Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 10. szám - Néhány kérdés a csendes társasági jogviszony köréből

10. sz. KERESKEDELMI JOG 155 Turpis causa. 114. A közerkölcsi felfogás nem tűri meg azt, hogy a felperes visszakövetelhesse azt, amit az alperesnek összeköttetései felhasználásával hatósági kijárásért, tehát nyilvánvalóan súlyos erkölcsfelen cselekmény elkövetéséért jutalmul adott. (Kúria P. IV. 164/1922. sz. a. — 1922 okt. 4-én)1 Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint a felperes megbizására az alperes gőzmosódatulajdonos arra vállalkozott, hogy összeköttetései felhasználásával a közélelmezési minisztériumnál, vagy a cukorközpontnál a felperes részére nagyobb mennyiségű cukrot utaltat ki, amivel szemben a felperes arra kötelezi magát, hogy az alperes ezen kijárásáért kg.-ként 34 K jutalmat fizet. A hatóságnál eljárásért való illetéktelen közbenjárásra (kijárásra) irányuló ilyen ügylet nyilván a jó erkölcsökbe ütközik. Nem szünteti meg ennek az ügyletnek ezt az erkölcsi fogyatkozását az sem, hogy a felperest, mint konzervgyárost a hatósági kijárás utján beszerezni kivánt cukormennyiség jogosan megillette; mert ha ez áll, ugy a felperes az öt jogosan megillető cukrot kijárás nélkül is megkaphatta volna, s nem volt szüksége külön jutalmazandó hatósági kijárásra, s ha ennek dacára ily ügyletet kötött, azzal csak súlyosabban vétett a közerkölcsiség ellen. A fellebbezési bíróság tehát anyagi jogszabálysértés nélkül helyesen minősítette a feleknek ezt az ügylétét mindkét fél részéről a jóerkölcsökbe ütközőnek. Igaz ugyan, hogy a m. kir. Kúriának mindinkább állandósuló joggyakorlata értelmében, az oly ügyletnél, ahol nemcsak a szolgáltatás elfogadása, de annak nyújtása is, törvényellenes, vagyis mikor kétoldalú turpis causa forog fenn; a szolgáltató fél a saját vétsége vagy erkölcstelensége mellett is visszakövetelheti az alaptalan gazdagodás elvei szerint az általa teljesített szolgáltatást. Azonban ez a joggyakorlat főleg forgalmi ügyletekre vonatkozik, melyek mellékkörülményeiknél fogva váltak a törvénybe vagy közerkölcsiségbe ütközővé, vagy amelyeknek erkölcstelensége, alapjukra és tartalmukra tekintettel nem annyira súlyos, hogy az alaptalan gazdagodás visszatérítése az igazságérzetét sértené; sőt inkább a birói segélynek az ily visszaköveteléstől való megtagadása jelentkeznék olyannak, mely az igazságérzetet nem elégítené ki. Ellenben még sem terjed ez a birói gyakorlat odáig, hogy oly ügyleteknél is alkalmaztassék, melyek erkölcstelensége, minden helyes erkölcsi érzék szerint mindenki előtt annyira nyilvánvaló és súlyos, hogy az általános és mindenkori közerkölcsi felfogás sem tűri meg azt, hogy a fél visszakövetelhesse az olyan szolgáltatását, amelyet a másik félnek erkölcstelen cselekmény elkövetéséért jutalmul ad. A feleknek fent említett ügylete azonban indító 1 Lásd:Dr. Beck Salamon mai cikkét. Szerk. okára, tartalmára, tárgyára és célzatára nézve, s igy egészben annyira nyilvánvalóan és súlyosan a jóerkölcsökbe ütközik, hogy nemcsak a közfelfogáson alapuló általános etikai tekintetekkel, de már az igazságérzelével is merőben ellenkeznék, hogy a felperes visszakövetelhesse azt, amit az alperesnek, összeköttetései felhasználásával hatósági kijárásért, tehát nyilvánvalóan súlyos erkölcstelen cselekmény elkövetéséért jutalmul adott. Ehhez hépest tekintet nélkül arra, hogy a célzott eredmény bekövetkezett-e vagy sem, vagyis hogy az alperes az adott jutalomért kijárt-e s mennyi cukorkiutalást a felperes részére a közélelmezési minisztériumnál, vagy a cukorközpontnál; nem sértett a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt, amikor a hatósági kijárásért, mint erkölcstelen cselekmény elkövetéséért adott jutalom visszakövetelhetésétől a fennforgó esetben a birói jogsegélyt megtagadta. Más elbírálás alá esnék a peres kérdés akkor, ha a felperes tudatlanságánál vagy tapasztalatlanságánál fogva nem lett volna tisztában a szóbanforgó kijárásnak erkölcstelenségéről s ha e tekintetben, az alperes őt megtévesztette volna, ez az eset azonban a megállapított tényállás szerint fenn nem forog. Árdrágítás. 115. Az 1884 :XVN. t.-c. 4. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az engedélyhez nem kötőit ipar üzése — melyre nézve csupán az iparűzési szándék bejelentése van kötelezöleg előírva, — megkezdhető, ha az iparhatóság 3 nap alatt az iparigazolványt ki nem adja, a közszükségleti cikket képező, s igy külön engedélyhez kötött ügyletnél nem alkalmazható. (Kúria P. IV. 5969/1921. sz. a. 1922. szept. 13-án.) Indokok: A szóban forgó cukorvételi ügyletet a felperes, a kereset állítása szerint, az 1920. szeptember hó 9. napján kötötte az alperesekkel. A felperes előkésizitő irata szerint pedig a felperes által Debrecen városának eladott cukrot alperes az 1920. évi szeptember hó 28. napjáig le nem szállitván, a felperes, amint azt az F) alatti levelében jelzi, Debrecen városának már 1920. évi októ^ber hó 1. napján 150,000 K kötbért fizetett. Ez az ügylet tehát az 1920. évi október hó 13. napján kelt B) alatti hatósági engedély megadása előtt befejezést nyert oly időben, amikor felperes cukorvételi ügyletekkel foglalkozni még feljogosítva nem volt. Nem jöhet figyelembe, hogy felperes — állítása szerint — már 1920. évi augusztus havában élelmicikkekkel ipart, űzni szándékozott, és a /szükséges hatósági engedély megszerzése végett lépéseket is tett, mert a fent hivatkozott törvényes rendelkezésekből kétségtelen, hogy ily közszükségleti cikkekkel való kereskedés csakis a szükséges hatósági engedély megszerzése után gyakorolható. Ebből következik, hogy a megkívánt hatósági engedély megszerzése előtt a felperes által az al-