Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 9-10. szám - Fix ügylet

92 K eresk edeimi Jog 9—10. sz. vállalás esetén kivül, amelyről azonban itt az ítéleti tényállás szerint nincs szó) a nem teljesítés miatt kártérítési kötelezettsége meg nem állapítható. A nem teljesítés miatti kártérítés kötelezettségének megállapítása esetére a magyar Kúria a kártérítés mértéke tekintetében a következőkben jelzi álláspontját. Kiderítendő, hogy az eladó alperes teljesítési mulasztásának bekövetkezése időpontjában fennállott piaczi ár és a szerződési ár között mennyi volt a különbözet; de kiderítendő az is, hogy amennyiben a vevő felperes a szóbanforgó időpontban az alperestől megvásárolt faáruhoz juthatott és azt tovább eladsa volna, ugyanebben az időpontban a beszerzési (szerződési) ár és a felmerült költség számításba vételével mekkora rendes kereskedői haszonra tehetett volna szert, mert ezt a hasznot és a költséget meghaiadó árkülönbözethez a nem teljesítés miatt kártérítésre irányuló kereset alapján jogos igénye nem lehetne. A m. kir. minisztériumnak a közszükségleti czikkek forgalombahozatalánál előforduló visszaélések rneggátlása tárgyában 1917. évi szeptember 30 án 3678/1917. M. E. szám alatt kibocsátott rendelete ugyanis 2ö. §-ában akként rendelkezik, hogy az, aki szükségleti czikk továbbeladásánál olyan ellenszolgáltatást köt ki, vagy fogad el, amely a beszerzési árt, a felmerült költséget és a rendes kereskedői hasznot aránytalanul meghaladja, kihágást követ el és büntetendő. Ebből pedig nyilván arra kell következtetni, hogy amenynyiben annak esete forogna fenn, hogy a kárösszeg meghatározása tekintetében irányadó időpontban a piaczi ár a háborús viszonyok hatása alatt aránytalanul magasrp emelkedett, felperes ilyen háborús konjunkturális áralakulás folytán előál'ott költséget és a rendes (tisztességes) kereskedői hasznot meghaladó árkülönbözetet jogszerűen nem igényelhetne. Az a körülmény, hogy a szóban levő kormányrendelet csak az említett időpontot követőieg bocsáttatott ki, ennek az elvnek az alkalmazását azért nem gátolhatja, mert már az említett rendelet büntető rendelkezésének megalkotása előtt is, a tisztes kereskedői forgalom terén követett életfelfogás szerint, a tisztességes kereskedelem eiveibe, ekként a jó erkölcsökbe ütközőnek vétetett az, ha a kereskedő valamely közszükségleti czikket oly áron forgalmazott tovább, melylyel az áru a kérdéses rendelet 28. §-ában meghatározott mértéken felül megdrágittatott. Amiből következik, hogy amint a kifejtett elvekre való figyelemmel nem adhatna tul a jó erkölcsökbe ütköző, sőt az emiitett kormányrendelkezésnél fogva a tettesre már a legenyhébb esetben is kihágásnak minősülő cselekmény elkövetése nélkül vevő az általa beszerzett árut oly magas áron, mely a 28. §. értelmében kiszámítandó tisztes kereskedői nyereség határát meghaladná, ugy a szerződés nem teljesítése következményeként előállott vesztett haszon fejében sem ítélhető meg vevő javára eladóval szemben oly összeg, mely az áru birtokában elérhetett tisztes kereskedői haszon mérvét túllépné *) *) Hasonlóan 1194/1919. P. VII. sz. a. 50. véte'ügyletnél olyan esetben, amikor az eladott áru harmadik személy birtokában van, az áru tényleges átadását az eladó részéről a harmadik személy irányában az áru kiadása iránt fennálló követelésének, illetve az iránti igényének és az áru felett való rendelkezési jognak a vevőre történt átruházása nem pótolja és az eladó — ellenkező kikötés hiányában — az ide vonatkozó anyagjogi szabály értelmében ilyen esetben is felelős a vevőnek azért, hogy ez a vétel tárgyát a harmadik személytől valósággal meg is kapja, illetőleg, hogy az a vevőnek ténylegesen átadassék. (Kúria 1362/1919. P. IV. sz. — 1920. febr. 24.) Indokok: Mint fejben . . . Ennek daczára azonban mégis alaptalan a felperesnek az a felülvizsgálati panasza, amelyben lényegileg azt sérelmezi, hogy anyagjogi szabályba ütközik a felebbezési bíróságnak a döntése, amellyel őt keresetével a II—IV-ed rendű alperesekkel szemben elutasította. Az e részben meg nem támadott tényállás szerint ugyanis a kereseti vételügylet a felperes és a Il-od rendű alperes nevében eljárt Ill-ad és IV-ed rendű alperesek között 1916. szeptember 13-án jött létre és az árunak requirálása csak 1916. november 17-én, léhát a kereseti vétel után több mint két hónappal történt és magának a felperesnek előadása szerint is ő a vétel után az árunak átadása iránt az I-ső rendű alperessel tárgyalt, az átadást kizárólag az I-ső rendű alperesnél szorgalmazta és a Il-od—IV-ed rendű alpereseket arról, hogy az I- ső rendű alperes az áru átadásával késik, a r.-quirálás előtt egyáltalán nem értesítette őket Í-Z áru átadására, vagy annak kleszközlésére fel nem hivta, hanem az F) alatti levéllel a II- od rendű alpereshez csak 1916. deczember hó 7-én, tehát a requirálás megtörténte után, vagyis oly időben fordult, amikor a Il-od— IV ed rendű alperesek az áru tényleges átadása iránt a requirálás miatt már nem is intézkedhettek. A felperes ezen eljárásával a rendes kereskedői gondosság ellen kétségtelenül vétett és azzal, hogy az I-ső rendű alperesnek az átadás körüli késedelméről a Il-od—IV-ed rendű alpereseket a requirálás előtt, tehát két hónapot is meghaladó időn keresztül egyáltalában nem értesítette, oly mulasztást követett el, amelynek következtében ugyanő, a Il-od— IV-ed rendű alpereseket amiatt, hogy az I-ső rendű alperes az árut kellő időben s nevezetesen az emiitett requirálás előtt a felperesnek át nem adta, illetőleg, hogy a Il-od—IV-ed rendű alperesek a requirálás előtt az árunak átadása iránt az I-ső rendű alperesnél nem