Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 9-10. szám - Fix ügylet

9—10. sz. Kereskedelmi Jog azt sem nehéz kimutatni, hogy a birói döntésekben felállított elvek nem állják ki mindenben a kritikát és csak a kitaposott uton való haladásnak törvényszerűsége magyarázza a praxis változatlanságát. Mindenekelőtt le kell szögeznünk azt a tényt, hogy a törvény, amennyiben a 355. §. szabályát fogalmi körülírásnak tekinthetjük, a fix ügylet kritériumát kizárólag csak ahhoz köti, hogy a teljesítés határozottan megjelölt határnapra vagy határidőre szóljon. Semmi egyéb előfeltételt a törvény nem kíván. Ezzel szemben a birói gyakorlat állandóan hangsúlyozza, hogy egymagában az a körülmény, hogy a teljesítés határozott időtartamra vagy napra szól, nem állapítja meg a fix ügylet fogalmát. Ez az első és leglényegesebb eltérés törvény és gyakorlat közt és a gyakorlat adós marad azzal, hogy honnan meríti azt a meggyőződést, hogy az, ami a törvényben benne van, egymagában nem elég az ugyanazon tényálláshoz fűzött sankció alkalmazásához. Bármennyire kerestük is annak a felfogásnak valami törvényes alapját, ilyenre nem sikerült ráakadni, A kereskedelmi törvény 354. §-ának azon rendelkezéséből, mely szerint a teljesítésre jogosult fél a másik félnek utólagos határidőt tartozik engedélyezni, ha ezt az ügylet természete megengedi, nem lehet argumentum a fix ügylet fogalmának ilyen értelmezésére. Ezt egymagában a 354—355. §-ok sorrendi elhelyezése is bizonyítja. Ha t. i. a törvény az utólagos teljesítési idő engedélyezését oly esetekben is megadni kívánta votna, amelyekben a teljesítési idő a 355. §-ban megállapított módon van meghatározva, ugy e két § nak törvénybeli helyét fel kellett volna cserélni. A sorrend azonban nem puszta véletlen, hanem épen annak kifejezésre juttatása, hogy az utólagos teljesítés engedélyezése vagy helyesebben az ennek követeléséhez való igény elvileg nem foghat helyet olyankor, amikor határozottan megállapított teljesítési napról vagy határidőről van szó. Figyelmen kívül hagyja a gyakorlat azt is, hogy a felek az ügyletkötés feltételeit lehetőleg röviden, kevés szóval szokták megállapítani. Kereskedők kötlevelükben nem szokták külön kiemelni azt, hogy ők valamely kikötést oly lényegesnek tartanak, amely nélkül az ügyletet meg sem kötnék. Mi az a megszorítás vagy az a további feltétel, amit a joggyakorlat a törvénynyel szemben a fix ügylet megállapításánál alkalmaz ? Általános séma szerint az, hogy az ügyletnek lényeges feltételét kell, hogy alkossa a teljesítési határidőnek határozott nap, vagy időtartam szerint való megjelölése. Ha ennek a megszorításnak belső tartalmát keressük, a kontrario okoskodással oda kellene jutnunk, hogy a kereskedelmi ügyletek egy részénél nem lényeges a teljesítési idő még akkor sem, ha határozott nap vagy időtartam szerint van megjelölve. Ez az okfejtés nyilván kontra rationem való. Nincs olyan kereskedelmi ügylet, hacsak valami ritka kivételt nem találunk, a melynél a teljesítési idő nem volna lényeges feltétel. A kereskedelmi forgalom általános természetéből folyik, hogy minden esetben igen lényeges feltétele az ügyletnek a teljesítési idő megjelölése. Nem szenvedhet ez kétséget különösen akkor, ha ez határozottan megjelölt határnap vagy időtartam szerint nyert megállapítást. Ellenkező feltevés mellett a felek miért tartották volna szükségesnek ezen ügyleti kikötést. Hacsak itt is nem tartjuk azt, amit a maximális ármegállapítás várható eredményének kutatásánál szoktunk hallani, hogy t. i. legyen valami, amit nem kell betartani. Más eredményre nem juthatunk. Az a másik használatos forgalmi körülírás, mely a fix ügyleteket ugy jellemzi, hogy ezeknél a megállapított időn tul való teljesítés már nem is tekinthető szerződésszerű teljesítésnek, ugyancsak nem helytálló. Mert, ha ugy veszem ezt, hogy jogilag nem ugyanaz, akkor ez minden késedelmes teljesítésre áll. Gazdaságilag vagy fizikailag értve pedig nem birja el a próbát. Nem különösen, mint önálló csoportja az ügyleteknek. Még saisonáruknál sem lehet ezt mondani. Az a fűtőanyag a fűtési idény után is fűtőanyag s ha máskor nem, a legközelebbi fűtési idényben okvetlenül el lehet használni. Tehát mint absolut igazság az sem áll, hogy a szolgáltatás itt nem tür halasztást. Ugy látszik, hogy a gyakorlat teljesen félreértette a törvény inienczióját. A törvény rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy a fix ügyletek ezen körülírásban nem valamely kivételes, szükkörü, ritkaságszámba menő ügyleteket kivánt szabályozni, hanem minden olyan ügyletre, amelynél a megszabott tényállásbeli idő