Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 8. szám - A légi közlekedés magyar jogszabályai

.122 KERESKEDELMI JOG 8. sz. Egyebekben az ilyen vállalatok tekintetében általában az ipartörvény és életbelépése után az ezt módositó törvény rendelkezéseit kellene megfelelően alkalmazni. A légi járóművek mai konstrukciója mellett közbiztonsági szempontból elengedhetetlen szükségesség, hogy légi járóművel fel- vagy leszállni csak közforgalom céljára engedélyezett repülőtéren vagy léghajókikötőben szabadjon. Csak az ilyen repülőterek berendezése biztosithatja azt, hogy a légi közlekedés legveszélyesebb része, a felszállás és leszállás olyan helyekről vagy olyan helyekre történjék, amelyek el vannak minden kellékkel látva annak elhárítására, hogy a fel- és leszállás a légi járóműre, annak utasaira, a nagyközönségre és általában a szárazföldi létesítményekre veszéllyel járjon. A légi közlekedés természetes fejlődése során sehol sem lehetett és nálunk sem lehet elzárkózni az elől, hogy magánrepülőterek is létesüljenek. Eltekintve a magánosok luxusrepülőtereitől, a sportegyesületek repülőtereitől, a jövő azt az eshetőséget is magában rejti, hogy nagyobb cégek saját repülőgépeik részére külön repülőtereket fognak létesíteni. A magánrepülőtereknél a kiinduló álláspont az, hogy ezek elsősorban a tulajdonos magánérdekeinek céljára szolgálnak. Köztekintetek azonban szükségessé tehetik, hogy a magánrepülőterek is bekapcsoltassanak a közforgalomba. Ez általában csak a tulajdonos beleegyezésével történhetik; nehogy azonban a tulajdonos beleegyezésének elmaradása a közforgalom követelményeit meghiúsíthassa, módot kell nyújtani arra, hogy az engedélyokiratban a magánrepülőtér engedélyesét egyenesen kötelezni lehessen arra, hogy díjfizetés ellenében közforgalmú (tehát nem magánforgalmú) légi járóművek fel- és leszállását tűrje. Az ilyen kikötéseknél természetesen ügyelni kell arra, hogy a közforgalmú repülőterek üzleti érdekei ne szenvedjenek csorbát. Az alacsonyan repülésből származható közveszély ellen védő rendelkezéseket kell alkotni. A kényszerleszállást is szabályozni kell. Nem tekinthető kényszerleszállásnak az a leszállás, mely szeszélyből, vagy a fennálló — különösen vámügyi — jogszabályok ellenére valamely jogellenes célból történik s a kényszerleszállás elbírálásánál irányadó csak az lehet, hogy valóságos kényszer forgott légyen fent, motorhiba, a pilóta vagy utas fizikai állapotában hirtelen bekövetkezett s máskép el nem hárítható kedvezőtlen változás, a légi járómű vagy az utasok és személyzet megvédése várható nagyobb veszély ellen stb. Ennek a szempontnak figyelmen kivül hagyása csempészésre, kémkedésre, a repülőterekhez fűződő érdekek megsértésére stb. vezethet. Az ellenőrzés érdeke azt is meg fogja követelni, hogy a rendőri szervek stb. minden ilyen esetről a légügyi' hatóságnak is jelentést tegyenek. Kényszerleszállás esetében a közérdek (kémkedés, csempészés elhárítása stb.) s a magánérdek (kár, baleset stb.) egyaránt szükségessé teszi, hogy a légi járómű személyzetének s utasainak személyazonosságát s a légi járómű lajstromozási adatait, tehát tulajdonosának nevét, lakóhelyét, a légi járómű gyártási helyét, nemzeti jelét, regiszterszámát stb. megállapítsák s kisérőiratait megvizsgálják. A megállapítás a telektulajdonos vagy más érdekelt részéről is történhetik. A megállapítás után azonban a légi járómű útját általában folytathatja, hacsak a fennálló büntetőjogi rendelkezések feltartóztatását vagy a személyzet stb. tekintetében egyéb rendelkezéseket nem tesznek lehetővé. Közbiztonsági követelmény, hogy a fokozott veszéllyel járó látványos felszállások és repülések előzetes kormányhatósági engedélyhez köttessenek. A légügy irodalmában erősen vitatott kérdés, hogy a tilalmi övezetek megállapítása a repülés magassági rekordjai mellett nem illuzórius-e. De facto a legtöbb külföldi jogszabály fenntartja a tilalmi övezet megállapításának lehetőségét. Nem csupán katonai szempontok teszik ezt világszerte megokolttá, hanem a sürün lakott, féltett kultúrintézményekkel telt városok, gyártelepek stb. megvédhetése a repülésből származható veszélyek ellen. Ugyanezek a szempontok teszik megokolttá a közlekedésre meghatározott útirány megszabását is. ', A kereskedelmi törvény 393. §-a szerint fuvarozási ügyletnek az tekintendő, mely áruknak szárazon vagy folyókon és belvizeken való fuvarozása iránt köttetik; aki ily ügyletekkel iparszerüleg foglalkozik,' fuvarozónak tekintetik. A kereskedelmi törvény az ötödik cimben részletesen szabályozza a fuvarozási ügyletet. Minthogy a légi járómüveken történő fuvarozás szárazon való fuvarozási ügylet, az ötödik cim rendelkezései tulajdonképen a légi fuvarozásra is kiterjednének. Kétségtelen azonban, hogy a légi árufuvarozás szabályozásánál az általános fuvarozási szabályok nem lehetnek minden tekintetben mérvadók, épen azért az indemniti-törvény ama felhatalmazásából kiindulva, amely a légi közlekedéssel kapcsolatos jogszabályok megalkotására is felhatalmazást ad, külön rendelkezések szükségesek arra, hogy a légi fuvarozásra vonatkozó szabályok a kereskedelmi törvény rendelkezéseitől eltérőleg is megállapíthatók legyenek. A kisajátításról szóló 1881 : XLI. törvénycikk megalkotása idejében természetszerűleg még repülőterekről nem lehetett szó, igy ez a törvény erre a célra kisajátítást nem is engedhetett. A légi közlekedéshez fűződő nagy közgazdasági érdekek mellett a kisajátítás jogát a légi közlekedéshez szükséges .repülőterek és léghajókikötök céljából is meg kell adni, amennyiben azok közforgalom célját szolgálják. Meg kell adni továbbá a kisajátítási jogot a közforgalmú légi közlekedés céljára szolgáló jelek, jelzőeszközök s hasonló berendezések és készülékek felállítása céljából elkerülhetetlenül szükséges területekre is. Polgári törvénykönyvünk törvényjavaslata az