Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 1-2. szám - Az elszakadó területekkel szemben fennálló tartozások

2 Keresked a 254. czikk második szakasza szerint olyan pénznemben kell fizetni, amely a fizetés időpontjában törvényes fizetési eszköz abban az államban, amelynek a volt Magyar királyság állampolgára polgárává lett. Lengyelországra és a cseh szlovák államra, mint uj hatalmakra a pénznemet és átszámítási árfolyamot az érdekelt államok előzetes megegyezésének hiányában a jóvátételi bizottság állapítja meg (231. czikk a) pont negyedik bekezdése), a többi elszakadó területekre nézve a genfi tőzsdének az 1918. évi november 1-ét megelőző két hónapban jegyzett árfolyamát kell mint átszámítási árfolyamot alkalmazni. Ennek folytán mindazokat az oszrák magyar koronában kontrahált tartozásokat, melyek az elszakadó területekkel szemben fennállanak, eddig még meg nem állapított kurzus szerinti szokolban, dinárban, leiben, illetőleg lírában kell kiegyenlíteni. Kétségtelen, hogy ebben a tekintetben recziproczitás áll fenn, vagyis az elszakadó terület állampolgárává váló adós a csonkamagyarországi hitelezővel szemben fennálló tartozását ugyancsak ezen rendelkezések alapján, tehát a megszálló ország pénznemében tartozik megfizetni. Nagyfontosságú ennek a •recziproczitásnak a kontrahálása azért, mert a fővárosi pénzintézeteknek az elszakadó területeken számos jelzálogos követelésük van, melyeknek kamatai és törlesztési részletei tehát ezen rendelkezéseknek megfelelően egyenlitendők ki. Ennek tudatában voltak a megszállott területen lakó adósok és igyekeztek tartozásaikat még a békeszerződés hatályba lépte előtt magyar, illetőleg bélyegzetlen koronákban kiegyenlíteni. A megszálló hatalmak hatóságai az adósokat ezen törekvésükben támogatták és jelzálogos tartozásoknál a tartozás összegének magyar, illetve lebélyegezetlen koronákban való letétbehelyezése esetén a zálogjogot törölték. Ennél még tovább ment az 1920. január 27-én megjelent Srobár-féle cseh-szlovák rendelet, amely lehetővé tette, hogy a cseh-szlovák adósok Csonkamagyarországon lévő hitelezőikkel szemben fennálló tartozásaikat a lejáratra való tekintet nélkül, az összegnek valamely csehszlovák pénzintézetnél való letétbehelyezése által kiegyenlíthessék. Nem kell bővebben fejtegetni, hogy a cseh szlovák kormánynak ez az intézkedése a békeszerződésnek ugy a szelelmi Jog ^^J^Z~J!^ lemébe, mint világos rendelkezéseibe ütközik és teljesen jogtalan. Visszatérve már most a békeszerződésnek fentemiitett valutáris rendelkezéseire, mindenekelőtt meg kell állapítani azt, hogy az a rendelkezés, mely szerint az osztrák-magyar koronában kontrahált tartozás a megszálló ország pénznemében fizetendő, minden magánjogi elv teljes figyelmen kivtil hagyásával állíttatott fel. Minthogy az eddig érvényes általános magánjogi elv az volt, hogy a valuta esetleges romlásából előálló veszély a hitelezőt terheli, — amit egyébként az entente államok bíróságai is ismételten elismertek — kétségtelenül ellenkezik az általános magánjogi szabályokkal a békeszerződésnek az a rendelkezése (231. űf) is, mely szerint az eredetileg ellenséges államokkal szemben fennálló koronatartozások a háború előtti paritás alapján átszámítva az érdekelt entente állam valutájában egyenlitendők ki. Még sokkal inkább jogtalan ennek a szabálynak alkalmazása az elszakadó területekkel szemben való viszonylatban, amelyeknek az adósság kontrahálásakor megmaradó Magyarországgal egy egységes valutájuk volt, amely a megszálló hatalmak egyoldalú, erőszakos intézkedései folytán töredezett szét. A békeszerződésnek ezen méltánytalan és igaztalan rendelkezéseit a jóvátételi bizottságnak, az átszámitási árfolyamnak az újonnan alakult államokkal szemben való megállapításánál, valamint annak a döntő bírónak, aki a békeszerződés 198. czikke szerint a bankokra, takarékpénztárakra, postatakarékpénztárra, biztosítótársaságokra, jelzáloghitelintézetekre stb. vonatkozó szabályozást lesz hivatva megejteni, a méltányosság követelményeinek megfelelőleg fog kelleni alkalmazni. Magának a békeszerződés idevágó szakaszainak szövegezése számos fontos kérdést hagy megoldatlanul. Elsősorban is a szerződés szövege szerint mindazok a tartozások az idézett rendelkezések értelmében nyernek rendezést, amelyek a magyar állampolgárok és a volt Magyar királyság állampolgárai között jöttek létre. A szerződés szövege nem tartalmazza azt a megszorítást, amelyet a 231. czikk az eredetileg ellenséges állampolgárokkal szemben felállít, hogy t. i. az adós és a hitelező az illető ellenséges állam területén bírjanak álllandó lakóhellyel. Nézetem szerint azonban ratio legis megkívánja,