Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 7. szám - A trianoni békeszerződés 231. cikkében felsorolt követelések birói érvényesitését tiltó jogszabályok alkalmazása

7. sz. KERESKEDELMI JOG 107 gyűlési határozat konstitutív feltételévé teszi a hatósági jóváhagyást. Ez a hatósági jóváhagyás az osztrák részvénytársasági jogban (Ö. H. G. B. Art. 208, Aktienreg. §. 2—10) alapvető intézmény, mert a rt. megalakulásának is előfeltétele. így azután még mindig nyitva marad a jóváhagyás feltételeinek megszabása, ami esetleg annyira is mehet, hogy lényegileg a «folytatás» nem lesz egyéb, mint uj társaság alakulása. Ezért a már érintett szempontból az uj törvény aggálytalan lehet, de ez esetben viszont céltalan is. Van azonban az osztrák törvénynek más gyengéje is. A felszámolást kimondó közgyűlési határozat véleményünk szerint a részvényesek részéről tett azit az akaratnyilvánítást is magában foglalja, hogy ők most már a rt. tiszta vagyonából őket illető hányadnak a kiadását igénylik és nem kivánják, hogy erre a vagyonra tovább is csak eszmei igény illesse őket. A részvényesek a törzsvagyon aránylagos részére vonatkozó igényüket másként nem is érvényesíthetik, csak ugy, ha a közgyűlésen a társaság feloszlását mondják ki. Azzal, hogy ez megtörtént, minden részvényes uj jogot nyer, illetőleg a törzsvagyonhozi való joga az érvényesülés stádiumába lép. Az egész felszámolásnak is éppen az a főcélja, hogy megállapittassék a részvényesek illetősége, ezt megelőzőleg pedig az, mennyi vagyonnak kell felosztásra kerülnie. Ebben az időpontban már a részvényest a többség akarata sem ütheti el a törzsvagyon aránylagos részének követelésétől és, ha ez mégis megtörténik, az minden olyan részvényessel szemben, aki az ilyen tárgyú határozathoz hozzá nem járul, jogfosztást jelent, miért a társaság folytatása a törzsvagyonhoz való igényt ismét eszmei igénnyé változtatja át. Nézetünk szerint tehát, ha meg isi engedi a törvényhozás, hogy a felszámolás állapotában lévő rt. működésének továbbfolytatását elhatározhassa, ehhez meg kellene követelnie valamennyi részvényes hozzájárulását, vagy legalább annyit kellene megkövetelnie, hogy a folytatást ellenző részvényeseket minden igényük tekintetében kielégítsék. Ezzel szemben az osztrák törvény értelmében — figyelemmel az Aktienreg. 55. §-ára és 48. §. 1. bekezdésére — esetleg az alaptőke 'A-ét képviselő részvényesek szavazata az összes részvényeseket kényszeríti a társaságban való bennmaradásra. Bár alárendeltebb jelentőségű, de mégis hibás annak az időpontnak a meghatározása, ameddig a rt. folytatását ki lehet mondani. Ez az időpont a törvény szerint a vagyonnak a részvényesek közti felosztásának megkezdése. Csakhogy nem mindig marad felosztani valói vagyon és ezért ezzel a rendelkezéssel éppen a leggyengébb rt.-oknak marad iá legtöbb idejük a folytatás elhatározására, mert ezek a liquidatio teljes befejezéséig bármikor hozhatnának ilyen határozatot. Sokkal helyesebb lett volna azi Ö. H. G. B. 245. cikkével összhangban, addig az időpontig engedni meg a továbbfolytatás kimondását, amely időpontban ia törvény értelmében a vagyonnak a részvényesek közötti felosztását meg lehetne kezdeni. (Egy év a felszámolási hirdetmény harmadszori közzétételétől.), * 1 A mi jogunk szempontjából igénytelen véleményünk de lege ferenda is az, hogy a közgyűlési határozat alapján felszámoló rt. továbbfolytatását ujabb közgyűlési határozat alapján nem kellene megengedni. A törvényes előfeltételek kimutatása nálunk, minthogy a kormányhatósági jóváhagyás rendszere ismeretlen, másként mint teljesen uj rt. alakításával nem történhetik, hacsak a részvénytársasági jogunk egész rendszerét nem akarjuk megbolygatni és az egészséges testbe, azzal nehezen összeférő idegen anyagot nem akarunk becsempészni. A szórványos méltánylást érdemlő esetek annál kevésbbé szolgáltatnak erre elég okot, mert az, hogy valamely vállalat folytatása érdekében uj részvénytársaságot kell alakítani, senkire sem járhat joghátránnyal. Ennek a módnak viszont az osztrák törvénnyel szemben megvan az a nagy előnye, hogy lehetővé teszi a folytatást ellenző részvényesek számára, hogy az uj alakulásban ne vegyenek részt. A trianoni békeszerződés 231. cikkében felsorolt követelések birói érvényesitését tiltó jogszabályok alkalmazása. Irta: Dr. Weisz Gyula, szegedi ügyvéd. A Polgári Törvénykezési Jog Tára 1922. évi március 1-én megjelent száma közli a királyi Kúriának P. V. 5480/1921. számú határozatát, amelyben az a kérdés kerül eldöntésre, hogy a trianoni békeszerződés 231. cikkében felsorolt követelések érvényesitését tiltó 3610/ 1921. M. E. számú rendelet, mely államok polgáraival fennálló követelésekre alkalmazandó. A kérdésnek gazdasági jelentősége és állandó aktualitása indokolja, hogy ezt a döntést vizsgálat tárgyává tegyem és észrevételeimet megfontolásra ajánljam. A 3610/1921. számú rendeletnek a kérdést érintő rendelkezései a következők: A cim: «A Britbirodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal, Portugállal és Romániával szemben fennálló pénz- és értékpapirelvonási tilalomnak megszüntetése és a kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában.)) 4. §. «A trianoni békeszerződés 231. cikkének 2—4. pontjai alá eső pénztartozásból eredő követelést további intézkedésig birói utón érvényesíteni nem lehet.» A Kúria által eldöntött perben, melynek tárgyát magyar állampolgár és Cseh-szlovák állam polgára közt fennálló követelés képezte,