Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 10. szám - Visszaesés a turpis causa gyakorlatában

152 KERESKEDELMI JOG 10. sz. SZEMLE. A kereskedelmi törvény revíziója.1 Ezzel a kérdéssel foglalkozik a «Keresk. Jog» október 1-i száma és ahhoz az eredményhez jut, hogy a novelláris reform helyén volna. Az a gondolatmenet, mely ez alkalommal megnyilvánul, szembeszökő ellentmondást árul el. A polgári törvénykönyv megalkotása és vele együtt a kereskedelmi jog szerves kodifikációja mint nem időszerű kisérlet lesz beállítva, ellenben a kereskedelmi törvény novelláris reviziója akadályokba nem ütköznék. Holott mindaz, ami a polgári törvénykönyv kodifikációját ma lehetetleníti, talán még fokozottabban áll a kereskedelmi jog revíziójára. Mert a polgári törvénykönyv csak egyes részeiben esnék a magas politikai célok légkörébe, ellenben , a kereskedelmi törvény elejétől végig volna kitéve az uralkodó jelszavak ostromának. Agrarismus és merkantilismus, kapitalismus és socialismus és nem utolsó sorban a fajvédelem szempontjai dominálnák a kérdések mikénti megoldását. Akik visszaemlékeznek a most már történelmi' távlatba került módra, ahogyan ezelőtt nálunk törvények készültek, akiknek emlékében él az a körültekintés, alaposság és tudományos felkészültség, amellyel korábban törvények indokolva és szövegezve lettek, csak aggódva nézhet minden kisérletet, mely régi törvényeinkhez hozzányúl. De más okból sem lehet kívánatos a jelzett törvény reviziója; a dolognak leküzdhetlen objektív akadályai is vannak. A háború kitörésével a jog egész komplexuma mozgásba került és a bekövetkezett forradalmak pusztító hatása alatt valóságos tektonikus rázkodások áldozata lett. Nem hiszem, hogy volna jogász, aki állithatná, hogy ma már a megállapodottság, a nyugalom, a leszürtség stádiumában élnénk. Eltekintve az emberek izgatott lelki állapotától, már gazdasági összeomlásunk romboló következményei is kizárnak minden objektív jogászi tevékenységet. Aki az anyagi jog körébe eső kérdést törvényhozásilag akar szabályozni, annak menten minden szenvedélytől, a viszonyok igaz realitását tartozik szem előtt tartani. Ki az, aki ma, amikor az összes társadalmi körök harcban állnak egymással, hivatva érezhetné magát arra a kiegyenlítő munkára, mely nélkül igazságos törvényalkotást még csak képzelni sem lehet. De ezenfelül nézzük csak egy kissé azt a joganyagot, mely a törvényhozás tárgyát képezné. Kereskedelem! Ebben a szóban benne van a szabadság. A társadalomnak csak akkor válhatik hasznára a kereskedő tevékenysége, ha módjában áll a tájékozottság és ügyesség minden eszközének felhasználásával a szükséglet tárgyait leggyorsabban és legelőnyösöbben a fogyasztóhoz juttatni. Ily értelemben ma nincs is kereskedelem. A for1 Lapunk objektivitása mellett csak természetes, hogy az ellenvélemény eme komoly megnyilvánulásának is belyt adunk. galomban nagyobb része van a közigazgatásnak, mint a kereskedelemnek. Állami engedély kell importra és exportra, lépten-nyomon ellenőrzés és akadály, mig egy terv megvalósítható, eltűnt konjunctura és ha végre mégis megfogható az áru, előáll a vételár problémája. Mert időközben a pénz értéke megváltozott és vagy a vevő nem tud fizetni vagy az eladó nem bir szállítani. Minden kötés hiába való, lerontja erejét a gazdasági lehetetlenség és a pénz kétes értéke. Tisztelettel kérdem, hogy ugyan mit akarunk kodifikálni az ilyen állapotok mellett? Legfeljebb megállapíthatjuk, hogy minden bizonytalan és hogy normális ügyleti típusok már nem léteznek. A kereskedelmi törvénynek az ügyletek megkötéséről és teljesítéséről szóló fejezeteit tetszés szerint revízió alá vehetjük, de azért mégis lehetetlen lesz azok szerint ügyleteket kötni és teljesíteni. Avagy talán a részvénytársaságok reformjára gondolnak, megrendtóabályozásokra és korlátozásokra. Ezek éppen alkalmas időben jönnének, mikor a papírpénz olyan értéktelen, hogy már megérett a suly szerinti kezelésre és a hitel még annyira eltűnt, hogy már csak alaptőkefelemelés utján lehet a szükséges forgótőkére szert tenni. Az ilyen gazdasági forrongás közepette állandó jellegű törvénveket hozni csak meddő kísérlet maradhat. Dr. K. V. A részvényelóvételi jog, amelyet a K. T. egyáltalában nem szabályoz, a nap-nap "után előforduló tőkeemelések folytán érdekes kérdéseket vet felszinre. Lapunk mult évi számaiban alapos taglalásban részesült az a kérdés, hogy abban az esetben, ha a részvényre valakinek haszonélvezeti joga van, a tulajdonost vagy a haszonélvezőt illeti-© az elővételi jog? A C. P. IV. 359/1922. sz. határozata (1. mai joggyakorlatunkat) az elővételi jogot a tulajdonos jogosultságának minősiti, még akkor is, ha ő a részvényre valakinek opciót biztosított. Ez aiz álláspont nyilvánvalóan helyes, mert a pactum de vendendo a vétel tárgyának tulajdonát (de haszonélvezetét semi) még nem ruházza át a leendő vevőre és így a vételtárgy időközi gyümölcse, előnye ép ugy a tulajdonost illeti, mint annak veszélye. Analóg esetet létesített a külföldi értékpapírok vagyonváltsága is. A kincstár ugyanis a külföldi! részvények 20%-át (megszállott területnél 15%-át) zárolta, anélkül, hogy a reá eső darabokat tulajdonba vette volna. Ezzel kapcsolatban is felmerült a kérdés, hogy — amennyiben a zárolás és tulaj donbavétel ideje között a külföldi részvénytársaság tőkét emelt, az elővételi jog a zárolt részvények tekintetében a tulajdonost, avagy a kincstárt illeti-e? Nézetünk szerint a Guria fenti határozata erre a kérdésre is megfelel. Minthogy a részvényes nem köteles az elővételi jogot gyakorolni, és ha nem gyakorolja, vele szemben a «váromiányost» semmiféle igény meg nem illeti, — a kincstár nem léphet fel ellene akkor sem, ha jogát a zárolt részvényekre is gyakorolta.