Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 7-8. szám - A fehérpénz jogi sorsa

63 ő álbankjegyet kapott szolgáltatásul: mert hiszen nemcsak kékpénz, fehérpénz és postatakarékpénztári pénz forgott egyidőben egymás mellett, hanem az u. n. fehérpénzből is kétféle : teljes értékű valódi bankjegy és álbankjegy s jóidéig a közönség azt sem tudta, melyik ezek közt a valódi s melyik az utánzott ? De ezt nem is tekintve, az esetek aránytalan többségében a pénz felvevője a kapott álbankjegyen túladott, még pedig a kényszerforgalmat biztosító intézkedések mellett legtöbbször a korona teljes névértékében. Fehérpénzt halomra senkisem gyűjtött: a magános vitte a bankba, betétnek, a bank továbbadta az Osztrák-Magyar Banknak, kapott érte koronaértékű követelést. A rendelet megoldása szerint tehát az esetek túlnyomó részében nem állott be károsodás: a sima lebonyolítás nem sértett nagyobb érdekeket. Adott esetekben persze érzékeny sérelmet szenvedtek egyesek: azok t. i., akik nem tudták a fehérpénzt elég gyorsan továbbadni s az aug. 15-én kezükben maradván, névértékének az ötödére olvadt le. Persze, hogy sietett a diktatúra alatt mindenki régi adósságát fehérpénzzel kifizetni. Ez többnyire nem volt sérelmes a hitelezőre, hiszen ő is továbbadta, koronaértékben, a fehérpénzt. A pénzre vonatkozó jogszabályaink a pénz „belső értékének", vásárlóképességének hullámzását nem tudják nyomon követni.7) A hitelező úgyis rosszul járt, ha mostanában kékpénzt kapott, régi „jóu koronákban alapított követelése fejében. Igaz, hogy rosszabbul járt, ha csupa fehérpénzt kapott; mert annak a 'kékpénzzel szemben jócska disagiója volt. Csakhogy ez a disagio (a zugforgalomban !) nem volt olyan megbízhatóan fixirozható, hogy arra egy átszámítási skálát lehetett volna alapítani s a fehérpénzfizetést csak ez átszámítás szerint ismerni el teljesítésül. S még az ilyen fixirozható skála sem lehetett volna igazságos, mert számos viszonylata volt a forgalomnak, a melyben a fehérpénz vásárlóképessége nem csökkent. Az átlagigazság tehát az volt, hogy a hitelező a fehérpénzben kapott teljesítést tartozzék teljes koronanéríékben elismerni. Ha a hitelező a fehérpénz értékvesztését i) L. erről igen érdekesen Nyulászi, Jogállam 1919, 286-290. I. nem tudta idejében másra áthárítani, ez az ő kára maradt. Mégis, egy irányban a rendelet megóvja a hitelezőt a károsodástól s erre czéloz a 4. §. 2. bekezdésében foglalt kivétel. E kivétel értelmében a hitelező megtámadhatja a fehérpénzben felvett fizetést, ha az adós lejárat előtt fizetett, anélkül, hogy erre jogosítva lett volna és a hitelező a fizetéssel szemben fentartással élt. Ilyenkor a hitelező megfelelő pótfizetést követelhet; viszont az adós bizonyíthatja, hogy a hitelező az időelőtti fizetés ellenére sem károsodott (mert a kapott fehérpénzt teljes értékben továbbadta). Ez a kivétel megfelel az általános jogelveknek. Talán felesleges is volt annak kimondása. Hiszen a „fentartás" azt jelenti, hogy nem történt fizetésül elfogadás, tehát nem történt fizetés sem. Ha pedig nem történt fizetés, nincs mit megtámadni. Hitelező-késedelem pedig fenn nem forogván, nem áll be a rendelet 3. §-ának az esete sem. Kényes kérdést is érint a kivételes szabály azzal, hogy arra az esetre utal, amikor az adós nincs jogosítva pénztartozását lejárat előtt teljesíteni. Hogy mikor nincsen az adós erre jogosítva, magában is vitás lehet.8) Viszont az, hogy az 1919. márczius 20. után keletkezett követelésre a kivétel nem áll, nehezen igazolható: mert ha az adós nem volt jogosítva a teljesítésre s a hitelező azt nem fogadta el, akkor mi jogon oktrojáljuk azt rá mégis teljesítésül ? Legfeljebb, ha azt mondjuk, hogy a márczius 20. után keletkezett követelés már magában véve a fehérpénz bűnében fogant és igy fehérpénzzel történt lerovása, habár időelőtt és fentartással történt is, az adós érdekében mégis elismerhető. 8) Ptk. tvjav. bizotts. szöv. 863. §. szerint az adós lejárat előtt is teljesíthet, kivéve, ha az idő a hitelező érdekében is van meghatározva; kamatozó követelésnél kétség esetében ez utóbbit kell feltenni. Ellenben Grosschmid szerint (Fejezetek I. k. 2. kiadás 787—789. 1.) az'adós a kamatos tőkét is bármikor leróhatja, csak kamatbeli kötelezettségét nem kisebbítheti ezáltal.