Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 9-10. szám - Fix ügylet

90 Kereskedelmi Jog 9—10. sz. tett tárgyakért a felelősség az ilyen vállalatok tulajdonosait terheli épen ugy, mint a szálloda­tulajdonost a szállodába bevitt dolgokért. Ez ellen nem lehet felhozni azt, hogy a nyilvános fürdők nagy forgalmúak s hogy a nyilvános éttermeket, kávéházakat stb. bizo­nyos időben tömegesen rövidebb időre láto­gatják a vendégek s ez lehetetlenné teszi a vállalat tulajdonosának a felügyeletet, mert az üzem nagy forgalma, tehát nagyobb jövedelme még fokozottabbá teszi a felelősséget; nem méltánytalan tehát, sőt a helyzetből folyik, hogy a felelősség az üzem tulajdonosát terhelje any­nyival inkább, mert ezek a jövedelem és va­gyonszerzés czéljából létesített vállalatok és üzemek forgalmuknak megfelelően jobban el­bírják az esetleges károsodást, az ellen magu­kat biztosítás utján óvhatják s mindezt üzem­kiadásaikban elszámolhatják, de módjukban áll a felelősséget el is hárítani magukról, ha ruhatárat állítanak s ezt a körülményt a ven­dégeknek megfelelő módon tudtára adták, mert ebben az esetben a ruhatárba el nem helye­zett ruhadarabokért nem felelnek. Önként értendő, hogy ez a felelősség nem korlátlan sem a fürdőtulajdonossal, sem a többi vállalatok tulajdonosaival szemben, hanem csak azokra a tárgyakra terjed ki, amelyeket az ember rendszerint magával szokott hordani s amelyeket az üzem szolgálatának igénybe véte­lénél le kell vagy le szokás tenni; tehát a fürdőkben a rendszerint hordani szokott összes ruhákra, amelyek közé a bot, ernyő, kézitáska is tartozik s a zsebben rendszerint hordani szokott tárgyakra, amilyen a zsebkendő, zseb­kés, zsebtárcza, óra, ellenben nem terjed ki a drágaságokra, a szokottnál nagyobb értékű órára és órslánczra. értékpapírokra, nagyobb összegű készpénzre; az éttermekben, kávé­házakban stb. pedig — mint már említve volt — csak azokra a ruhadarabokra terjed ki, a melyeket rendszerint csak az utczán szokás hordani, ellenben a szobában letenni szokás, azonban nem terjed ki a magával vitt más tárgyakra, pl. csomagokra, könyvekre stb. Önként értendő végül az is, hogy a vál­lalat tulajdonosa mentesül a kártérítési felelősség alól, ha kimutatja, hogy a kár a vállalat szol­gáltatását igénybe vevő cselekményére vagy mulasztására, harmadik személy elhárithatat an cselekményére vagy erőhatalomra (vis major) vezethető vissza (exculpatio). Kelt Budapesten, a m. kir. Kúria I. jogegy­ségi tanácsának 1920. évi márczius hó 20 ik napján tartott ülésében. Hitelesíttetett a m. kir. Kúria I. jogegységi tanácsának 1920. évi április hó 7-ik napján tartott ülésében. Általános. 46. Az igényperben az 1881 : IX. t.-cz. 96. §-a értelmé­ben csak az képezheti vizsgálat tárgyát, hogy az igénylő a lefoglalt tárgyakra bir-e olyan joggal, hogy annak anyagi tartalmánál fogva a lefoglalt tárgyaknak a bírói zár alól való feloldását követelhesse, mig az a kérdés, hogy a le­foglalt tárgyak az igénylő tulajdonát képezik-e, az igény­perben megoldást nem nyerhet. (Kúria 1870/1919 P. IV. sz. — 1920. márczius 9.) Indokok: Alaptalan I. r. alperesnek az 1157/1917. M. E. sz. miniszteri rendelet meg­sértésére fektetett panasza, mert az érintett rendelet 2. §a csupán a gyapjú és az ott meg­jelölt állati termékek eladásának és megvéte­lének módozatait szabályozza, de nem tartal­maz tilalmat arra nézve, hogy a bevásárlásra jogosított a bevásárlásra nézve harmadik személyekkel társuljon és nem érinti azokat a megállapodásokat, amelyeket a bevásárlásra jogosított a bevásárlás keresztül vitelére vonat­kozóan harmadik személyekkel köt, sem azt nem állapítja meg, hogy a rendelet értelmében megvételre ajánlott gyapjú annak a tulajdo­nául tekintendő, aki ezt a gyapjuközpontnak megvételre felajánlotta, miből foíyólag pusztán abból a körülményből, hogy a kérdéses gyap­jút R. L. ajánlotta fel az I. r. alperesnek meg­vételre, nem lehet következtetést vonni arra, hogy ez a gyapjú a R. L. tulajdonát képezte. Ellenben alapos I. r. alperesnek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság az anyagi jog sérelmével marasztalta őt a kérdéses gyapjú vételárában azon az alapon, hogy a R. L. ellen fennálló követelésének kielégítése czéljából végrehajtásilag lefoglalt kérdéses gyapjút a bírói zár alól feloldotta, még mielőtt a felperes részéről a lefoglalt gyapjú zár alól való föl­oldása iránt tulajdoni jogalapon folyamatba tett igénykereset érdemi elbírálást nyert volna, s hogy R. L. a kérdéses gyapjú vételárát a felperesre ruházta Ugyanis az igényperben az 1881 :LX. t.-cz. 96 §a értelmében csak az képezheti vizsgálat.tár­gyát, hogy az igénylő a lefoglal tárgyakra bir-e olyan joggal, hogy annak anyagi tartalmánál fogva a lefoglalt tárgyaknak a bírói zár alól való feloldását követelhesse, mig az a kérdés, hogy a lefoglalt tárgyak az igénylő tulajdonát képezik-e, az igényperben megoldást nem nyer­het, amiből okszerüleg következik, hogy a fel­peres részéről ebben a perben a foglalás tár­gyát képezett gyapjúra vonatkozóan vitatott tulajdoni igény azon az alapon, hogy az I. r. alperes végrehajtási uton szerzett zálogjogáról az igénykereset elbírálása előtt önként lemon­dott, jogszerűen megállapítást nem nyerhetett. 47. A követelések általában, hacsak a szolgáltatás termé­szeténél fogva a hitelező személyéhez kötve nincsenek. — tehát a kereskedelmi vételügyletből folyó jogok is — ellen­kező kikötés hiányában az adós beleegyezése nélkül is átruházhatók. (Curia 51/1920. P. IV. sz. — 1920. márcz. 17.)

Next

/
Thumbnails
Contents