Kereskedelmi jog, 1918 (15. évfolyam, 1-22. szám)

1918 / 15-16. szám - A védjegy és védjegyes vállalat jogviszonyai

15-16. sz. Keres ke védjegytörvényeink szigorú értelmezése szerint tehát a reá nézve jelentőségnélküli, de a forgalomben értéket képviselő védjegyet csak abban az esetben ruházhatná más vállalkozóra, ha a védjegyet a vállalattal (vagyészeti gyár) együtt eladja. Ez oly feltétel elé állítja a védjegy tulajdonosát, amelynek az üzleti érdekei megbolygatása nélkül megfelelni természetesen nem tud. Mint szintén e helyütt tárgyalandó kérdést emiitjük a vállalat haszonbérbe, vagy haszonélvezetbeadását. Az ily eseteknél bár a vállalat tulajdonosa a haszonbébeadó marad, a haszonbérlő kétségtelenül megszerzi a védjegyre a tulajdonjogot. Kiindulva a jogi praxisunk által követett igen helyes álláspontból, amely szerint a vállalat részleges átruházásának sem gazdasági, sem védjegyjogi akadálya nincsen, az esetben az emiitett esetben a védjegy átruházásának mi sem állhatja útját. Bejelentőnek jogában állhat a védjegyéhez bejelentett vállalat terjedelmének megszorítása, s vállalatának az arésze, amelyet tényleg elad, s amelyhez a védjegy tulajdonképpen tartozik, a védjegyjog szempontjából a védjegytulajdonos vállalatától (vegyészeti gyártól) tüggeílen vállalatnak tekinthető. A mai nagyarányú forgalmi viszonyokat szem előtt tartva, nem szabad akadályt gördítenünk oly védjegyek átruházása elé, amelyek további forgalombahozatala feltétlenül respektálandó okoknál fogva a védjegytulajdonosra nézve nehézségekbe ütközik, avagy annak más vállalkozó részére történő átadása, anélkül, hogy a fogyasztók a legcsekélyebb mérvben is károsodnának, kiváló üzleti előnyt jelent. Ezzel a felfogással szemben felhozhatnók, hogy az ily eljárás arra vezetne, hogy egyes leleményes üzletemberek tömegesen lajstromoztatnának be védjegyeket, azzal a czélzattal, hogy mihelyt a védjegy a fogyasztók körében ismeretessé válik, azt tovább adják. Ezzel szemben utalunk arra, hogy a védjegyek közismertté tétele czéljából ugyan kiváló szerepe van a reklámnak, az elterjedtséget azonban mégis inkább az áru jó vagy legalább az eleddig forgalomban lévő áruknál vélt jobb minősége okozza. Ha az ily védjegyeket és természetszerűleg az ahhoz tartozó vevőkört is az eredeti tulajdonosa egy más vállalkozónak át adja, csak abban az esetben találhatja meg számításait, ha a védjegy tulajdonképpeni értékét, az áru összeállítását, az anyagok beszerzési forrásait elmiJog 161 is közli az uj tulajdonossal. Ez esetben tehát a fogyasztók érdekeinek sérelméről nem beszélhetünk, mert a védjegy az átruházóra nézve értékét vesztené, ha annak pontos készítési módját a védjegy további forgalomba hozásával nem közölné, igy pedig a védjegy továbbra is garantálja az áru ugyanazonos voltát, nem különben mint azoknál a vállalatátruházásoknál, ahol a vállalat szintén teljesen idegen kezekbe kerül. A vállalat s az ahhoz tartozó védjegyek átruházásának a kezelése a mai joggyakorlatunk szerint állandó vitákra, ellentétes felfogásokra vezet. Ehelyütt tehát szívesen láttuk volna, ha a tervezet a vállalat és védjegy jogviszonyát a fent vázolt liberális felfogással megmagyarázta volna. A tervezet idevágó rendelkezése (9. §.) kissé tul tömör. A védjegy accessorius természetének túlzott, szigorú értelmezésére vezethet. Kétségtelen, hogy a tervezet szerzője nem osztja e czikk írójának a felfogását, de viszont e sorok irója a kereskedő és iparos köröknek a konkrét esetek kapcsán kifejezésre jutó általános felfogására utal, továbbá az általános gyakorlatra, amely a törvények rendelkezéseinek következetes megkerülésére vezetett. Akkor tehát, amidőn a tervezet is csupán megnehezíti a védjegyek átírásánál követendő eljárást, meggondolandó, hogy a fogyasztók látszólagos érdekéért czélszerü-e még szigorúbb, de könnyen áthidalható intézkedésekhez folyamodnunk. A védjegy — törvénynek első sorban a védjegytulajdonos érdekeit kell szolgálnia, mert hiszen akkor, amidőn a kereskedő saját jóvoltát, anyagi boldogulását keresi, tisztességgel és becsülettel szolgálja a nagyközönséget is, amelynek bizalmában leli meg fáradozásainak méltó jutalmát. A védjegy pedig csak addig bir értékkel, amíg a fogyasztók előtt továbbra is az áru azonos minőségét garantálja. SZEMLE. A kereskedelmi törvény reformja. Közel félszázados kereskedelmi törvényünkön már rég az elvénülés nyomai észlelhetők. A törvény a mai forgalom, a nagy versengés és forrongás korában már nem bir azzal a rugékonysággal, hogy a keroskedolmi élet sokféle változataiban megnyugtatóan alkalmaztassék. Kormányaink az igy támadt réseket már régóta betapasztani igyekeznek. Igy