az eredetitől különböző tartalmú, bár azonos tárgyú kötelem. Nem utalvány tehát és nem kezesség, sőt szerinte megbízás sem, mert a banktól távol áll az, hogy a meghitelezettel bárminő megbízotti vagy bizalmi viszonyba kerüljön; a bank csupán arra akar vállalkozni, hogy bizonyos feltételezett esetben, bizonyos záros határidőn belül fizet, egyébként azonban a meghitelezettel szemben semmiféle jogviszonyba kerülni nem óhajt, ennek érdekei megóvására megfelelő gondosság kifejtésére nem vállalkozik. Nem puszta biztosítás elvállalása sem, miként azt Kohner vitatja, mert a bank egyenes, noha feltételes, fizetési kötelezettséget vállal és marasztalást el nem kerülhet, ha az akkreditált összeget ki nem adja. A meghitelezés gyakorlata körül kifejlődött üzleti felfogás felőli tanuságtételre Sichermann-tié] hitelesebb és illetékesebb bizonyíték ugyan nem kell, de hogy azokat is meg lehessen nyugtatni, akik «perrendszerü» bizonyíték nélkül nem hajlandók hinni, rámutatunk Jocobi Alfréd-nek a Bank-Archív 1921. június 1-i és 15-iki számaiban megjelent cikkére, amely a meghitelezés gyakorlatát egészen hasonló módon irja le. Megállapíthatjuk tehát, hogy a gyakorlati életben tényleg már létezik az a «szavatossági ügylet», amellyel Kolos Jenő a Magyar Jogi Szemle f. é. február havi füzetében irt jeles cikkében a vevő és a bank között kötött megbízási ügyletet «alátámasztandó»-nak találja avégből, hogy a bank és a meghitelezett közt közvetlen jogviszony keletkezzék, s hogy ebből folyólag megvan a jogi előfeltétele annak, hogy a bank a meghitelezettel szemben közvetlenül felelőssé tétessék. Valóban csak az «igazolás» jelentőségének, a tényállás e lényeges elemének nem. ismerésére vezethető tehát vissza, hogy a kir. Kúria egyes ítéleteiben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bank a megbízó utasításait a vállalt kifizetést tekintetében feltétlenül követni tartozik, és hogy a letett összegre vonatkozóan sem önálló rendelkezési jogot nem nyer, sem a meghitelezettel szemben személyes felelősség nem terheli. Az élet megismerése arra tanit, hogy az érdekelt felek intenciója szerint a bank, feltéve, hogy a megbízó az akkreditív visszavonásáról egy bizonyos időre lemond, vállalja erre az időre a meghitelezettel szemben való közvetlen fizetési kötelezettséget és azt bennrejlőnek tekinti abban az értesítésben, amellyel a meghitelezés megtörténtét a meghitelezettel szemben igazolja. Ezzel tárgytalanná válik Kolos Jenőnek az az ellenvetése is, amelyre egyébként más oldaliéi már a Magyar Jogi Szemle f. é. március 1-i számában reflektáltam, hogy t. i. a banknak közvetlenül a meghitelezettel szem-* ben felelőssététele egyszersmindenkorra végét vetné a meghitelezési ügyletnek, mert nem akadna bank, amely az ilyen jogi elbánásnak a konzekvenciáit vállalná. íme látjuk, hogy a bankok tudatosan és következetesen vállalják a közvetlen felelősséget, s egyszerű és hathatós módon biztosítják a maguk érdekét, amikor a kötelezettségvállalás előfeltételéül éppen a megbízás visszavonhatlanságát kötik ki. Hátra van még az állásfoglalás a felhangzott ellenészrevételekkel szemben az általam először a Jogtudományi Közlöny 11)20. évi 24. számában «Az önálló megbízott* cimü cikkemben, majd pedig e lapok hasábjain megjelent már idézett cikkemben kifejtett jogi konstrukció tekintetében. Egy pillanatig sem átallok tanulni az ellenvetésekből és belátni, hogy a banknak a meghitelezettel való jogviszonyát a megbízás jogi kategóriája nem hiven tükrözi vissza. A forgalomban uralkodó felfogás immár helyes ismerete mellett azt magam sem minősíthetem másnak, mint önálló fizetési ígéretnek, amiként az a német polgári törvénykönyv 780. §-ában szabályozást nyert, vagy a polg. tvkv. javaslata nyelvén (bizotts. szöveg 1446. §.) tartozáselismerésnek, amely a jogcímre való tekintet nélkül kötelezési alap. Aggályok természetesen így is felmerülnek; mert egyfelől a jogcimmentes fizetési Ígéretet joggyakorlatunk nem ismeri el kötelezettségi alapul, másfelől pedig a polg. tvkv. javaslatában emiitett -tartozáselismerés más tartalmú nyilatkozat, mint amiről itt szó van. A meghitelezés igazolásában ugyanis semmiféle elismerés nem foglaltatik, mert hiszen az egyszerű közlése annak, hogy a bank egy bizonyos értelmű megbízást vállalt. De megnyugtatom magam azzal, hogy a bank kötelezettségvállalása annyiban nem szűkölködik jogcim hiján, hogy az fellelhető abban az animus intercedendi-ben, amelynél fogva a megbízó mellé önálló adósként lép, s igy a bank fizetési igéretét nem kell oly értelemben absztraktnak tekintenünk, mint pl. a váltóban rejlőt. Ha azonban fel is adom azt az álláspontot, hogy a bank mind a meghitelezőnek, mind