Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 7. szám - Küzdelem a hatalomért a nagy részvénytársaságoknál

104 KERESKEDELMI JOG 7. sz. lárt is dirigálni képes. Kétségtelen azonban, hogy a többszörös tagozódás igen jelentős gyakorlati akadályokba ütközhetik. Nem akarok ezúttal a holding company jogi méltatásába bocsátkozni. Csak arra utalok, hogy még ez az észak-amerikai államok különböző Antitrust törvényei által tiltott bravúros rendszer is magasan felette áll a részvényhigitás és a többszörös szavazattal operáló majorizálás rendszerei felett. II. Az előrebocsájtottak folytán elérkeztem cikkem tulajdonképpeni céljához, amely abban csúcsosodik ki, hogy a Rima-esettel kapcsolatban egynehány általános érvényű következtetésre jussak. A code de commerce-ben szabályozott és onnan a mi kereskedelmi jogunkba is átültetett demokrácia a mai nagy részvényvállalatban nem érvényesülhet és nem biztosithatja a nagy vállalat szakszerű, nyugodt és közhasznú működését és pedig a következő okokból. A közgyűlési többség omnipotenciája s a részvénynek ebből folyóan a szavazójogban jelentkező essenciáléja olyanok kezébe tette le a — legtöbb esetben potenciális — hatalmat, akik azt nagy vállalatnál a kellő szakértelemmel és odaadással gyakorolni nem tudják, de — nem is akarják. A mai részvény jogtól elképzelt közgyűlésen csak királyokat láthatni, épp ugy mint a fórum romanum-on. Ha ellenben az életet nézzük, rájövünk arra, hogy a «részvényes)) többrétegű fogalom, mert egészen különböző személyeket foglal egy gyűjtőnév alá. A nagy vállalat részvényeseinek többsége u. i. a játékos és a kuponvágó részvényesek kategóriájából rekrutálódik. A játékos részvényes nem törődik a vállalattal, hanem csak a részvény-árfolyammal és sejtelme sincs arról, hogy amikor nyereséggel vagy veszteséggel túlad részvényein, ő jogilag «a társaságból lépett ki». A kuponvágó részvényes csak azt várja, hogy mikor közlik a lapokban a mult évi nyereségből ráeső osztalék nagyságát, Ezek szerint valóságos részvényesként nagy vállalatnál csak az a törpe kisebbség szerepel, amely a vállalat ügyeivel törődik és azt intézi. Nincsen tehát szükség semmiféle mesferkedésre. sem ahhoz, hogy nagy vállalatnál a hatalom a szervezett kisebbség, a vezetőség kezébe jusson, mert az oligarchia a nagy vállalatnak gazdasági törvényektől létesitett tulajdonképpeni alkotmánya. Rebus sic stantibus ezen nem is szabad megütköznünk. Elvégre a vállalatot sokkal jobban vezetheti az a szervezett kisebbség, amely törődik vele, mint az a többség, amelynek még talán arról sincsen sejtelme, hogy mi a vállalat üzletköre. A nagy vállalatnak ezt a gazdasági egyensulyozottságát azonban a mai rószvényjog mellett állandó veszedelemmel fenyegeti az a lehetőség, hogy a konkurrens vállalat, egy ellenséges érdekeltség vagy dilettáns iparlovagok egynéhány ügyes fogással minden pillanatban maguk mögé tömörithetik a játékos és kuponvágó részvényesek impozáns tömegét s «óte toi que je m'y mette» felkiáltással a szervezett kisebbség helyébe ülhetnek. Az ilyen palotaforradalom korántsem jelenti az expropriált demokrácia visszaállítását, mert oligarchiát ültet az oligarchia helyébe és az esetek túlnyomó részében a részvénytársaságnál is épp oly káros következményekkel szokott járni, mint a politikai élet terén. És igy a letörés veszedelmének eliminálása, a jelenlegi jog szerint, arra kényszerűi a szervezett kisebbséget, hogy «szervezett többség» legyen; tehát a szavazatok többsége állandóan a kezében legyen. Ennek legegyszerűbb módja az, ha a vezetőség megszerzi a részvények többségét. Ehhez azonban nagy vállalatnál horribilis holt tőke lekötésére van szükség, amit — ha lehetséges is összehozni — közgazdaságilag előnyösnek egyáltalában nem mondhatni. Megindultak tehát a különböző mesterkedések: a letétben levő részvények után meghatalmazások gyűjtése, részvények kölcsönkérése a közgyűlés idejére, a szavazójog gyakorlásának különböző formalitások betartásához kötése, stb. stb. Ezek a kis játékok a múltban beváltak. A mai fenekestől felfordult gazdasági viszonyok azonban radikálisabb orvosságok alkalmazását követelik, amelyek egynémelyikével fentebb már foglalkoztunk. Hogy ha most már azt a kérdést vetjük fel, hogy minő alkalmas módozatok mellett lehetne a gazdasági élet követelményeit a jogi szabályozás követelményeivel összhangzásba hozni, de lege lata csakis az észak-amerikai rendszerekre tudjuk gazdasági köreink figyelmét irányitani. Azt hisszük, a játékos ós kuponvágó részvényesek (tehát a részvénytársaság tőkéjének legnagyobb részét szolgáltató tőkepénzesek) igényeit teljes mértékben kielégítenék az átruházható élvezeti jegyek is, amelyek ugyanolyan vagyoni jogokat biztosítanak, mint a részvény. Tagadhatatlan u. i., hogy a részvénytársaság elterjedtségét és csodálatos tőkefelszívó képességét gazdaságilag a részvény könnyű átruházhatósága magyarázza elsősorban meg. (Gastambide, Jannet, Petrazicky, llilferdiwg.) Ha tehát az élvezeti jegy — mint forgalomképes értékpapír — a játékra épp annyira alkalmas, mint a részvény, elterjedése már elevi is biztosítva van. Helyes volna tehát, ha nagy vállalataink folyton fokozódó tőke-