Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 7. szám - A munkásnak a vállalat nyereségében való részesedése ...

7. sz. KERESKEDELMI JOG 113 életstaudardban jut ugyanis kifejezésre a belföld fogyasztó, illetőleg fizetőképessége, ezzel mérhető a forgathatóvá lett tőkének belföldön alkalmazott mennyisége. Fel lehetne vetni, hogy a belföldi tőke talán nagyobb megterhelést is elbírna és hogy jövedel­mezősége nem'sülyedt a háború kezdete óta olyan arányban, mint az élet szinvonala, — ma ugyanis a belföldi eredetű forgótőkének jelentékeny rész­letét vonják el a belföldi forgalomból és fektetik külföldi értékekbe, idegen valutákba. Azonban a belföldi eredetű forgótőke a há­ború előtt sem került teljes egészében a belföl­dön forgalomba, viszont külföldi eredetű forgó­tőke ma is táplálja a belföldi termelést. Lehetetlen számszerűleg meghatározni, hogy a tőkék most emiitett szerepe mennyiben változott a háború kezdete óta. Ha szégyenletesnek tartjuk is a bel­földi tőkék kapkodását külföldi valuta után, alap nélkülinek mondani mégsem lehet az idegen valu­ták keresletét, mert a belföldi tőkének a kül­földdel szemben való eladósodása csakugyan meg­nőtt és a külföldi tartozások teljesithetése végett valóban nagy mennyiségű idegen valutára van szükség. Egyébként való, hogy sokféleképpen indo­kolható bizalmatlanságból is tartózkodik a tőke a belföldi termeléstől. Nem lehet határt vonni a gazdaságilag szükséges és a köz szempontjából fölöslegesen beszerzett idegen valuta mennyisége közt, ezért a magántőkét épp oly kevéssé lehet külföldi valutavásárlása miatt joghátrányban részesiteni, mint ahogy az állami szerveknek sem lehetne megtiltani, hogy a megnövekedett kül­ügyi kiadásokat teljesítsék. A tőkét csak a bizalom helyreállítása képes a belföldi termeléshez vissza­csalogatni, — kényszerintézkedések viszont csak fokoznák a bizalmatlanságot és a belföldi terme­lés pangását. Ilyen körülmények közt a belföldi termelő tőkét továbbtermelő képességének veszélyeztetése nélkül nem lehet nagyobb teljesítményekre szorí­tani, mint amilyenekre az a belföldön forga­lomba kerülő forgótőke és az átlagos életszínvonal mértéke szerint képesnek mutatkozik. A pénzértékváltozás folytán elértéktelenedett pénzkövetelés emelésének mértéke nem lehet na­gyobb, mint amekkorával a normális háztartás fenntartási költségei emelkedtek. Ennél nagyobb emelés megingatná a társadalom pénzügyi egyen­súlyát. Ennél nagyobb követelés a hitelezőtőke jövendő sorsát is veszélyeztetné, mert ha a túlsá­gos követelések teljesítése az adóstőke állandó fizetőképességét csökkentené, e tőke a hitelezők további igényeinek kielégítésére képtelenné válnék. Az a módszer, mely a pénzértékváltozást a normális háztartás költségeinek mértékével méri, — nem mondható újdonságnak. Newmarch, Sauerbeck, Soetbeer és a «The Ecenomíst» angol folyóirat statisztikusainak nyomdokain haladva minden civilizált államban készítenek már ár­összehasonlitó táblázatokat, u.. n, indexeket, melyek nemcsak az egyes cikkek árának változá­sát, hanem a normális családi háztartás költsé­geinek és az átlagos társadalmi életszínvonalnak változásait is megmutatják. Nagybritániában a Board of Trade, Németországban a statistisches Reichsamt teszi közzé az indexszámokat, melyek mindgyakrabban szolgálnak alapul a munkabérek, haszonbérek, tartás és ellátási dijak stb. meg­állapításánál, Németországban a szavatossági biz­tosítással foglalkozó intézetek a biztosítási összeget a létfenntartási indexszámok egy-egy évi átlagos állásához mért tarifaszerü összegben fizetik.*­Tunyogi Szűcs Kálmán dr. A meghitelezésről. A meghitelezés intézmé­nye körül felmerülhető néhány kérdés megoldását igyekszem megkisérleni, amelyekre dr. Sicher­raann ur Őméltósága e lap májusi számában meg­jelent tanulmányában hivta fel a figyelmet. Ezt megelőzőleg azonban a meghitelezés sokat vitatott jogi természetét illetőleg hivatkozni akarok a Reichsgericht 1921. március 15-iki döntésére. E szerint a szerződés «szállítás visszavonhatatlan akkreditív ellenében» klauzulája azt jelenti, hogy a" vevő az akkreditívet a megjelölt banknál ugy tartozik megnyittatni, hogy a bank kötelezve legyen az előirt feltételek mellett a fizetést teljesí­teni. Kimondja továbbá az indokolás azt is, hogy az eladó biztosításának oly módon kell megtör­ténnie, hogy az közvetlenül a bankkal szemben léphessen fel. Miután a döntés csak az eladó és vevő közti jogviszonyra vonatkozik, nem követ­kezik belőle az, mintha a vevő és a bank közti szerződés alapján az akkreditált eladó közvetlen kereseti jogot nyerne a bank ellen. De minden­esetre megállapítja vevő azon kötelezettségét, hogy ez az akkreditívet a banknál ugy nyittassa, hogy a bank önálló obligációt vállaljon az előirt feltételek mellett való fizetésre, vagyis az akkre­ditívet a meghitelezettel szemben igazolja. I. Az első megoldandó részletkérdés az volna, vájjon a kedvezményezett az igazolt meghitele­zésből a bankkal szemben az okmányok bemuta­lásától feltételezett követelését harmadik sze­mélyre átruházhatja-e? Erre nézve első sorban a megbízó utasítása az irányadó. Kétségtelen ugyan, hogy a bank a nyert megbízás alapján a megbízó­val szemben kötelezve van nemcsak a meghitele­zésnek, hanem annak is fizetni, aki az ő (kedvez­ményezett) megbízásából az okmányokat nála be­mutatja. De az átruházható akkreditív jelentősége épp abban van, hogy az akkreditált már az okmányok bemutatása előtt utasíthatja a bankot, hogy az okmányok bemutatása ellenében ne neki, hanem az általa kijelölt harmadik személynek fizessen. Lényegében tehát az akkreditált a javára nyitott meghitelezés alapján ujabb akkreditívet nyit. A kérdésnek igen nagy a gyakorlati jelen­* Praktische Verweridung der Reichsindexzift'ein. (Wiit­schatt und Staüstik 1921. évt. 579. 1.).

Next

/
Thumbnails
Contents